Ahelyett, hogy a szobámba besütő napsugarakra, a hajamat csiklandozó korai őszi szellőre vagy a madarak csiripelésére ébredtem volna, anya fülsüketítő ordibálása rázott fel nyugodt állapotomból. Remek. Félhomályba borult apró szobámban körülnézve konstatáltam, hogy kinézete hasonlít a tornádó utáni állapotokra.
Órámra gyors pillantást vetve megállapítottam, hogy rohadtul késésben vagyok, ami nem túl szerencsés, tekintve, hogy az első napom az új gimiben. Miután villámgyorsan elkészülődtem a fürdőszobában, kerestem valami elfogadható ruha összeállítást, viszont az egész alakos tükörre pillantva majd' elsírtam magam. Tény, hogy rendelkezek egy egészséges önbizalommal, de azok a házméretű csípők az életkedvemet is elveszik. Vállat vonva gondoltam, legalább van mit rajtam fogni. Na nem mintha bárki is fogdosna. Gondolatmenetemet anya másodszori ordibálása szakította félbe, majd táskámat felkapva lerohantam a lépcsőn.
- Ott egy kis pénz a konyhapulton, öltözz, aztán gyere, én kiállok a kocsival!- ,,üdvözölt" anya, majd a kocsikulcsot felkapva kisietett a házból.
- Neked is jó reggelt.- morogtam, de tudtam, hogy már úgysem hallja.
Mire kiértem a ház elé, anya ujjai idegesen doboltak a kormányon, majd intett, hogy szálljak be.
- Bocsi, csak elaludtam.- motyogtam álmosan, elnyomva egy ásítást.
Anya bólintott egyet, és körülnézve kikanyarodott az utcára. Számtalanszor megkaptam már, hogy mennyire tökéletesen hasonlítok anyámra. Ugyanaz a sápadt arc, világosbarna haj, valamint a szürkés szemek. Egy különbséggel, természetesen neki gyönyörű alakja van, én pedig inkább hasonlítok egy körtére.
Egyszer csak lassított a kocsi, mire megláttam a gimnáziumot. Ahova járni fogok. 3 évig. Ahogy felfogtam ennek a súlyát, egyből görcsbe rándult a gyomrom, majd idegesen anyára pillantottam.
- Első számú szabály.- kezdte.- Ne hányd el magad. Ha ez megvan, minden oké.- mondta, miközben egy gyors puszit nyomott a homlokomra.
- Köszi.- nevettem, folyamatosan dobolva a combomon.- Szeretlek.
- Én is.- búcsúzott el.- Hívj, ha van valami!
- Rendben.- válaszoltam, majd kiszálltam a kocsiból.
A termemet gyorsan megtaláltam, az órarend szerint nyelvtanóra lesz az osztályfőnökkel. Ennek nagyon megörültem, hisz az angol az egyik kedvenc tantárgyam. Gyorsan beléptem a terembe, szerencsére csak egy-két szem szegődött rám, majd levágtam magam a legjobb barátnőm, Maia mellé az utolsó padba.
- Te jó ég, szia!- öleltem meg a barátnőmet. Egy kezemen meg tudnám számolni, hány közös tulajdonságunk van. Míg ő optimista, és a mának él, én szeretek rágódni lényegtelen dolgokon, általában túlreagálni mindent. Hozzá hasonlóan természetesen jólesik kimozdulni, néha csak táncra, emberekre és jó hangulatra van szükségem, viszont ő állandóan pörög, és ha valamit az eszébe vés, lehetetlen kiábrándítani belőle. Viszont egy valami egyértelműen közös bennünk: a sorozatok. Szenvedélyünk az éjszakán át tartó sorozatnézés.
- Látom te se nagyon igyekeztél időben beérni.- kuncogott.- Azt hallottam, van rajtunk kívül egy szintén új osztálytárs. Nem vagyunk egyedül.- lelkendezett Maia.
- Az tök jó.- sóhajtottam.- Tiszta ideg vagyok.
- Nincs miért annak lenned. Csak nyugi.- mondta, majd mintegy végszóra, belépett az ofőnk.
Egy negyvenes éveiben járó, magas, vékony férfi lépett be a terembe. Orrán vastag keretes szemüveg, karakteres arcán alig látható mosoly ült.
- Jó reggelt! Remélem mindenki élvezte a nyári szünetet. Az én nevem William Harmon, új társaitok kedvéért.- mondta, gyors pillantást vetve ránk.- Mi lenne, ha kijönnétek és mondanátok pár szót magatokr...- újdonsült osztályfőnökünk nem tudta befejezni a mondatát, mert kopogást hallottunk az ajtón.- Szabad!- válaszolta Mr. Harmon, majd egy markáns fiú toppant be a terembe, bocsánatkérő pillantást lövellve a tanár felé.
YOU ARE READING
The wild youth
Teen Fiction,,Lassan szedelődzködtünk, de Aaron megállt az étterem előtt, és kivett egy dobozkát a zsebéből. Akkor esett le, hogy épp rágyújtani készül. - Kérsz? - nyújtotta felém a dobozt, miközben szájába vette a cigarettát. - Isten ments! - löktem el a kezét...
