The wild youth

N Y O L C

Halk sóhajjal és sötét karikákkal a szemem alatt adtam oda Mr. Harmonnak a kért beadandót első óra elején Aaronnal a nyomomban. Szavak nélkül is megállapítottam, hogy hozzám hasonlóan ő sem aludt sokat az éjjel. Visszaérve a helyemre Maia természetesen egyből rám szállt, így gyorsan, amíg a tanár beszedte a dolgozatokat, nagy vonalakban elmeséltem neki a tegnap történteket, mire tátott szájjal bámult rám, meglökve a vállamat.

- Ti kavartok - jelentette ki határozottsággal a szemében. - De komolyan, csak rá kell nézni a srácra, legszívesebben én is rávetném magam párnacsata közben.

- Nem vetettem rá magam! - suttogtam elvörösödve. - Jézusom, nincs köztünk semmi.

Maia meg se hallotta a szavaimat, és már nyitotta a száját, hogy tovább bizonyítsa az általa jogosnak vélt igazát, mikor Mr. Harmon belekezdett az órába.

Csengetéskor a folyosón sétálva úgy tűnt, barátnőm képtelen befogni a száját, mire dühöngve megálltam szemben vele. Amennyire szeretem, annyira tudja felhúzni az agyamat.

- Maia, komolyan állj le! Fogd fel, kizárt, hogy bármi is történt volna, és történjen velünk a jövőben, érted? Csak rá kell néz...

- Kire kell ránézni? - csatlakozott a társaságunkhoz Aaron, mire zavartan néztem rá, majd Maiára.

- Oh, tudod...- kezdett bele Maia. - Ann odavan egy pasiért. De komolyan, állandóan csak róla beszél, kényszerítve se lehet leállítani.

- Igen? - mosolygott a fiú. - Na és ki a szerencsés?

- Töröld le a vigyort a képedről, fiacskám, mert a nyomába se érhetsz Benedict Cumberb...-

- Rendben, köszönjük, elég volt Maia - fogtam karon barátnőmet, majd elindultam a folyosón.

- Na, héhé! - lépett elém Aaron, mire a mellettem lévő lány, mondván mosdóba kell mennie, egy huncut mosoly keretében elviharzott mellettünk. - Csak viccelődött - nézett Maia után. - Vagyis gondolom. Remélem. Ha már itt tartunk, ki az a Benedict? - ráncolta össze zavartan homlokát.

- Benedict Cumberbatch. Színész. De még milyen! Belegondolva, tényleg nem érhetsz a nyomába - döntöttem oldalra a fejem, megengedve magamnak egy óvatos mosolyt, mire ő lassan viszonozta azt.

- Jól van, felfogtam - tartotta fel a kezét, megadva magát. - Egyébként gondolkoztál azon, amit tegnap mondtam?

Hirtelen képek ezrei öntötték el elmémet, rengeteg párnával, és egy felettem lévő fiúval társulva, de mi az istent kérdezett?

A fiú, látva értetlen arckifejezésem, gyorsan hozzátette. - Kosárlabda. Nem jössz el egy edzésre?

Oh!

- Nem. Nem tudom. Őszintén szólva, nem volt túl sok időm gondolkodni rajta.

- Akkor épp itt az ideje. Minden szerdán és pénteken, délután négykor tartják őket. Ma félórával hamarabb kezdünk, mivel Mr. West-nek, az edzőnek el kell mennie, de ha gondolod, benézhetsz.

Átgondolva a hallottakat, bólintottam.

- Meglátom. De ne várj sokat! Ha el is megyek, már röpke két éve hozzá sem nyúltam komolyabban a kosárlabdákhoz...

- Lefogadom, hogy még így is százszor jobban játszol, mint én - vonta meg lazán a vállát. - Mellesleg amit tesin produkáltál, az nem volt semmi, Ann. Néha hihetnél magadban! Fél négykor találkozunk - kacsintott rám, mire legszívesebben kinyomtam volna a szemét a megrögzött mozdulattól. És még csak választási lehetőséget sem hagyott!

Kilépve a hűvös levegőre, a szünet hátralevő részét az udvar egy árnyékos részén töltöttem el. Hirtelen borzasztó jól esett leülni, és kicsit kikapcsolni az agyam. Szerencsére csak pár diáktársam követte a példám elszórtan az udvaron, a zord idő következtében. Ahogy behunytam a szemem, elmémet képek ezrei kezdték el árasztani, az elmúlt napok történéseit illetve. Sorra láttam lelki szemeim előtt apámat és anyámat, ahogy veszekednek, majd egyik a másik után szúrja hátba egykori lelki társát. Hallottam Aaron piszkálódásait, és ahogy kiöntötte nekem a szívét, arcán a mély, megváltoztathatatlan fájdalmat, miközben kishúgáról beszélt, az emlékezés mindent széthasító gyötrelmét. Mindemellett pedig csak elképedni tudtam azon, hogy megbízott bennem annyira, hogy mindezt elmesélje nekem. Egykeként még csak sejtelmem sem lehet arról, milyen lehet elveszíteni egy személyt, mellesleg egy testvért, akivel ennyire törődtél, akit teljes szíveddel szerettél, és akit csupán meg szerettél volna védeni a szenvedéstől, ennek ellenére még csak a gondolattól is a falnak rohantam volna, hogy ezt valaki megtapasztalta, egy olyasvalaki, aki kívül olyan nyitottnak és erősnek mutatja magát, holott belül éppoly érzékeny és törődő, mint bárki más a világon.

Gondolataimból az óra kezdetét jelző csengő zökkentett ki, mire megtörölve szemeimet, szédelegve felálltam, és elindultam a termünk felé.

↠⇣↞

Pontban fél négykor a suli sportcsarnoka előtt egy pillanatra megtorpantam. Nagy levegőt véve azon voltam, hogy feltűnés nélkül megfordulok és szépen hazasétálok, mikor friss gondolatmenetemet megszakította egy vállamra nehezedő, meleg kéz. Félve pillantottam fel a mellettem álló, egyszerű pólót viselő fiúra.

- Hova, hova? - érdeklődött kaján mosollyal az arcán Aaron.

Nagyot sóhajtottam. - Semmi keresnivalóm itt. Úgyse menne, sajnálom - válaszoltam, majd gyengéden leemeltem kezét a vállamról, és hátat fordítottam.

- Ugyan már, ne csináld ezt! - fogta meg csuklómat, éppoly határozottan ahhoz, hogy ne tudjak mozdulni, de nem elég erősen, hogy fájjon. - Nem kell egyből beállnod. Csak nézd meg, hátha kedvet kapsz. Egy órát kérek az életedből, ha pedig továbbra sem vagy biztos magadban, nem erőltetem többet. Ígérem.

Őszinte, csillogóan kék szemeire szegeztem tekintetemet. Megadóan felsóhajtottam. - Rendben. Viszont továbbra sem értem, miért olyan fontos ez számodra. Amúgy sem együtt játszanánk.

Vállat vont. - Talán ha mindketten kicsit belejönnénk, a legközelebbi hambizás után ledolgozhatnánk a felesleges kalóriákat - mondta, majd elengedte a csuklómat. - Na, jössz? - mutatott a bejárat felé.

- Ki mondta, hogy lesz legközelebbi hambizás? - akadtam le, mire válaszra se méltatva ott hagyott a nyitott bejáratnál, nyilván arra számítva, hogy utána megyek.

Nagyot fújtatva csuktam be magam mögött az ajtót.