Eltéphetetlen kötelék

(14 évesen) 5 évvel ezelőtt

Anyu nagyon ideges volt. Épp fésülködtem, amikor berontott a szobámba.
-Sietünk!-kiáltott rám-Gyere már!
Értetlenül néztem rá, elképzelni sem tudtam, hogy hová mennénk. Megragadta a kezem és kirángatott a szobámból.
-Miért? Hová megyünk?-nem válaszolt, csak csendre intett.
-El kell tünnünk, minál gyorsabban. -suttogta. -Kérlek!-könyörgően nézett rám. Komolyan megijedtem, hogy baj van.
Bólintottam. -Menjünk.
Anyu választ sem várva, betuszkolt a kocsijába, és telibenyomta a gázt. Bele préselődtem az ülesbe, a nyomástól. Mögöttünk észre vettem Jonathan autóját, próbált felzárkózni mögénk. Anya kétségbe esetten pillantott a visszapillantó tükörbe. Amikor Jo a kocsijával próbált mellénk kerülni, anya elévágódott. Nem értettem hogy mit csinál, hisz Jo a testőröm volt az életét adta volna értem. Már elöttünk volt a telekhatár, a rácsos kapu nyitva volt. Anyu megkönnyebbülten felsóhajtott, és gyorsított. Már a kapu előtt voltunk, mikor elénk vágott egy autó jobbról. Felsikoltottam, és eltakartam a szemem. Anyu elrántotta a kormányt, és fékezett, de túl későn. Az útszéli vizes árokba gurultunk. Felzokogtam a megkönnyebbüléstől. Mindketten jól voltunk. De nem értettem anyát.
-Miért....-Nem birtam befejezni a mondatot, mert kinyílt mellettem az ajtó és kirántottak. Felsikoltottam, a félelemtől.
Rángatóztam, hogy kiszabaduljak, de a férfi meg sem érezte. A háta mögé lökött, és Nicko karjában találtam magam. A bátyám végig tapogatta testem, sérüléseket keresett. -Jól vagy?-fogta kezébe az arcom. Hevesen bólintottam, és a mellkasához bújtam. -Félek...-súgtam. Szorosan átölelt.
Ekkor ért oda Antonió és Rafe.
Rafe kikapott Nicko karjából, végig futtata a szemét rajtam.-Meg vagy?-bólintottam. Magához szorított, majd vissza adott Nickonak, és Antonió mellé lépett. Jo, a testőröm épp kirángatta anyát a kocsiból. Nicko maga mögé tolt, és kibiztosította a fegyverét. -Maradj mögöttem!-dörmögte. Annyira féltem. De tudni akartam, hogy mi történik.A karja alatt kikukucskáltam. Antonió megragadta anya nyakát, a motorháztatőre hasaltatta, és hátra csavarta a kezét. -Mégis mit képzeltél?-sziszegte a füléhez hajolva -Megpróbálod ellopni őt és megszöksz? Ostoba ribanc!
-Antonió!-megrezzentem apám hangjára. Antonió fölnézett apám hangjára, és tisztelettel fejet hajtott. Apám méltóságteljesen körbe nézett. Amikor megtalált Nicko mögött halványan rá mosolyogtam. Aprót biccentett válaszul, majd visszatért a tekintete anyuhoz. Ő dacosan a szemébe nézett, és nem alázkodott meg. Apám ősszehúzta a szemét, a tiszteletlensége láttán. Anyu megremegett, de állta a tekintetét. Nem tudom meddig vitatkoztak némán, de a harcot apám nyerte. Anyu lesüttötte a szemét, és megalázkodott. Apám közelebb lépett hozzá, és fölrántotta a motorháztetőről. Anyám a válláig ért, és szinte elveszett az erejében. Elfordította a fejét, hogy ne kelljen rá néznie, de apám megragadta az állát és magafelé fordította az arcát. Anyu hiába feszült neki a szorításának, túl gyenge volt.
-Mit műveltél Eva?-apám hangja lágy volt, és megnyugtató. Talán túlságosan is.-Azt hitted hagyom, hogy elvidd őt tőlem? Azt hitted, hogy sikerül megszöknöd? Ráadásul vele?-lágyan fölnevetett. Ujjával megcirógatta anyám arcát, és ő belesimult a simogatásba. -Bocsáss meg!-suttogta anyu.-Én...
-Te?!-apám hangja menydörgött.-Te elárultad a férjedet!Te elárultad a családot! És...- markolt bele az arcába-Elárultál engem a Capo di tutti Capit!
És ezek után te még a bocsánatomat kéred?
Ostoba!-fenyegetően felnevetett. Anyám szeme megvillant. Kitépte magát apám szorításából. És fölcsattant.
-Lehet, hogy ostoba vagyok! De annyira nem, hogy itt hagyjam védtelenül a kezeid között a lányom!-kiabálta.-Nem akarom tétlenül végig nézni, hogy úgy tönkre teszed az esélyét a normális életre, mint a fiaimét!
-Tudtad mit válalsz, és tied volt a döntés.
-Nem!-ellenkezett anyu.-Sosem engedted ki a kezedből az irányítást! Mindig uraltál, engem, az életem, a fiaimat, a lányom sorsát... És most a jövőjét! Nem hagyom, hogy eladd őt bármiért is!!!
-Hallgass!-ragadta meg a karját apám, és arcon csapta. Anyu megtántorodott, és elesett. Arcát lehorzsolta a beton. Mélyet sóhajtott, és lehunyta a szemét. -Igazad volt.-suttogta-Igazad volt. -ismételte. Hirtelen kinyitotta a szemét, és apámra szegezte. -Igazad volt!-bár, a hangja vágta a levegőt, halálosan nyugodt volt a tekintete. -Szörnyeteg vagy. Szörnyeteg! Elvakított a gazdagságod, a külsőd, és mindaz ami körülvett téged. És nem láttam..... -kétségbeesetten fölkacagott. -Ó, én ostoba! Nem akartam látni, azt ami belül vagy. Nem akartalak látni téged.Nem akartam szembesülni a szörnyeteggel!-lehunyta a szemét -Beleszerettem egy álomképbe, egy álom férfiba, aki te sosem voltál igazán.-gúnyosan nevetett.-Sosem, és nem is leszel. Megjátszottad magad!
Apám közelebb lépett.-Nyugodj le! Nem tudod mit beszélsz.
-Ó, dehogyis nem!-nevetett anyu.-Azt hitted minden álmom valóra vált, mikor eljöttem otthonról? Nathantól?
-Az ki?-súgtam Nickonak. -Késöbb!-dörmögte hátra.
-Azt hitted megmentesz, nemigaz? Hogy majd tőrlesztesz azon a rengeteg bűnön amit elkövettél!
-Eva...-még sosem hallottam apámat ilyen gyámoltalannak. Esdeklőn anyu felé nyújtotta a kezét. De ő elutasítón rázta a fejét. -Szerettelek, nem hazudtam.
Apám megrázta a fejét.
-De ...-folytatta anyu-De te, kiölted belölem, bemocskoltál! Minden egyes éjszaka megtőrt engem, mikor a valaki más vérével bemocskolt kezeddel szerettél!-felzokogott. - Azt hitted nem tudom!Pedig tudtam, mindent tudtam. Három, -ismételte -...három gyereket szültem neked! De nem volt elég, sosem volt elég. -ordította. Apám tétován felé mozdult, óvatosan átkarolta, és felemelte a földről. Anyu ösztönösen belekapaszkodott. Mèly levegőt vett.
-Minden éj után, -folytatta.- minden reggel azt kívántam, bárcsak maradtam volna Nathannál. -kiabálta.
Apám felüvöltött, és ellökte magától anyát. Térdére támaszkodva zibált. Belezokogtam Nicko hátába. Én mindent megadtam neked.-suttogta apám megtörten.- Mindent. -majd Antónió felé biccentett. A bátyám bólintott, és közelebb lépett anyuhoz. Apám fölegyenesedett, és elforduĺt. Antónió előhúzta az övében tartott pisztolyt, és kibiztosította. -Ne...-suttogtam-Ne!-sikoltottam. Nem volt szép anyutól, de nem ezt érdemelte -Ne! Anya! Ne!!!
Apu ridegen rám nézett, majd elfordult. Antonió anyám fejére célzott. Nem teheti meg. Nem szabad. Meg kell akadályoznom! Kiléptem Nicko mögül, hogy közbelépjek. De a bátyám elkapta a karom és hiába igyekeztem kiszabadulni nem engedett. Túl erős volt. Nem tehettem semmit. Eldördült a fegyver. Anyám összeesett, égkék ruháját koszként mocskolta be a vére.
-Anika...-sóhajtotta, majd lehunyta a szemét, és a teste elernyedt. Felzokogtam. -Anya!!!
Nicko a karjába zárt és akárhogy kapálóztam nem engedett el. Nem eresztett.
Fuldoklottam a zokogástól. A szemem előtt megállíthatatlanul ismétlődött a jelenet.-Anya...