Eltéphetetlen kötelék

(17 évesen) 2 évvel ezelőtt

Felnevettem. Ash megint írt. Már kb egy hónapja beszélgettünk, és minden egyre jobban alakult. Azt hiszem végre rátaláltam valakire aki nem fél a bátyàimtól,ami persze hülyeség, de mégis....
Úgy szeretném ha valaki végre ,,úgy'' szeretne, mint a filmekbe a pasik. Mit is mondok, igazi szerelmet akarok, és igen ,,azt'' is akarom. Végre én is élni akarok. Megint csipogott a telefonom. Előre hajoltam, hogy elérjem, de valaki kikapta előlem.
-Na nézd csak, de népszerű lett valaki...
-Nick!-nevettem föl.-Add vissza!-kinyújtottam a kezem érte.
-Hm....-dobta át a másik kezébe.-Még nem. Kiváncsi vagyok melyik barátnőd érdeklődik ennnyire élénken irántad....-vigyorodott el.
-Arra én is!-szólt bele Rafe-Már legalább három hete nem láttam a csinos pofidat, mert folyton a telefonod bújod.-csóválta a fejét komoran.-Szóval ki az?!
-Hát...őőő...öhm.....
-Szóval?-mostmár Antonió is fölnézett a telefonjából.
Idegesen a fülem mögé tűrtem a hajam. -Egy fiúval...-motyogtam.
Csend lett.
A bátyáim egyszerre szíszentek föl.
-Tudtam hogy ez lesz...-morogta Rafe.
-Ki az?-Nickonak jeges volt a hangja.
Önkéntelenül fölhúztam a vállam, magam eléhúztam a lábam, és összekucorodtam. -Ash....-suttogtam.
-Ash?
-A legújabb sofőröm.
António élesen beszívta a levegőt. Mintha az összes levegőt kiszívta volna a szobából. Behúztam a nyakam. Antónió és Nicko rezzenéstelen tekintettel meredtek rám. Rafe hirtelen fölpattant, és elém lépett. Megrezzentem a hirtelen mozdulattól. Leguggolt, és végig simított az arcomon.
-Ne félj kicsi!
Megráztam a fejem-Nem félek.
-Védekező pózba vagy gömbölyödve.
Igaza volt. Lassan kiegyenesedtem.
-Sosem bántanánk. Sosem. -Nézett mélyen a szemembe.-Azért vagyunk hogy védjünk.
Ismerősen csengtek a szavai. Ugyanezt mondta mikor visszajött Nickóval.

(Két hét múlva, éjszaka)
Koppant a kavics az üvegemen. Kikapcsoltam a riasztót, és óvatosan kinyitottam az ablakot. Ash seperc alatt nesztelenül fölmászott az ablakom melletti fán, és bugrott az ablakon. Elkapta a derekam és forrón megcsókolt. Teljesen elgyengült a térdem. Óvatosan hátra tolt, és az ágyra zuhantunk. Felkacagtam. Az ő arca is felragyogott majd tovább csókolt. Kezével óvatosan a pólóm alá nyúlt és a hasamat cirógatta. Forró volt a csókja és édes. Édesen forró. Forrón édes. Begörbült tőle a lábujjam, és ismeretlen érzések cikáztak a testemen keresztül.
Imádtam őt, és ő imádott engem.

Hirtelen kivágódott az ajtó, és Asht letépték rólam. Rafe hátra csavarta a karját, amíg Jo behúzott egyet az arcába, és hasba rúgta. Nicko engem fogott le. Moccannni sem bírtam.
Antonió megállt az ajtóban. A jelenléte uralta a szobát. Lehajtottam a fejem. Levegőt venni is féltem. Odalépett Ashhoz és megragadta a nyakát.
-Vége. Megértettél? Vége. Ha még egyszer hozzá érsz meghalsz. Te és a családod. -undorodva elengedte, és kiment. Nem nézett rám. Nicko a földre lökött. Dühös volt. Nagyon.
-Ki vagy rúgva.-sziszegte Ashnak, majd szónèlkül kiment.
Rafe és Jo kirángatták Asht, majd becsapták az ajtót.
Zokogva estem a földre. Fájt, annyira fájt. Az árulásuk. Az árulásom.