Don't be ordinary

Felejthetetlen esték

A tinikor. Mit is jelent? Mit is jelent nekem? Nekem az életem legjobb részét, gondoljunk csak bele...ilyenkor adatik meg valami új. Valami új jó vagy új rossz, nem is az a lényeg. Hisz mindig félig tele a pohár nem? Ilyenkor leplezzük le az életet, az életünk igazi ízét ilyenkor ízleljük meg először. Néha hatalmas teher nehezedik ránk, néha minden könnyű. Tiniként van itt az ideje a megújulásnak, a felfedezésnek. Kövessünk el hibákat amiket később megbánunk. Essünk szerelembe, egy reménytelen szerelembe. Tegyünk minden egyes napot felejthetetlenné. Tegyünk csodát. Alkossunk valami újat. A mi kezünkbe van a jövőnk sorsa. Ragadjuk meg az alkalmat és éljünk a tehetségünkkel. Legyen belőlünk orvos aki embereket gyógyít, akár író aki egy varázslatos világot alkot. Legyünk énekesek akik belopják magukat minden ember szívébe az ő szívük ritmusával.  Akár építész aki minden egyesnap valamit teremt. De, a legfontosabb szeressük magunkat, becsüljünk meg másokat és, és egyszerűen csak éljünk! 

"Carpe diem,, véstem bele a rozzant padom sarkában míg a tanár az eukarióta egysejtűekről beszélt. Izgi. Mióta Max bejelentette hogy pénteken indulunk sátorozni és az egész hétvégénket ott töltjük azóta másra se tudok gondolni. Életemben először megyek anyáék nélkül. Max már volt párszor hisz ő fiú, neki szabad! Éljen a hímsovinizmus! A szokásos csapattal megyünk mivel nekem alig vannak barátaim a bátyámnak pedig túl sok van ezért kiegyeztünk a mozis gárdában.

-Min gondolkozol? -kérdezte Alexis miközben szaporán körmölte a tanár szavait.

-Megyünk a srácokkal hétvégén kirándulni! -mosolyodtam el.

-Biztos szuper lesz! Én is szoktam menni a pompom csapattal! -igazgatta szemüvegét. Ha elsőre ránéznénk nem gondolnánk hogy a népszerű lányok közé tartozik. Mandula szemét óriási szemüveg rejti, apró szeplői elterülnek egész arcán, vöröskés haját mindig tökéletesen megformált copfba köti és a szokásos egyenruhát hordja. Minden. Egyes. Nap. Vajon hány lehet neki? Én vagyok az egyedüli ember aki ezen gondolkodik egy pénteki biológián? Valószínű.

-Te ezt érted? -suttogtam halkan.

-Dehogy is, ha rád nézz a tanár csak bólogass. Én is ezt szoktam! -nevetett fel. Talán túl hangosan. Az egész osztály egy emberként fordult hozzánk beleértve Mr. Adams is. Lehajtottam a fejem ezzel leplezve kuncogásom.

-Megtudhatnám mi olyan vicces hölgyeim? -lépdelt felénk az aranybarna színű linóleumon.

-Csak félre nyeltem, elnézést! -tettem komolyságot. A tanár csak cinikusan bólogatott majd visszament a fehér színű táblához amire kivetítette az órai tananyagot. 

Napom további része említésre se méltóra sikeredett. Az ebédlőben majdnem a ruhámon landolt egy jó adag csokis turmix de szerencsémre megúszta púder színű hosszú ujjúm. Suli bejárata előtt leegyeztettük hányra érjünk ki, a találka helyünkre és ki mit hoz magával. 

-Szóval, Debh és én viszünk egy sátrat és kettő hálózsákot plusz pillecukrot és húst amit megtudunk majd sütni. -kezdett bele bátyám.

-Én is viszek sátrat és kettő hálózsákot is tudok szerválni! -kiáltott fel Sisi.

-Nem gáz ha én csak hálózsákot tudok meg kaj... -kérdezte Shawn a homlokát vakarva.

-Én tudok vinni sátrat így elférünk nem? -vágott a fiú szavába Tom, Sisit ölelgetve.

-Királyság így pont jó lesz 6 embernek! -mosolygott izgatottan testvérem.

-Hatan? De csak öten vagyunk! -fordultam hozzá.

-Plusz Polly! Na, hogy alszunk? -nézett körbe. -Stip-Stop Pollyval! -emelte fel kezeit dicsőségesen.

-Én Sisivel! -mondtuk egyszerre Tommal.