Egy halott a pasim!

-6-

Másnap hazaengedtek Karen közreműködésével. 

Senkihez sem szóltam. Nem érdekelt senki...élő ember... Csak az járt az eszemben, hogy mi történhetett velem. Nincs olyan ember, aki hallaná a halottakat. Mármint, élő ember. De akkor én ki vagyok? Vagy... mi vagyok? Istenem... Ki küldte a levelet? 

Ma egész nap a szobámban ültem. Össze-vissza jártak a fejemben az őrültebbnél őrültebb gondolatok. Mintha tudná az agyam, hogy csak nappal tarthatja meg a józan eszemet... 

Az önszipolyozó napom véget ért. Jöhet az éjszaka. És a hangok? Már legalább este tíz körül van, és máskor már javában harsognak a fejemben. de ma síri csend volt. Ha-ha... Síri csend...

Ma nyugodtan, sírás nélkül aludtam el. Hihetetlen... Ilyen talán 10 éves korom óta nem volt. Nagyon jó érzés volt a párnák közt feküdni, és csak mosolyogni. Az átlagos velem egykorúaknak ez természetes. Ők nem tudják nagyon értékelni. De én minden nap minden egyes percéért hálát tudnék adni...

Egy álomban találtam magam. Csak nem egy olyan álomban, amit mindenki szeretne. Egy sötét szobában voltam. Körülöttem falak. Nincs ajtó... Sehol. Nem tudok kimenni... Felkeltem a földről, majd odaléptem a falhoz. És ekkor, ekkor megmozdult. De nem a fal... Éreztem, hogy mögöttem megmozdult valami. Vagy... valaki. 

Ekkor megfordultam. Még mindig sötét volt a szobában, de egy alak formálódott ki a szemem előtt a homályban...