Don't touch my dreams

You're crazy

1984 március 5.
A környékről felismertem, hogy Izzy lakásához tartunk. Mindhárman leszegett fejjel kullogtunk egymás mellett, nem volt mit mondanunk. Bár Steven még semmit sem tudott az elmúlt óra eseményeiről, de jobbnak látta nem kérdezősködni. Amikor odaértünk azonnal töménytelen fűszag csapott meg, mindannyian tudtuk, hogy Izzy miből szerzi meg a kenyérre valót. Előszőr kicsit émelyegni kezdtem az erős illatoktól, de egy idő után megszoktam. A lakás nagyobb valamivel mint az enyém. Itt a konyha elvolt választva a nappalitól. Izzyék azonnal helyet foglaltak a kanépén és bekapcsolták a tévét. Stev megpaskolta maga mellett a szabad helyet, hogy töltsem ki kettőjük közt az ürességet. Én nem haboztam, befészkeltem magam a két rocker közé és a szőke vállára hajtottam a fejem. A kezem árván lógott a semmibe, így Izzy könnyedén rákulcsolta ujjait az enyémekre. Még körülbelül húsz percig néztünk valami idétlen műsort, mire én elaludtam.
Mikor felébredtem, az első dolgom az volt, hogy ellenőrizzem, hogy a fiúk még mindig mellettem vannak e. Izzy még mindig fogta a kezem és a fejem Steven ölében pihent. Hirtelen képek villantak be az álmomról, amitől szorongani kezdtem. Csak az jelenet játszódott le újra és újra bennem, mikor Slash azt üvölti, hogy; "Utállak! Egy kurva nagy hiba voltál!".
Stev időnként óvatosan végigsimított az arcélemen és a hajammal babrált. Tudták, hogy gyenge vagyok, ezért is esett olyan jól a közelségük. Ha elmész az utcán, emellett az öt fiú mellett, azonnal megvannak az előítéleteid. A szakadt ruhák, a szűk bőrgatyák, az agyonhasznált farmerdzsekik, a kigyómintás csizmák és az idétlenül tupírozott haj. Ezek voltak ők kívülről, de belül érzékeny, összetartó és önzetlen emberek voltak, de ahhoz, hogy ezt megtudd, megkellett ismerned őket.
Még mindig nehéz volt a fejem, bár aludtam egy órát, kikellett mennem egy pohár kávéért vagy whiskyért, vagy ami éppen szembe jön. A konyhába belépve, kissé sokkosan üdvözöltem Axlt és a mellette álló ismeretlen srácot.
-Sziasztok!
-Hali June! Ő itt Robert, a banda fotósa.-mutatott be Rose az idegennek.
-Szia! Robert John vagyok!-már nyújtottam a kezem, de ő ahelyett, hogy visszonozta volna a gesztust, fogta a polaroid kameráját és lefotózott.
-Öhm... Szia! A teljes nevem June Pataki!-mondtam kisebb fáziskéséssel, amit a gép erős vakúja okozott. Meglepettségemen Axl jót röhögött.
-Fura neved van-vigyorgott a kamera mögött Rob- Honnan jöttél?
-Magyarországról-mosolyodtam el bizonytalanul.
-Az meg hol van?-horkantott fel tudatlanságában, de én csak jót nevettem rajta, mire Axl durván gesztikulálva elmutogatta neki hazám földrajzi elhelyezkedését. Mindketten óriási röhögésben törtek ki, otthagytam őket. Emlékképek ezrei cikáztak bennem. Utam a kijárat felé vezetett. Gyorsan felkaptam a bőrdzsekimet és állva a fiúk furcsálló tekintetét kiléptem az ajtón, levágtattam a lépcsőn. Találkoznom kell Slashel. Beszélnem kell vele. Minél hamarabb.
Fogalmam sem volt, hogy hol lehet az az eszelős, de arra gyanakodtam, hogy a próbateremben "kalandozik". Mivan ha túladagolja magát? Mivan ha már rég halott? Egyre gyorsabban kocogtam a Palm Aven, és egyre kétségbeesettebb voltam. Könnyeim elkezdtek maguktól folyni, lábaim életre keltek. Húsz percig sprinteltem a próbatermig. Húsz percig nem voltam magamnál. Húsz percig csak Slash biztonsága forgott a fejemben. Mikor odaértem berúgtam a vasajtót és rávetettem magam az éppen gitározgató bozontosra. Könnyeim patakokban csorogtak. Szorosan magamhoz öleltem és ő visszonozta a gesztust. Ilyen a szerelem? Ilyen.
Addig ölelkeztünk némán, míg el nem nyomott mindkettőnket az álom.
Saul meleg érintésére ébredtem.
-Sajnálom-suttogta a fülembe.
-Szeretlek-mondtam halkan.
-Szeretlek-búgta a hajamba és egy puszit nyomott a fejemre.
-Miért kaptad fel úgy a vizet azon a pasin? Ő már a múlt...-mondtam elhaló hangon, félve a reakciójától.
-Mert a gondolat, hogy bárki rosszul bánt veled, egyszerűen kiborít. Ha csak erre gondolok, elborul az agyam. Féltelek. Hiába történt régen, úgyanúgy megtörtént.-válaszolta határozottan. Kicsit megremegtem erre a szigorú hangnemre, ezt ő is látta. Finoman az arcomhoz nyúlt és a tekintetemet maga felé fordította, aztán megcsókolt. Idilli pillanat volt, akár egy romantikus filmben.
Szépen lassan kikecmeregtünk a dohos próbateremből és elindultunk Los Angeles egyre nyűzsgőbb utcáin a Rainbowba. Tudtuk, hogy a többiek ott lesznek.
Amikor odaértünk, a bár üvegfalán bepillantottam és a fiúkat kerestem. A szokásos helyükön ülve szórakoztatták egymást és a körülöttük hemzsegő lányokat. Saullal bementünk a főbejáraton, és lehuppantunk kézenfogva a díszmadarak közé.
-Hát ti? Hol voltatok?-kérdezte vigyorogva Stev.
-Csak beszélgettünk-mondta félvállról Slash és én csak mosolyogtam. Duff odabökött valami perverz viccet, amin a srácok hangosan röhögni kezdtek. Engem nem különösebben kötött le az idétlenkedésük, teljesen máshol jártam. Egész este csak bájosan vigyorogtam. És vigyorogtam. És vigyorogtam.
Az este vége felé a többiek hullarészegre itták magukat. Remek. Talán Izzy józan volt. Mondjuk bizonytalan járása nem erről árulkodott.
-Baszki, nem tudom, hogy hogy fogtok ti hazajutni...-jelentettem ki félhangosan.
-Nyugika, mindjárt otthon vagyunk-mondta Axl, aki úgy beszélt, mintha nem az angol lenne az anyanyelve. Slash hol van? Körbenéztem a falkán, de sehol se láttam a bozontost. Tíz percig páztáztam a környéket, miközben a fiúk mattrészegen hülyültek, mire Saul megjelent Stev verdájával.
-Bazdmeg, hol voltál?
-Elmentem autóért. Szerinted őket hogy jutattjuk haza?-mutatott a vihorászó csordára. Némán betessékeltük a csapatot a kocsiba, és én behuppantam a bongyor mellé az anyósülésre. Még egy utolsó pillantást vetettem a Rainbowra, amikor az ajtájánál álló furcsa alakra lettem figyelmes. Az ott Ő? Nem, ez nem lehet! Képtelenség! A vér megfagyott bennem, a gondolataim új erőre keltek, a végtagjaim remegtek, a szívem a torkomban dobogott.
-Saul, indulj el. Most!-kiabáltam, mire csak meglepett tekintetet kaptam.-Indulj már bazdmeg!-mondtam önmagamból kikelve. Slash szótlanul tette amit mondok. Tudtam, hogy később kérdőre von, de nem érdekelt. Minél messzebb akartam kerülni a bártól, de mégis valami motoszkált bennem. Volt egy belső hang, ami azt súgta, forduljunk vissza és olvassunk be neki. Döntésképtelen voltam. Mi lenne a jó döntés? Ha visszamennék, végre szembeszállhatnék a démonjaimmal, de ha nem, akkor ez az érzés tovább fog kísérni életem végéig. Már jópár hete csak rettegek, hogy mi fog történni, ha újra találkozunk. Arról fantáziáltam, hogy fogok egy vasszéket és erőből a fejéhez vágom. Itt lenne az alkalom, hogy kiadhassam magamból a nyomorúságom, és én ezt elszalasztom?
-Slash, fordulj vissza-mondtam idegesen. Slash csak rám nézett, látta, hogy nem vagyok a helyzet magaslatán, így tette amit kértem. Nem értette mi történik, de azt tudta, hogy ma este még olyan dolgok fognak történni, amik sok mindent megváltoztatnak majd. Én is ettől féltem.