A gyűrű keresése / Seeking Of The Ring

Find the Ring (magyar)

 A GYÛRÛ KERESÉSE

"Az a helyzet, hogy mindenki a saját végzetével jön a világra, tekintet nélkül a szüleire. Mindenki a saját sorsa szerint fejlõdik. Egyeseknek több nehézség jut, másoknak kevesebb..."

Egy szürke hajnalon egy szürke csuklyás, köpenyes ember zörgetett bebocsátásért a Város Nagykapuján. Az õrség elöször kelletlenül, késõbb már sietve tárta szét elõtte a vaskaput.

- Mithrandir! - adták szájról szájra, akik látták e korai órán felsuhanni a Fellegvár felé. Úgy látszott, sietõs a dolga. De nem a Fellegvárba, hanem a könyvtárba tartott.

 - Miért mondjam, hogy örülök neked, Vészmadár Gandalf?

- Helytartó! Nem kérem, hogy örülj nekem, csak hogy megengedd, könyvtáradba kutakodjak egy kicsit!

- Igen? És vajon, mi az amit itt keresel nálunk? Mi az amirõl még maga Mithrandir sem tud?

- Hm, nem fontos, annyira. Csak régi iratok...csak régi dolgoknak szeretnék utánajárni. A Fehér Tanács megbízásából.

- Ó, és mióta kéred az engedélyem, Mithrandir?! Hisz úgy járkálsz ki-be a városomba, akárha a tied lenne!

A mágus a fölre koppantotta göcsörtös botját. Összehúzta bozontos szemöldökét.

- Kértem tõled valamit, helytartó. A te dolgod, hogy engedsz-e a kérésemnek.

A helytartó elgondolkozva simogatta az aranyvégû fehér jogarát.

- Nincs sok értelme ellenkeznem veled, ugye Mithrandir?! - jegyezte meg gúnyosan. - Úgyis megtalálnád a módját, hogy elérd amit akarsz! Hát menj, és csináld amit akarsz, mit bánom én!

- Bah! - morogta a szakállába Gandalf.

A helytartó sürgetõen, elbocsátóan intett Gandalfnak, aki meghajolt és kifelé indult. Denethor helytartó felemelkedett székébõl és utána bámult. Majd mikor a mágus kilépett a trónterem ajtaján, felpattant és sietve a toronyszoba felé tartott.

- Hé, úrfi, hova ily sietve!

Az aranybarna hajú, nyúlánk legény majdnem félrelökte a kapuõrt, oly sietõsen rohant felfelé a lépcsõkön. Benyitott a könyvtárterem ajtaján, majd meg is torpant, nem tudván, merre induljon. A könyvtáros épp akkor kászálódott le az egyik magas polc tetejérõl.

- Uram? - szólította meg udvariasan az ifjút.

- Hol van... hol van Mithrandir? - kiáltotta a fiatalember.

- Mithrandir? Az az õsz öreg ember nagy szakállal, csúcsos kalapban? Most jött, arra bent van a legrégebbi irataink asztalánál.

Az ifjú nagy levegõt vett és sietve a mutatott irányba indult. Ott meg is találta Gandalfot az egyik asztalnál papirokkal elborítva. Kezében pipa, elõtte egy korsó. Valamit motyogva betüzgetett az egyik fóliánsról.

Az ifjú elmosolyodott és odalépett az asztalhoz.

- Üdvözöllek, Mithrandir! Úgy örülök, hogy itt vagy megint! Már nagyon vágytam szót váltani veled!

- Á, Faramir úrfi! Én is örülök, hogy láthatlak. Mondd mi hír itt Minas Tirithben és Gondorban?

Faramir felszólításnak véve a kérdést, közelebb húzott egy zsámolyt az asztalhoz, és leült.

- Atyámmal nem beszéltél még? - kiváncsiskodott.

- Túl sokat is beszéltem vele! - morogta Gandalf.