Felsikoltottam, majd már csak a rám zuhanó emberre tudtam koncentrálni, aki fájdalomtól összegörnyedve terült szét a padlón, és vére színe vörösre festette a palota tánctermének márványpadlóját.
- James, tartson ki! – szorítottam hasára a kezem, ezzel gátolva a vérzést, több-kevesebb sikerrel.
- Ne aggódjon, hercegnő. – szorította meg a kezem. – Rendben lesz. – mondta elhaló hangon, és éreztem, ahogy kezd kimenni belőle az élet.
- Persze, hogy rendben lesz. Minden rendbe jön. Hallja? Meg fog gyógyulni. – sulykoltam belé, miközben egy könnycsepp gördült le az arcomon.
- Nem. Maga lesz rendben. Csak higgyen magában. – mondta, majd a feje hátrahanyatlott, és kezei lassan lecsúsztak az enyémről, véres csíkot hagyva maguk után.
- Nem nem nem nem... Ne merjen meghalni! James! – kiáltottam neki, majd elkezdtem az újraélesztést.
- Nem mehet el. Nem hagyhat itt. – zokogtam halott testőröm teste felett, amikor egy őr jött oda hozzám, megérintve a vállamat.
- Fenség. Kérem, már elment. – vígasztalt.
- Vegye le rólam a kezét! Nem halhat meg. Nem...nem. – folytattam kitartóan az újraélesztést, míg végül le nem lassult a kezem, és beláttam, hogy az egyetlen ember, aki igazán megértett, itt hagyott.
Bámészkodók tömegének közepén, őrök gyűrűjében történt az, hogy először és utoljára fakadtam sírva a nagy nyilvánosság előtt. Végigsimítottam őszes haját, majd gyöngéden lecsuktam szemeit, így elbúcsúzva tőle.
Véres kezeimre pillantottam, majd feltettem magamnak a kérdést: Valóban ilyen lenne egy hercegnő élete?
YOU ARE READING
Testőr extrákkal
Teen Fiction- Szolgálatára felség. - lépett be az ajtón, majd maga előtt keresztbe fonta a karját. Öltönye ma is kifogástalanul állt rajta, akárcsak fekete nyakkendője, mellyel legszívesebben magamhoz húztam volna. - Ezt már szeretem. - álltam fel az íróaszta...
