Testőr extrákkal

Galambok

Az ebédlő asztala tele volt finomabbnál finomabb ételekkel, melyek királyságunk legjobb kereskedőitől kerültek konyhánkba, majd elénk, hogy kedvünkre tegyen. Apa és anya az asztal két végén ültek, míg mi Gloriával egymással szemben helyezkedtünk el és grimaszversenyt tartottunk, amit általában ő nyer.

- Lányok, elég legyen! – fegyelmezett minket apa, majd anyához fordult. – Kiküldetted már drágám a meghívókat?

- Persze. A legtöbben már vissza is jeleztek. – válaszolta, majd egy párolt brokkolit szúrt fel villájára.

- Mit terveztek már megint? – kérdeztem szemeimet forgatva, amin Gloria felkacagott.

- Mégis mit? Hát a születésnapi partidat! – háborodott fel anyám. – Már csak egy hét van, és még tengernyi elintéznivalóm van addig. – sóhajtott fel gondterhelten.

- Micsoda áldozatot hozol értem anyám! – gúnyolódtam rajta, de mielőtt még válaszra nyithatta volna száját nyílt az ajtó, és testőröm lépett be.

Ma is kifogástalanul volt felöltözve. Fekete öltöny, nadrág és nyakkendő, fehér inggel párosítva. Minden korombeli lány álma egy ilyen elegáns és szívdöglesztő pasi, kivéve nekem. Egyetlen szépséghibája az volt, hogy a palotában dolgozott.

- Na meg is jött a mi kis ingatlanügynökünk! – tettem le az evőeszközt, mire legnagyobb meglepetésemre még anya is elmosolyodott öltözékére tett beszólásomon.

Tőle csak egy gyilkos pillantást kaptam. Apám felé fordult, de előbb még meghajolt előtte.

- Királyi fenség, hívatott.

- Igen, Mr. Brown. Köszönöm, hogy idefáradt. Nos, úgy gondolom, nem árt, ha Blair lányom egy kis önvédelmet, de legfőképpen fegyverhasználatot tanul. Kérem, egyeztesse össze a napirendjével, mikor felelne meg mindkettejüknek, hogy lőni tanítsa. – kulcsolta össze kezeit apa, akárcsak egy bíró.

- Szolgálatára felség. – hajolt meg, mielőtt kifelé indult volna.

Anyám ekkor a levegőbe szagolt, és undorodva elhúzta orrát.

- Mi ez a szag? – kérdezte befogva orrát. – Ez Ön, Mr. Brown? – fordult felé.

- Sajnálatos módon igen, ugyanis valaki – pillantott felém. – leveskockát tett a zuhanyrózsám fejébe, és nem volt időm újból lefürödni, mert őméltósága látni kívánt. – igazította meg nyakkendőjét, és láttam, ahogy gyöngyözik a homloka az izzadtságtól.

- Nos, most már megteheti. – küldte el anya őt.

Ezen az eseten a nap további részében, mikor eszembe jutott, mindig jót derültem. Délután a kertben találkoztam Brown-nal. Egy asztalnyi fegyver mellett álldogált. A meleg miatt most nem volt rajta se az öltönye, sem pedig a nyakkendője. Furcsa látványt nyújtott, ugyanis eddig mindig elegánsan láttam, azonban most úgy nézett ki, mint bármely más fiatal.

- Hercegnő. – biccentett felém, miközben a kezében lévő fegyvert biztosította ki.

- Örömmel érzem, hogy sikerült lemosnia magáról, azt az irtózatos bűzt, és immáron tiszta és illatos. – sétáltam felé hátra tett kezekkel, miközben hosszú ruhám a földet súrolta.

- Roppant tréfás a hercegnő. De rosszabbat is átéltem már. – vett fel egy kis kézifegyvert, majd a kezembe nyomta. – Most magán a sor. Lássuk, mi rejlik a szoros fűző alatt. – nevetett fel.

- Ugye tudja, hogy ezért akár le is fejeztethetném? - néztem szemeibe, melyek kajánul engem méregettek, így jobbnak láttam szemeimet a célkeresztre irányítani.