Testőr extrákkal

Brown

A hatalmas fehér, aranyozott kilincsű ajtók kinyíltak, majd a folyosót a nap finom melege világította meg. Kiléptem az ajtón, mire hangos éljenzést hangzott fel. Elővettem a legkirályibb mosolyomat, melyet évekig fejlesztettem, majd lágyan a népem felé integettem. Anyám és a húgom között állva apát figyeltem, aki fehér kesztyűs kezét a kardján pihentette, majd beszéde végén hátrálva velünk együtt eltűnt a színről.

-      Alexander! Húzd ki magad. – tromfolta le anya apát, mire megforgattam a szemem.

-      Jaj, Amelia, kedvesem. Most már felengedhetsz egy kicsit. – felemelve a kezét, és egy lágy csókot nyomva hozzám fordult.

-      Blair, ma még nem volt alkalmam megdicsérni, milyen szép is vagy. – simította végig a vállam.

-      Köszönöm Apa! – mosolyodtam el.

A húgom kezét fogva kanyarodtunk a hálószobáink felé, miközben Gloriának be sem állt a szája.

-      Szerinted hozzám még miért nem jött el a szőke hercegem? – emelte rám gyönyörű kék szemeit, tökéletes babaarcával.

-      Mert még nem vagy elég nagy hozzá. – rögtönöztem egy gyors választ, majd gyengéden végigsimítottam a fejecskéjét.

-      És te már nagy vagy? – kíváncsiskodott.

-      Mondhatni.

-      Akkor hozzád miért nem jött el a szőke herceged? – kérdezte elgondolkodva.

-      Nem tudom. – sóhajtottam, majd beléptünk a szobájába, ahol a dadája várt minket. – Estefelé még benézek a kisasszonyhoz. – közöltem az idős nővel. – De esetleg, ha nem érnék vissza, kérem, ne hagyja, hogy késő estig utánam kémkedjen! – érintettem meg a húgom kis nóziját, mire felkacagott.

-      Nem is szoktam! – durcázott be, mire kiléptem a szobájából, és a sajátom felé vettem az irányt.

Az őrök kinyitották a duplaszárnyú ajtót, majd beléptem az én kis mentsváramba. Az ajtóval szemben az íróasztalom volt, ami a kertre nézett, így sokszor adott okot az elkalandozásra.

Jobbra rögtön a saját fürdőm nyílt, és a mellette lévő titkos kar a gardróbomba vezetett. Az baldachinos franciaágyam kifogástalanul volt bevetve, és vagy egy tucat párna borította a selyem huzatot, melyet előszeretettel dobtam le esténként a földre.

A tükörhöz léptem, és kibontottam, gondosan kontyba fogott barna hajamat, amikor kopogás hallatszott. Az ajtó felé fordultam, majd engedélyt adtam a belépésre.

-      Hercegnő! Elnézést, de nem tudtam, hogy már vissza is ért az ünnepségről. – lépett be a szobalányom, majd pukedlizett.

-      Semmi gond Janet. De már megbeszéltük, hogy ez nem főben járó bűn. – nevettem el magam, amitől Janet kicsit feloldódott.

-      Segíthetek valamiben, fenség? – közelítette felém.

-      A ruhámat, ha kérhetném. – vettem előre hosszú hajam.

-      Csodásan áll magán ez a púder színű ruha, ha szabad megjegyeznem. – sütötte le a szemét.

-      Köszönöm. – simítottam végig a tűl alapú ruhát, melyet valószínűleg sohasem veszek fel még egyszer.

Míg én felkaptam a köntösöm, addig Janet már hozta is a váltó ruhám, amin virágokkal volt díszítve. Megláttam az anyagot, a kezemmel mutattam, hogy vigye is vissza.