Testőr extrákkal

Mese idő

Az istállóba belépve mélyen beszívtam a friss széna illatát mely átjárta a helységet. Egy királyi udvarhoz megfelelően itt is különleges ellátásban részesültek az állatok. A felszerelés csakis a legjobb gyártóktól származott. A lovászfiúk napjában többször is lepucolták a lovakat, és a járató gépben felügyelték rendszeres testmozgásukat, hogy megfeleljenek az arisztokraták elvárásainak.

Az én lovamat magam tisztítottam és láttam el. Ez volt a legfőbb kérésem az ott dolgozók felé, akik emiatt tiszteltek, és mindig örömmel fogadták jöttemet. Így volt ez most is.

Carlos elmosolyodott, mikor meglátott a bokszok mentén elgyalogolni. Éjfekete haja már régen őszülni kezdett. Ruhája egy egyszerű kockás ingből és egy kényelmes farmerből állt, mely itt ott feszült a pocakján. Ha a nap elviselhetetlenül tűzött, mindig szalmakalapjában láttam az istálló melletti lócán üldögélve hűséges társa mellett, Bailey, az ausztrál juhászkutya társaságában.

- Jó napot, Hercegnő! – köszöntött mellém sétálva.

- Jó napot Carlos! – simogattam meg lovam orrát, ai már messziről megismerve nyerítéssel jelezte, hogy mennyire hiányolt az utóbbi pár napban.

- Már hiányolta a kisasszonyt. – biccentett a robosztus ló felé, aki most kezesen simult hozzám.

- Én is őt. – hajoltam le a szerszámosládához, hogy egy fésűt vegyek ki, mellyel a sörényét fésülhetem ki.

Neki is kezdtem a munkának, miközben Carlos az ajtóra könyökölt és engem figyelt. Lovam az orrával bökdösött jutalomfalat után kutatva, de csalódnia kellett.

- Phoenix! Ne csintalankodj! – nevettem fel. – Úgy hallottam az utóbbi időben felszedtél pár kilót. Így nem jár alma! – fenyegetőztem, miközben patájához hajoltam, hogy kitisztítsam.

- Azt csiripelték a madarak, hogy az úrhölgynek új testőre van. – puhatolózott finoman.

- Igen, igaz.

- Jól ért a munkájához?

- Mondhatni. Néha túl jól.

- Ezt meg hogy érti? – kerekedett el a szeme.

Nagyot sóhajtottam, majd szembefordultam Carlossal, és lábammal idegesen dobolva a kezemben lévő pucolót piszkáltam.

- Tudja, túlságosan is tapad. Levegőt sem tudok venni. És... - álltam meg egy pillanatra. – Ő nem James. – mondtam halkan a földet bámulva.

- Engedje meg hölgyem, hogy megosszak valamit önnel. Még Bailey előtt volt egy kutyám, akit imádtam. Okos volt, szép, no meg persze hűséges és nála jobb terelőkutyát nem ismertem. Egy nap lejárt az ő ideje, és el kellett engednem. Sokáig nem akartam új kutyát, úgy hozzám nőtt az a kis piszok. – nevetett fel szép emlékei felidézésének hatására. – Aztán jött Bailey. És valóban. Ő nem olyan, mint Zeus. De ő is épp úgy a szívemhez nőtt, és megszerettem, mint a másikat. Csak engednem kellett. – kacsintott rám, majd ellökte magát a boksz ajtajától, de még visszafordult, hogy nyomatékosítsa szavait. – Csak engedje, hercegnő!

Phoenixre néztem, aki szeretetteljes nézésével engem figyelt, majd fejével a kezemet bökdöste, egy kis simogatás reményében. Meleg testéhez bújtam, mely a kiskoromból jól ismert illatot árasztotta, melyet úgy szeretek.

Carlos elgondolkodtatott. Bár az élet elvette tőlem a testőrömet, helyette Nate-et küldte hozzám, valamilyen céllal. Hiszem, hogy az emberek mind céllal kerülnek be az életünkbe. Mindegyiktől tanulunk valami újat, valamit, ami egy kis része a hatalmas kirakósnak, annak, akik valójában vagyunk.