Bad Romance

első fejezet

Ha tényleg a kezdetektől akarja hallani a történetet, akkor vissza kell menjek, egészen gimnázium kilencedik osztályáig.

Őszintén szólva, akkor már több ideje egy iskolába jártunk, és fogalmam sincs, hogy hogyan nem tűnhetett fel egy ilyen isteni teremtés, mint ő a folyosókon. Természetes, hogy a külsejével hívta fel magára a figyelmemet, mert nincs ember a földön, aki ennyire jól nézne ki. Akkor volt a mi beavatásunk, ahol ott volt, ő is. Középmagas volt, és izmos, széles válla és keskeny csípője minden figyelmet megragadott, az anyukák körében. Rövid, sötétbarna haja tökéletesen állt, szinte művészien. A mosolya ragyogott, de akkoriban még keményfiúsnak és elérhetetlennek tűnt, természetes, hogy ki akart jutni az iskolai programról, és jól beinni.

Már akkor is egy jelenség volt. Egyszerűen csak kiemelkedett, ahogyan támasztotta az oszlopot, és összefonta maga előtt a karját. Szeptember volt. Emlékszem, hogy már ott éreztem valamit. A büfében, ahogyan felvásárolta az egészet. Olyan volt, mintha elszívná előlem a levegőt. Persze, ő erről mit sem sejtett. Talán, ha valaki azt mondta volna, hogy egy év múlva együtt leszünk, egészen biztos, hogy azt hittem volna, hogy gúnyolódik.

Az iskolánkban elég erősek a határok az emberek között. Persze, nem vagyunk olyanok, mint egy amerikai gimnázium, a tinifilmek alapján... Aki be akar, az be tud illeszkedni. Ő nagyon népszerű, és mindenkit ismer, mert mindenkivel kedves, aki hozzá normálisan közeledik. Bár, nem szokott ismerkedni, általában hozzá mennek oda az emberek. Ő is minden buliban benne van... Én pedig, amolyan lázadó féle voltam. Körülbelül semmit nem fogadok és fogadtam be, amit elmondtak. Az emberekkel jóban voltam, de a saját társaságomon kívül nem nagyon tartottam nagyra másokat.

Egy év alatt körülbelül semmi nem történt, én néztem őt, a barátaim biztattak, hogy tetszenék neki, de biztosan ismeri, hogy milyen az, mikor valaki egyszerűen teljesen elzárt. Az évfolyamtársaim közül néhányan a közelébe tudtak mégis keveredni, de mindig körül volt véve emberekkel, én pedig az irodalmárok csapatát erősítettem, akik valamiféle kockák, ő pedig került minket, nem is lett volna közös téma.

Idő közben persze volt egy barátnője, de szakítottak, mert nem igazán akarta a dolgot.

Szóval, körülbelül egy évig nem is beszéltünk, egy árva szót sem, nem is volt senkim, inkább messziről csodáltam, plátói volt az egész, és csak elvoltam magamnak. És, nem hagyhatom ki, hogy lelki értelemben tényleg sokat fejlődtem, és változtam. Az idősebb, és fejlettebb pasikhoz fel kell nőni, ezt mindenki tudja.

Nem mertem megszólítani. De, nagyon király volt az évem. A plátói szerelem jó, mert a másiknak csak a tökéletes oldalát látjuk, és az élmény leginkább csak a miénk. Hab a tortán, ha remek baráti körünk van, akivel ezt megoldhatjuk, és szívesen nézik a jeleket velünk. Bár, amik nincsenek, azokat elég nehéz érzékelni.

Szóval, a gimnáziumi első évem nagy részét a barátaimmal töltöttem, a csoporttal. Nem volt konkrétan legjobb barátnőm, mert nem igazán teszek különbséget a barátaim között. Nos tehát a banda: Kiara, Márk, Nina, Thomas, Vivien és jómagam. Direkt van névsorrendben, mert ha akarnék se tudnék köztük különbséget tenni. Most írjam le őket? Mindegyikükből egy külön könyvet tudnék írni, de ők csak jót tesznek velem, nem igazán lényegesek abban, hogy miért kötöttem itt ki. De, a történetem szempontjából lényegesek.

Kiara a művész. Zeneművész. Az ő hangszere a cselló, és már 12 éve játszik rajta, szóval elég magas szinte jutott. Mikor kisebb volt, indulnia kellett volna a virtuózokban, mert annyira jól megy neki. Ha csellózik, kifordul önmagából, és valaki teljesen más ember lesz. Egyébként, elég trágár csaj, a zene mellett szereti az irodalmat is, de igazából minden művészeti ág megy neki, kivéve a táncművészetet, mert a saját lábában is elesik – de valamit valamiért. Igyekszik magát visszafogni, de elég hangulatember, de sosem rajtunk tölti ki a haragját, csak azért látszik, ha rossz kedve van.

Márk... nos, imádja a modern irodalmat, a divatot, a sorozatokat és a filmeket, színész szeretne lenni, és nagyon cuki. Folyamatosan vigyorog és ezer fokon ég, az alsós lányok fele belé szerelmes, nagyon konkrét, és bármit el lehet neki mondani, mert okos is. Mindig minden pletykát tud, mert mindenki bízik benne. Ő volt a diákönkormányzat elnöke is, mert rengetegen ismerik, és nagyon megbízhatónak tartják. Nem is tudom, hogy hogyan tud ennyi emberrel megismerkedni, ha megyek vele valahova, nem lehet vele beszélni, mert mindenkinek köszönget.

Nina nálunk az empatikus. A lányok elég határozottak, és egyenesek, céltudatosak, de Nina nagyon kedves és megértő. Minden kisgyerek százméteres síkfutásban közelíti meg, és soha nem akadnak le róla. Az teszi őt nagyon érdekessé, hogy elég titokzatos is egyben, nem könnyen közli a dolgokat. De igazi titkok kamrája is, és bármit el lehet neki mondani, sosem ítélkezik, és mindig próbál segíteni. Szereti a divatot is, és mindig meg tudja mondani, hogy mi illik hozzánk tökéletesen. Ő egyébként a helyi „jónő" is, mivel évek óta táncol, és olyan szép, mint Nina Dobrev.

Thomas német származású, ő nálunk az egzotikusság. Nem kedveli a feltűnést, kicsit visszahúzódó és magának való, nem hirdeti az egyéniségét, nincs felírva rá nagy betűkkel, hogy 'Thomas vagyok, német és szeretem a kocsikat'. Mindig, minden körülmények között nyugodt tud maradni, nem az a kiabálós-drámázós típus. Thomast nagyon szeretik az idősebb nők is. Rövid, és göndör barna haja van, amibe minden lány bele akar túrni. Aki közelebbről ismeri, az mindig nagyon szereti, mert mindent megtesz azért, hogy jól érezzék a közelében magukat az emberek. Négy éve vannak együtt Viviennel.

 Vivi nálunk az intelligens. Világ életében kitűnő tanuló volt, és bármit meg tud jegyezni, és nagyon odafigyel mindenre, és semmi nem kerülheti el a figyelmét, legfőképp az egészségünkkel kapcsolatban. Egyből feltűnik neki, ha fogytunk vagy híztunk, és már most doktornőnek hívjuk. Mégsem gyógyítani szeretne, sokkal inkább kutatni, de mind a kettő neki való. Egyébként, kicsit negatív, lelkesen politizál, és tényleg minden érdekli. Kicsit csípős, kicsit depressziós, de nagyon érett. Elég sok rossz dolog történt vele, és mégis jót tud nekünk adni. Ő és Thomas már négy éve együtt vannak, jóban, rosszban és mindenben. Néha túl bátornak tartják, de szerintem rosszabb lenne a világ a bátorsága nélkül.  

Tehát, az első gimnazista évemben ők játszottak a legnagyobb szerepet. A sok kávéházas délután, a mozizós szombatok, és a séták, a csoportos beszélgetések a semmiről, vagy a gyorséttermi kajálások, a hatalmas pletykálások, a sok színházlátogatás, a cigizés, meg a kocsmázás, a koncertek...