Bad Romance

harmadik fejezet

Mikor hazaértem, órákig ültem az ágyamon, és csak meredtem magam elé. Olyan volt, mintha körülbelül felébredtem volna az álmomból, az éjszaka közepén. Most írjak neki? Hogy jól éreztem magam? Vagy élőben? Mi lesz élőben? Tudom, hogy egy találkozás és egy véletlen miatt még nem leszünk barátok, de én nem akarom, hogy ez a dolog annyiba maradjon. A kezemben a telefonom volt, és azt sem tudtam, hogy hogyan meséljem el ezt az egészet. Jött jónéhány üzenetem, de egyikre sem írtam vissza.

Befeküdtem az ágyba, és menten elaludtam.

Reggel egy üzenet várt tőle, amiben megköszöni az estét. Egyből visszaírtam neki, és beszéltünk is egy kicsit, de nem volt olyan közvetlen, én pedig most sem akartam túlzásba esni.

Este ezúttal a barátaimmal mentem el – nem párokkal -, mert viszonylag régen voltunk. Leültünk egy boxba, és beszélgetni kezdtünk. Majd, Márk megszólalt, mikor egy kis csend volt: - Van valami, amit el szeretnék mondani nektek.

- Igen? – kérdezte Kiara.

- Meleg vagyok. – közölte egyszerűen.

Már nem igazán értem, hogy akkor mind akadtunk ki annyira. Nem homofóbok voltunk, talán csak az fájt, hogy nem mondta el nekünk, hogy ő meleg. Oké, persze, nem hazudott, egyszerűen csak nem mondott semmit erről a dologról. Thomas persze el is távolodott tőle egy kicsit, de ez nem tartott sokáig. Rettenetesen kiakadtunk, mindannyian. Nem bízott meg bennünk, pedig mindent elmondtunk neki. Én különösen is magamra vettem ezeket.

Felpattantam, és elrohantam.

Igazából, már nem értem az akkori viselkedésünket. Ez egy olyan dolog, hogyha rosszul fogadjuk, vagy akármi, és mondjuk, elpletykáljuk, lehet, hogy ki is csapják a suliból. De az egészen biztos, hogy megalázzák.

Nem tudom, hogy mit vártam vagy hittem, vagy éreztem, szerintem mindenki sejthette, hogy hazaindultam. De, mint már elmondtam, éjszaka nincs túl sok busz, ezért gyalog kerekedtem fel a nagy útra. Nem tartom a sírást szégyennek, szóval kijelentem: elsírtam magam. Közben rendületlenül meneteltem hazafelé. Amikor is jött egy kocsi az úton, és megállt. Máté pattant ki belőle, én pedig gyorsan törölgetni kezdtem az arcom és az elkenődött szemfestékem. Felém tartott.

- Elvigyelek? Jövök neked eggyel. Sőt, nem is eggyel! – próbáltam értelmesen nézni rá, mint aki épp nem csalódott nagyjából az emberiségben. Mennyi valószínűsége is volt ennek? És miért jön nekem eggyel? Csak mert beszélgettem vele?

- Nem, köszi! –utasítottam vissza.

- Hé, mi a baj? – én pedig valamiért egyből rámosolyogtam, de nem lehettem túl biztató, az arckifejezése alapján. Nos, ez most elég furcsa lesz, de olyan volt az egész, amikor a szemébe néztem, mintha a bátyámmal beszélnék – aki nem létezik -, vagy talán azt éreztem, hogy neki vagyok olyan, mintha a húga lennék? Én sem tudom már pontosan.. – Valaki megbántott? Esetleg összevesztél valakivel?

- Igen.

- Nem szeretnél beszélni róla?

- Ne haragudj, de nem beszélhetek erről. Nem az én titkom, hanem valaki másé, és ha ez kiderül, elég sok mindent tönkre tehetek neki az életében. – Mátét ez nem igazán hagyta nyugodni. Elég kíváncsi volt, és próbálta kiszedni belőlem, hogy mi a problémám, de ebben nem engedtem. Arra sikerült rábeszélnie, hogy beszálljak a kocsijába.

Igazából egy iskolatársam, tehát nem nagyon történhet velem baj. Utólag egyébként mondta is, hogy megbántottam, hogy nem nyíltam meg neki egyből, bár már akkor is érződött a dolog. Azért általánosságban elmondtam neki a történetet, és nem nagyon kérdezgetett már tovább. Egyszerűen minden félelemérzetem cserbenhagyott. Nem mintha bármi baj történt volna, talán csak egy kicsit kínosan éreztem magam, amit hamar enyhített.

A kocsijában felvette a szemüvegét, ami legalább 5 évet dobott rajta. Úgy nézett ki, mint valami mérnök. Az autó a kinézetéhez illő határozottsággal vezette, és elmentünk egy gyorsétterem Drive részlegébe, majd leparkoltunk egy közeli, kihalt parkolóba. Egy-két jármű volt még ott, elszórtan.

- Egyébként nagyon csinos vagy ma! – jegyezte meg, csak úgy mellékesen. Mindent a gyorskaja fűszeres és nehéz illata töltött meg, és egyszerűen kellemes volt a légkör. Olyan, hogy az égbe se akartam volna kiszállni a kocsiból. Azt hiszem, ott indult az egész. Akkor még szerencsésnek tűnő véletlenek sorozata.

A szemembe nézett. A sötét térben ülve a pupillája teljesen tág volt, a kihalt parkoló sem volt megvilágítva. Csak nézett a szemembe, és alig tudtam vele szemkontaktust fenntartani. A szívem össze-vissza vert. Egy roppant intelligens „Mit nézel?" kérdés sem zökkentette ki. Nézte a számat, és kezdtem azt érezni, hogy meg fog csókolni.

Egyszerűen gyönyörű volt, a sötétzöld szemével, ami ott és akkor úgy hatott, mint a tenger mélye, és az erőteljes, határozott arcvonásaival, a telt szájával, amit pár napos borosta keretezett. Pontosan tudta mit akar, és én is tudtam. Ellökhettem volna, de nem akartam. Majd egyre közelebb és közelebb hajolt hozzám. A kezét letette mellém, és éreztem a teste vibrálását magamon. Megfogtam a nyakát, és közelebb húzódtam hozzá, ő pedig elkezdte a combomat simogatni.

Az egész testemben vibráltam és elmondhatatlanul boldog voltam. Egymásra voltunk hangolódva, és mindenem bizsergett. Egyszerűen nem tudom szavakba önteni, amit éreztem, pedig többször is próbáltam. Igazi atomrobbanás volt. Azóta sem igazán tudom, hogy a kocsi romantikus helyszín volt-e , de kiráz a hideg, ha erre gondolok, és én egyébként teljesen romantikusnak éreztem.

Majd egy puszit adott a számra, és mégegyet, és egyre tovább tartottak a puszik. A borostája kicsit szúrt, de nagyon kellemes érzést váltott ki, és hamar megszoktam. Megtámaszkodtam a combján, és a haját simogattam. Bársonyosan puha volt, mint egy kiscica szőre. Majd már én sem tudom hogyan, de egyszerre a nyelve a számban volt, és csókolóztunk. De még hogy! Először lágy volt, és gyengéd, aztán egyre közelebb húzódott hozzám. Az első csókom alkalmából teljesen egymásnak estünk. Talán, egy kicsit sok volt amit csináltunk, de ott helyben, és utólag nem éreztem rossznak, mivel én ingereltem.

Megfogtam a combját, és megmarkoltam. A kezei felfedezőútra indultak, a combom, majd a fenekem irányába. Teljesen felforrósított az érintése. Nem szarozott, hanem letapizott, és ezt elsőnek nagyon soknak érezte az egyik énem. Ezáltal teljesen ismeretlen vizekre eveztem, nem igazán értettem az érzést, amit éreztem, elég idegen volt számomra. A másik énem messzebbre is elment volna vele. A szája a nyakamra vándorolt, és azt kezdte el puszilgatni. Teljesen készen voltam tőle. Az agyam már kikapcsolt...

Szerencsére vagy szerencsétlenségre – ha ezen a nem hivatalos randin lefekszünk, nem tudom, hogy ebből az egészből lett e volna bármi is -, megszólalt a telefonja. Odanyúlt, és már reflexből kinyomta volna, mikor mondtam neki, hogy az anyukája hívja. Felvette a telefont, és elhúzódott tőlem. Furcsa volt, hogy nem éreztem magamon a kezét, és ez érdekesen fog hangzani, de teljesen hiányérzetem támadt. Pedig, ez az első csók volt. Már akkor tudhattam volna, hogy ez az egész dolog "veszélyes". Belenéztem a tükörbe, és láttam, hogy teljesen széttúrta a hajamat, éreztem a koponyámban a bizsergést, és a keze helyét, ahol tartott. Megnéztem az időt, és láttam, hogy a buszom fél óra múlva indul. Belemarkoltam a hajamba, és hallgattam, ahogy az anyukájának magyaráz.

Észrevette, hogy figyelem, szóval rövid úton lerázta az anyukáját, majd letette a telefont. Nem szólt semmit, csak nézett maga elé. A helyi Plazara szegeztem a szemem, és próbáltam kitalálni, hogy mit csináljak. Kétségbe voltam esve, mert úgy éreztem, hogy elveszítettem. Ez csak valami sugallat lehetett.

Magamban mégegyszer átfuttattam a történteken. Én csókoltam meg őt, vagy ő engem? Őszintén, fogalmam sincs. Az arca olyan volt, mint egy maszk. Semmi érzelmet nem tudtam leolvasni róla.