Bad Romance

negyedik fejezet

- Őszinte leszek... - emlékszem, mikor ezt mondta összerándultam. Nem nézett rám, azt hittem azt fogja mondani, hogy nem esett neki jól. Hát, elhittem. – Ilyen jó még soha, senkivel nem volt.

- Nem mintha túl tapasztalt lennék, de... erre egyszerűen nincsenek szavak... - mondtam ki egyből a gondolataimat, majd rámvigyorgott. Ezt az egész dolgot egyszerűen nem akartam elhinni. Megragadtam egy ilyen pasit, mint ő. Vagy hogy pont ő, ezeket, pont nekem mondja.

A kocsira csend telepedett. Nem volt szükség szavakra, mert egyszerűen így sokkal inkább meg volt a hangulata az egésznek. Egyszerre vettük a levegőt is, és csak a buszok, meg a kocsik hangját lehetett néha hallani. Számomra teljesen kellemes volt, de lehet, hogy ő kínosnak érezte.

- Nemsokára megy a buszom! – szólaltam meg. Egy kis csend következett.

- Mikor?

- 10 perc múlva. – A kezébe fogta az arcomat, és alig néhány centiméter választott el minket egymástól. A fülem mögé tűrte a hajamat, majd azon keresztül még közelebb húzott magához, és végigpuszilta az alsó ajkam, majd a nyelve bejutásért könyörgött, amit meg is adtam neki. Lassú és ráérős csókot adott. Mikor elhúzódtunk egymástól, a kezét a térdemre tette, és ezt mondta: - Akkor majd írok.

Majd hazamentem. Egész buszúton bazsalyogtam és úgy nézhettem ki, mint egy idióta. Talán, mivel nagyjából semmi értelmes gondolatom nem volt, és ez teljesen tükröződött. Otthon persze egyből vadul frissítgetni kezdtem a Messengert, és minden embernek visszaírtam, de Ő nem írt, pedig aktív volt. Majd olyan két óra körül, én is elaludtam. Biztos vagyok benne, hogy ismeri azt az érzést, hogy mielőtt lefeküdne, még minden okés, aztán alvás közben valahogy tovább raktározódnak a történtek, és átgondoljuk a dolgokat – lehet, hogy csak tudat alatt -, és mikor felkelünk, akkor, ami akár előző nap nem okozott nekünk fejtörést, hirtelen problémát jelent. Így volt ezzel is.

A reggeli facebookozásom keretében sem kaptam tőle üzenetet, csak minden lényeges lényegtelentől. El sem tudtam hinni az egészet, holott aktív volt. Átfutott az agyamon, hogy írjak rá én? De hamar elvetettem az ötletet, és amúgy is indulni kellett nagyiékhoz, nem is volt már időm ilyenekkel foglalkozni, se kapacitásom. Habár, néhány bamba pillanatomban csak-csak eszembe jutott. Mikor hazaértem, még mindig nem láttam, hogy írt volna. Az őrületbe kergetett. Márk biztosan tudná, hogy mit jelent ez... De most a legjobb barátom nélkül kell beérjem – Thomast hiába kérdezgettem, ő nem értette az egészet -, és szóval csak maradnom kellett a seggemen. Természetesen nem tudtam mit jelentett ez, és a dolog idegesített, mert melyik lányt vagy egyáltalán embert nem idegesít az, ha nem tud valamit?

Lehet, hogy nekem csak ennyi jutott?

Továbbra is ettem magam, ugyanis este sem írt nekem. Sőt, másnap reggel, hiába néztem meg az üzeneteimet iskola előtt, nem láttam, hogy üzent volna. Hétfőn nagyon próbáltam elkerülni. Az iskolagyűlésen elég nehéz volt, de a legelső sorba álltam, és sikerült, utána pedig mindenhová becsengő után járkáltam. Így azt sem tudtam, hogy keresett-e. (Utólag tudom, hogy igen, ő keresett.)

Azonban, az nap este, egy üzenet várt tőle. Majd kiugrottam a bőrömből, és megint beszélgetni kezdtünk, és egyeztettünk egy találkozót is. Ezzel pedig minden kiesett a régi kerékvágásból... Nem volt Márk, de lett Máté.

Máté nem erőltette meg magát az első randi miatt: kimentünk egy parkba, és leültünk egy padra beszélgetni. Még mások étterembe mentek, bowlingozni, meg minden ilyen fancy helyre, de szerintem senki nem szórakozott annyira jól, mint mi. A napok többségén nekem több órám volt, mint neki, mivel én még tanultam természettudományos tantárgyakat, ő pedig már nem tanult. Szóval, három nap végeztünk ugyanakkor, ami nem is rossz arány, tekintve az órarendünket, neki egyszer fakt volt, nekem kötelező testnevelés, egyszer eleve ugyanannyi óránk volt, és egy másik nap pedig nekem volt olyan kevés órám, mint neki.