Moonlight (Holdfény)

3. - Megérkeztem

(jav.: 2020)

A lány 20-23 év körülinek tűnt első ránézésre és ahogy Arion karján végigsimított, a barátnőjének is aki, biztosra megy, hogy veszed az adást. Egy féltékeny barátnő, mi? De kérlek, ne itt add elő magad. Reménykedtem benne, hogy nem fog nekiállni az orrom előtt smacizni a pasijával. Szerencsémre észrevette, hogy nem vagyok érdekelt a fiújában sem pedig a kis előadásában. Arion viszont egy másodperc értetlen pislogás után könnyedt stílusban mutatott be minket egymásnak.

- Ez itt Elina, a barátnőm. Neki is van egy kutyája, de az sokkal jobban viselkedik.

Vagy inkább szórakozik mindenfelé.

- Ő pedig Édua. Megtalálta Jacky-t és vigyázott rá - mutatott be Arion.

- Nagyon örülök. Remélem nem okozott sok gondot. - Elina felém nyújtotta kezét és én elfogadtam.

- Helló. Ne aggódj, nem volt semmi gond. Rendesen viselkedett. - ja, a kutya, a srác viszont, ehh...

Egy pár percet beszélgettünk és közben kiderült, Elina valójában egész kedves lány. Csak szereti az emberek, vagyis az emberek felének, tudtára hozni, hogy a barátja már elkelt. Persze nem tudtunk sok mindenről csevegni. Nagyjából csak kutyákról és, hogy miért jövök a városkába. Igen, végül el is mondtam nekik, hogy ott fogom tölteni az egész nyarat. Legalábbis, a tervek szerint.

Végül Elina egy ügyes kifogással visszahúzta Ariont a csoportjukhoz, és én boldog voltam, hogy egyedül lehetek az utam végéig. Habár, meg kell hagyni, Arion elég kelletlenül ment barátnője után, de mivel nem tartottam fel, kénytelen volt menni. Úgy bizony, menj csak.

Lehet, csak én vagyok ilyen, de nem szeretek a terveimről beszélni bárkinek, akivel találkozok. Vagy sok időt számomra új emberek közt tölteni. Meg különben is, komolyan kellett gondolnom a nyárra. Egy egész nyár. Az hosszú idő. Oké, lehet, hogy az időm nagy részét az állatklinikán fogom tölteni, de akkor is be kell illeszkednem egy társaságba, akikkel el lehetek a szabadidőmben. Barátok. Igen, nos azt nem volt az erősségem. Hirtelen új embereket megismerni. De más részt ott volt Sam. Vele is van miről beszélgetnünk, hisz egy éve nem láttuk már egymást. Remélem, megmutatja majd a város klassz helyeit. Óóó, biztos, hogy meg fogja, különben addig nyaggatom, míg be nem adja a derekát. Végül is, én vagyok az egyetlen unokahúga. Kiváltság az van! Mosolyogtam a gondolaton, miközben az ablakon kifele bámulva vártam, hogy végre megérkezzek.

A hátralevő másfél órát olvasással töltöttem, hogy ne aludjak be. Nem akartam egy újabb rémálmot. És igen. Azon kevesek közé tartozom, akik mindenféle rosszullét nélkül képesek mozgó járművön olvasni. A kedvenc könyvemet hoztam magammal, sosem untam meg a jól ismert történetet. Többek közt a helyi könyvtár és könyvesbolt letámadása is a terveim között szerepelt, mihelyst letelepedtem.

Egy idő után a vonat kijelzőjén megjelent a kisváros neve, Kődi Igér, érkezés 2 percen belül. Felkaptam a csomagjaimat és a legközelebbi ajtóhoz mentem. Amint az ajtó kinyílt, egy táskámat áthajítottam a vállamon a hátizsákom felett és leléptem a peronra.

- Na ez aztán a kicsi város - mondtam miután körbenéztem.

Az állomás egy nemrégiben felújított, mégis szerény, apró épület volt. Rajtam és a kutyás társaságon kívül egy idős házaspár és egy nagyi az unokájával szállt még le. Vagyis ez az épületméret megfelelőnek számított, deeeee.....

- Senki? - remélem Sam nem feledkezett meg rólam. Apa azt mondta, az állomáson fog várni.

Na jó, nézzük meg a várótermet először. A táskáim terhe alatt lassan haladva besétáltam az üres terembe. Sehol egy teremtett lélek. Utolsó reményem volt a parkoló. Láttam Ariont és a barátait, amint kocsiba szállnak. A pitbullnak semmi gondja nem volt vele.

- Szóval csak a vonatot nem komálja.

Néztem, ahogy elhajtanak, de mielőtt a magány elönthetett volna egy hangos dudálásra kaptam oldalra a fejem.

- Hééé csajszi! Isten hozott Kődi Igér-ben! - Sam pattant ki egy jeep-ből.

- Sam! Azt hittem már elfelejtettél!

Egy hatalmas öleléssel üdvözölt és felemelt úgy, hogy a táska még mindig a vállamon volt.

- Mi az hogy 'Sam'? Hol van a Sámuel bácsi? Nem vagy te még olyan nagy lány. Még könnyűszerrel felemellek, látod?

- Ah ha ha ha! Oké, oké, rendben. Ugh, tegyél le, nem kapok levegőt!

Ember, hogy lehet valakinek ennyi ereje. Kishíján összeroppantott a kedves kis ölelésével. Mikor újra a talajon voltam egy lépést hátrébb lépett és végigmért.

- Nocsak, nocsak Édua! Úgy látom valóban rég találkoztunk már. Felnőttél, Kislány.

'Kislány'! Senki sem hívhat így engem! Utáltam ezt a rám ragadt becenevet és ő ezt pontosan tudta. Sajnos a duzzogó fejem nem segített elrejteni nemtetszésem.

- Nos! Ez az 'Kislány' szívesen fogadná a haza invitálás ötletét, hogy kipakolhasson. Mit gondol erről az úr?

- Ha ha ha! Ez az én Éduám, akit ismerek! Tudja hogyan forgassa a nyelvét! Gyere, menjünk!

Átölelte a vállam, szabad kezével fölkapta a másik tatyóm és a kocsi hátuljába hajította.

- Szeretnél fagyizni egyet, mielőtt hazamegyünk? Megmutatom a legjobb cukrászt a környéken.

Ez az! Egy rakat édesség most jól jönne ennek a fáradt csajszinak! A legjobb ötlet a mai nap folyamán.

- Igen köszönöm. Tehetünk hozzá sütit is? - néztem Sam-re miközben becsatoltam a biztonsági övem.

- A csillogó szemeid azt sejtetik, jobban vagy már. Szóval, milyen volt az út? Találkoztál érdekes emberekkel az úton?