Moonlight (Holdfény)

79.- Beleegyeztek?

(jav.: 2020)

Mint kiderült, az aznapi célállomás a következő hegy lábánál elhelyezkedő rét volt. Érintetlen terület, csak vadcsapások vezettek el hozzá. A bődületes információk sora még most sem állt le. Amikor feltettem Raulnak a kérdést, hogy mégis hogyan érezték magukat, mikor szüleimmel elköltöztem, bosszantóan megnyugtató választ adott.

~ Oh, máskor is költöztek már el néhányan. De a különlegesek mindig visszajöttek idővel. Nem volt kérdés, hogy te is vissza fogsz jönni.

- Honnan voltatok ebben ennyire biztosak?

~ Hogy? - a farkas kérdő pillantást vetett felém - Ezek szerint még nem is olvastad a feljegyzéseket?

- Feljegyzések?

~ A "családi regiszter"-t - sűrűn pislogtunk egymásra, mire végre leesett.

- Az az írás! Abban van leírva valami? Te azt el tudod olvasni?!

~ Mi történt? - Bernát hátrafordult a hirtelen sápogásomra.

- Bernát! Raul? - egyikről a másikra kapkodtam a szemem. - Ez... ez... az előbb...

~ Édua, nagy levegő és nyugodj meg - nem tudtam eldönteni, hogy a farkas most szórakozik, vagy komolyan csak nyugtatni akart.

- Amit az előbb mondtál! A regiszterben levő írást ti el tudjátok olvasni?! Mármint az a furcsa írást? Azt a kódot?! Mi van benne? Állj, állj. Ez egyáltalán hogy' lehetséges? Ki tanított meg titeket olvasni? Hogyan?

~ Ki tanított meg minket? - nevetett fel Raul – Azt az írást mi találtuk ki... - majd hirtelen elhallgatott. Bernát is csak pislogni tudott én meg próbáltam értelmezni a hallottakat.

- Hogy mi?! - sipítottam. - Ezt hogy érted? Mégis hogyan? És mikor?

A két állat rájött, hogy itt az ideje beszélni, mert ez elől a kérdésáradat elől, és ami még hátra van, már nem tudnak menekülni.

~ Elég régen...

- A kezdetekkor?! Amikor a kísérletnek vége lett? Már akkor egyből ilyen okosak voltatok? - most én hallgattam el egy pillanatra. Ez nem akartam hangosan kimondani. Ekkora bunkóságot!

~ Nagyjából... - de nem sértődtek meg rajta, sőt... - Mikortól az eszméletünkhöz tértünk... - Bernát felé billentette fejét – és az emlékeink megvannak ilyen hatalmas méretben, már jó pár héttel a káosz után voltunk. Hogy azelőtt mi volt, csak homályos képek maradtak meg...

- De hogy'?! Hogy voltatok képesek ilyet kitalálni? Használni? Miért?

~ Ugyanazért, amiért az emberek is használják az írást. Üzenet. Sokszor biztosabb, mint az élőszó. Főleg a mi szempontunkból.

- Ti... írtok?!

~ Bármily meglepő, de azokat a betűket úgy találtuk ki, hogy mi is képesek legyünk használni. Ha jobban megnézed őket, egyszerű vonalakból állnak - telefonom már rég lemerült, hogy visszanézhessek egy lefotózott dokumentumot, a regisztert meg természetesen otthon hagytam. De annyi megmaradt, hogy igazat adhassak Raulnak. Tényleg nem volt túlbonyolítva a rendszere. - Földbe, fára, mikor hogy. Megbeszélt módon tudtunk üzenni egymásnak. Már azoknak, akik ismerték.

- Csak... a különlegesek... tudták elolvasni? Azt az írást.

~ Megvan a módja...

- Hogyan? - türelmetlenkedtem.

~ Tudoood... - nem tetszett ahogy elnyújtotta a szó végét – A családod mindig is imádott felfedezni. És megmondom őszintén, sose tartott sokáig az utóbbiaknak rájönni, hogyan is lehet megfejteni az írást. - szent ég! A farkas vigyora csak szélesedett. - De egy tippet adok neked. Forgasd mindig a könyvet és rájössz. Mindig! - na ez csöppet sem volt túlontúl sejtelmes.