Smaragdzöld szemeim

1. fejezet

Smaragdzöld szemeim

1. fejezet

Az egek ura

天主

A Nap lefelé hanyatlott már. Piros felhők szelték el az eget a földtől és a fák tetejétől. A távolban egy kis falu látszódott, Ichimomo volt a neve. Tőle jobbra egy hatalmas fenyves terült el. A nap aranyló köpönyegbe vonta, s úgy tűnt, mintha azt a sok, egyébként zöldellő fát a pokol tüzesen égető lángjai mardosnák. Igazából e fenyvesnek semmi baja nem volt, nem szenvedett a mohó lángoktól.

Az erdő szélén egy ember állt, kitárt karokkal. Egy fiú szaladt felé. Az úrfi nagyon gyorsan futott. Hirtelen felbukott valamiben. Hogy ne essen el, a földön megtámasztotta kezét, és egy előre szaltót csinált. Ezután megállt. Összedörzsölte két tenyerét, hogy a homokot lesúrolja róla, majd tovább futott apja karjai közé. Hirtelen feltámadt a szél, és az apa arca elkomorult.

- Menjünk haza- szólt a fiának és a falu felé vette az irányt.

A fiú nem tudta, hogy édesapja mitől rémült meg, pedig csak fel kellett volna néznie a kékellő égre. Az égbolton egy fáradt, ráncos arc tűnt fel, majd veszett a semmibe. Ha az ember figyelt, szavakat hallhatott meg, melyek így szóltak:

- Te leszel a következő, ifjú harcos. Apád remek katona, de te még nála is jobb leszel. – Az arc megint feltűnt: - Te leszel a következő, vésd az eszedbe, kölyök!

Az apa ekkor már futott. Fia vele együtt rohant. Iszonyatos sebességgel robogtak. Azonban hirtelen mintha elvágtak volna benne valamit, összerogyott.

- Ne, kérlek, ne vedd el őt is tőlem- rimánkodott. Már nem érdekelte semmi sem, csak az, hogy a fiát megvédje. – Elvetted tőlem Rúkiát és engem is harcba küldtél. Engedd meg, inkább beállok Haku helyett még egyszer szolgálni téged, uram. Ne kelljen neki is ugyanazokat a szörnyűségeket kiállnia, mint nekünk. Vagy legalább is ne ilyen fiatalon.

- Hát jó, legyen, ahogy kéred. A feleséged már meghalt. Most te jössz a soron. Meglátjuk, túl fogod- e élni. Ha nem élnéd túl, Shiro, a fiad lesz a következő, aki harcolni fog a gonosz ellen, a hitetlen démonok, szellemek, romboló erők ellen- jelentette ki a ráncos arc.

Ekkor Shiro elkezdett felfelé lebegni. Úgy tűnt, mintha egy láthatatlan kéz húzná felfelé. Húzta is valami: az imént tett ígérete az Egek Urának. Innentől kezdve nem valószínű, hogy látni fogja a fiát, Hakut és arra is igencsak nagy esély van, hogy meghal majd egy szellemek ellen folytatott csata közepén a társaival együtt. Haku megérezte ezt és így kiáltott fel:

- Apa, apa! Gyere vissza! Ne hagyj itt! Kérlek!

- Nyugodj meg, fiam! Menj a faluba és mondd meg a nénédnek, hogy újra az Egek Ura szolgálatába álltam, illetve hogy utánam te leszel a következő démongyilkos. Ezentúl kövesd mindig Kuro nénéd tanácsait. Ő tudni fogja, hogy mit kell tennetek. És ne felejtsd el: édesanyáddal mindig szeretni fogunk- mondta.

Még egyszer, utoljára a fiára mosolygott. Ekkor mosolyodott el utoljára életében. És ekkor volt utoljára boldog is. A szívét melegség töltötte el és hálás volt, hogy legalább ennyi ideig a fiával lehetett. Mosollyal az arcán ment a biztos halálba.

Haku hazafelé ballagott. Az utat alig látta a szemeiből patatokban csorduló könnyektől. Hiányzott neki az édesapja. Édesanyja meghalt, amikor még csak három éves volt. Már nem is emlékezett az arcára, csak arra, hogy mindig nevetett. Az apja mesélte, hogy egy nagy uraságot szolgáltak az édesanyjával együtt. Elmondta neki azt is, hogy az anyja nagyszerű harcos volt, az uraság egyik legjobb katonája és ő, Shiro is sok csatát megnyert. Azonban arról sosem beszélt neki, hogy pontosan kit is szolgáltak, illetve hogy az ellenségek kik is voltak, akik ellen küzdöttek.