Zsazsogó Monomániák

Hajnal

Zsófi unottan támasztotta a fejét. Hiába mondta Kiss, hogy öt percet ad, az sosem volt öt perc.

- Akkor ki mit talált? Igen, Tóth? – szólalt meg hirtelen Kiss.

- Az ősz az elmúlást jelképezi - felelte Zsófi kijátszva gyorsan az egyetlen képet, ami mindenhol ugyanazt jelentette, és amelyet sikerült is megjegyeznie.

- Helyes. Szegedi? - fordult máris egy újabb diák felé.

- Az „arany ágak" az értéket szimbolizálhatják...

- Utána a „csupasz karok", a faágak a halált...

- A „hajnal" a reményt...

- Ezek mind helyesek - bólintott Kiss tanárnő, majd kezébe vette a maga szöveggyűjteményét, és sorról-sorra haladva kielemeztette az osztállyal az egészet.

Zsófi előtt szorgalmasan jegyzetelt, és nem győzött csodálkozni azon, mi mindent észrevesznek az osztálytársai, és az, hogy ez a rengeteg jelentés egyáltalán nem hat "Mire gondolhatott a költő" típusú viccnek, hanem tényleg olyan, mintha ott lenne.

- Van valakinek kérdése a verssel kapcsolatban? - kérdezte Kiss tanárnő úgy huszonnégy másodperccel a kicsöngő előtt. Egyszerű, ártatlan kérdésnek tűnt. Senki nem jelentkezett. - Rendben, ha mindenki ennyire érti, akkor jövő hét kedden a történelem órát elcserélem Jakab tanár úrral a szerdai irodalomra, és duplaórás verselemzést írunk. A már begyakorolt pontok szerint haladva kell kielemezni a kapott verset.

Zsófi körül hirtelen elsötétedett a világ. Verselemzés? Duplaórás? Neki annyi. Ráadásul Kiss tuti olyan verset fog választani, aminek nincs fent a neten normális elemzése.

- Haaaajni, meeeents meeeeg! - borult Zsófi látványosan a könnyeivel küszködve a padra. Barátnője együttérzően meglapogatta a hátát.

- Ne félj, van remény!

- Nekem ugyan nincs. Egy fikarcnyi se. Még egy csíknyi pirkadat se jut - sóhajtott panaszosan Zsófi.

Következő hét keddjén hiába kelt fel reggel a nap, Zsófi úgy érezte, a sötétség még mindig ott van körülötte, aztán a második szünetben bejött Hangay és vigyorogva közölte, hogy Kiss beteget jelentett.

- Hajnalodik – suttogta boldogan Zsófi.