Just you and me •AB•

•5.rész•

Emlékszik rám?
Mire válaszoltam volna, már lerakta a telefont.

El sem tudom mondani, milyen érzelmek kavarognak bennem.

Boldog vagyok, izgatott és egyben félek is. De egy biztos, hogy alig várom a holnapot.

Senkinek nem mondhattam el, mi történt, hisz Hayley-t nem érdekli mi van velem, Ronnie pedig..számomra nem létezik többé.

Igazából hiányzik, és rettegek attól, hogy soha sem tudom majd elfelejteni őt.

De egyszer minden véget ér, szóval bízom benne, hogy egyszer jön valaki, aki majd őt is elfeledteti velem.

                             • • •

Nehezen nyitottam ki a szemem, a beszűrődő napfény miatt.

Azt hiszem, tegnap elaludtam az Andy-vel való telefonbeszélgetés után.

Reggel fél 9 van.
Úristen, el fogok késni!

Azonnal kiugrottam az ágyból, és rohantam a fürdő szobába, ahol elvégeztem a reggeli rutinom.

Vissza mentem a szobámba.
Kipakoltam az egész szekrényt, mire eldöntöttem, hogy mit veszek fel.

Egy fekete, BVB-s trikónál, és egy szintén fekete rövid nadrágnál döntöttem.

Kifésültem a vállig érő fekete hajam, majd megcsináltam a sminkem.

Mire elviselhető külsőt varázsoltam magamra, már negyed 10 volt.

Lesiettem a nappaliba, és mivel nem szóltam tegnap anyáéknak, ezért hagytam egy cetlit a hűtőn.

Lábamra húztam a fekete bakancsom, és már indultam is.

Majdnem lekéstem a buszt, de szerencsére még épp időben oda értem.

Felvettem a fülesem, és kis időre kizártam a külvilágot.

Andy hangja megnyugtatott, de ennek ellenére az egész testem remegett.

Nem sokkal később elérkeztünk ahhoz a megállóhoz, ahol le kell szállnom.

Próbáltam sietni a kávézóhoz, de a remegő lábaim nem igazán akartak nekem engedelmeskedni.

Elkéstem. Mire a helyszínre értem, majdnem fél 11 volt.

Beléptem az ajtón, de nem várt ott senki. Kértem egy kávét, majd leültem egy asztalhoz.

Nem tudom mennyi ideig vártam, de kezdtem azt hinni, hogy elkéstem, mire hallottam, hogy valaki belépett a kávézóba.

Hátra néztem, majd egy magas, feketébe öltözött férfit pillantottam meg. Andy volt az. Amikor meglátott, mosolyra húzta a száját, mire a szívem majd kiugrott a helyéről.

Közelebb jött, végül leült mellém.

-Örülök, hogy újra találkozunk.-mondta, majd nagy meglepetésemre az ölelésébe vont.

-Én el sem tudom mondani mennyire boldog vagyok.-mondtam.

-Te remegsz.-nevetett

-Csak kicsit izgulok.-mondtam

-Nyugodj meg.-mondta

-Hol vannak a többiek?-kérdeztem

-Ők nem tudtak eljönni, az új albumon dolgoznak.-válaszolta

-Már alig várom.-mosolyogtam

-Szóval, térjünk a lényegre. Mi egyértelműen téged láttunk a legalkalmasabbnak arra, hogy velünk gyere a turnéra. Már az első pillanattól kezdve, ahogy megláttalak tudtam, hogy te különleges vagy.-mondta, miközben mélyen a szemembe nézett.

-Hány lánynak mondtad még ezt rajtam kívül?-kérdeztem nevetve. Nyilván nem erre a reakcióra számított, mert idegesen a hajába túrt, majd elmosolyodott.

-Látod? Pont ez fogott meg benned. Ha egy másik rajongónak mondtam volna ezt, már rég elájult volna.-nevetett

-Történt már ilyesmi?-kérdeztem

-Nem is egyszer. De csak szimplán attól, hogy rá mosolyogtam. Azt hiszem, túl jóképű vagyok.-mondta, majd félmosolyra húzta a száját.

-Azért ennyire ne szállj el magadtól.-mondtam, de talán az elvörösödött arcom elárulta, hogy én is úgy gondolom.