The Magic

🔮2🔮

Fel sem tűnt, hogy az intézmény ajtaja zárja el a szabadság, harmónia, s a szánalmas emberek nélküli természetet. Nem vágytam be. Csak menekülni akartam innen, messze a tartományban vissza sem nézve. Hisz mit érek az itt tanult tanegységgel, ha a tanító is csak azért tudatja velünk, mert ez a kötelezettsége? Megrendítő annak tudatossága, hogy az egyetlen olyan polgár, aki igazán nagy tudással él elveszik a pénz hiányába. Csak azért dolgozik gyógyija, hogy megkeresse honoráriumát, s rokonságát eltarthassa. Mily deprimáló.

-Lu? -vékony hang csiklandozta füleimet.

-Kérlek bocsásd meg figyelmetlenségemet! -helyeztem fogásra potenciális testtájamat fejemhez, mintha ezzel csak konfrontálnám magammal, hogy nem szegeztem érdeklődést.

-Semmi, igazából csak annyit mondtam, hogy ha nem is rendelkezel olyan különleges dologgal, mintsem a családtagjaid tudd, hogy azon kívül is az vagy! Mert mindenkiben van valami egyedi és páratlan képesség. Az, hogy nem hiszel benne az csakis rajtad múlik! Hisz te jövőd miképp kezeled a mostanra kialakult helyzetedet. Az egyetlen akiben bízhatsz az saját magad Lu, ezt jegyezd meg! Lehet negatívan állsz a világhoz, de magadhoz sose tedd. -állított meg, s majdan magához fordítva markos viszonyulással nézett szemeimbe. -Légy büszke arra aki vagy! Keresd a saját utad, még akkor is, ha nem az mint másoknak. Mert felülmúlhatatlan és sajátos személyiséggel áldott meg a világ!

Kereplője széles csíkot húzott. Agitáló volt, s psziché erősítő. Talán a borulátó definiál, mégis ő az egyetlen hajadon, aki szignifikánsan kihozza belőlem a derűlátó erőforrást.

Mégse tudta azt kiváltani belőlem, amit elvárt. Hisz egy fecske sem csinál nyarat. Hiába hosszú lexémájának, ha a varázs nem teljesedik be. Hisz mit ér a kiszáradással, ha szavai süket fülekre talál? Nem az az egyéniség volnék kinek ha felszólalást tartanak egy mirákulum alatt megváltozik aspektusa. Akárhogy, de ha a téma elveszett, s tekintetem újra a környezetem felé terelődik az elhangzott szavak elröppennek, akár ijedtében elszállt madarak. A planétánk akkor is nyomasztó látvány. Hogy miféle szerzetek piszkítják az éter frenetikus szimfóniáját. Mily obszcén módon irtják a pagonyokat. Milyen viselkedésformát mutatnak embertársaik felé. Elszomorító, s szégyenletes látkép és tudat. Fogcsikorgató, s szívszorító. Álláspontom sosem fog megváltozni. Sírig tartó véleményemet még egy megkeresztelt polgár sem tudná megváltoztatni. A helyzet kilátása egyre csak nő. Egyre csak meggyötört lesz az ember élete. Nyugtalan és stresszes. Hiába vizualizálnak arról, hogy minden rossz után jön a megváltás, de elég egy apró perlekedés, máris több horderő taszajtja az egyén vállát.

Kitárult tagintézményünk ajtaja, s szemünk elé tárult, amint növendékek nyargalnak könyvel kezünkben, esetleg táskával hátukon. Egyik hangárból a másikba, megfeledkezve hol is kezdődik siralmas napjuk. Voltak kik kerdenc előtt szünetelnek, csacsognak, s nevetnek. Esetleg szerzeménybe bújva lefalcol messze egy másik tartományba. Köszöntünk a kicsiknek, hisz megszokás iskolánkban, hogy a kisebbeknek a felsőbb iskola évesknek elsőként köszönjenek. Az más tárgykör, hogy az illem kit kísér.

Majdan megláttam nővérem platina szőke haját, s tudtam, hogy megint autóval tért be tanodájába. De nem volt egyedül. Sajnálatosan az egyént olykor démon kalauzol. Hogy kinek mi vagy ki, azt csakis jómaga tudja. Elgondolkodtató, hogy pár főnek boldogságát az okozza, miképp tartja féken ellenlába lételmét. Jackson vakerál valami szégyenleteset, s édestestvérem marcona testét látván tudtam, hogy megint lelkileg dönti porba. Undorító féreg. Szörnyűség. Eszetlen, lelketlen jövevény.

-Lu, szerintem nem jó ötlet oda menned! -petyhüdt tapintást észleltem csuklóm térségén.

Sisi tudta, hogy hiába nem ápolok imádni való testvéri szeretetet előbb született gyermekkel, akkor is szoros rokonság ölel körbe minket. Bármennyire is felfoghatatlan, hogy egymás teljes ellentéte vagyunk. Kötelességemnek érzem szárnyaim alá venni, s megvédeni olyantól, aki fájdalmakat okoz neki.