2.rész

43 3 0
                                    

- Sophi szemszöge-

Mikor már elbúcsúztam Marytől meg bemutatkoztattam Jadet,akkor egyenesen hazamentünk. Vagyis Jadeékhez. Nagyon örülök,hogy innen kiszabadított. Örök hála neki.

Mikor már ott voltunk,akkor kezdtem el egy kicsit izgatott lenni. Ugyanis az nagyon más,hogy a TV-ről meg az internetről ismered őket.

- Megjöttünk! - szólt Jade a lányoknak. Most már tényleg elkezdtem izgulni. De ahogyan szokták mondani az emberek,hamar megfogom szokni.

- Sziasztok. - köszöntek a lányok. Öm..élőben tisztára mások. Jó,szerintem most nem lesz TV felvétel vagy valami,mert smink nélkül voltak.

- Sophi,ő itt Perrie,Jesy és Leigh-Anne. Lányok,ő itt a húgom,Sophi. - mutatkozott be Jade minket.

- Sziasztok. - köszöntem nekik,majd utána ők vissza is köszöntek. És így el is kezdtünk beszélgetni.

A beszélgetés közben pedig megmutatták a lakást. Uh...A ház kb. majdnem ugyanakkora,mint az árvaház. Ha bejövünk a bejáratról,akkor egy nagy folyosó fogad be. Az egyik oldalon a szélén a konyha van,a másik szélén pedig egy lépcső,a másik egy fürdőszoba,mellette pár méterre meg a kandalló. Ahogyan feljövünk a lépcsőn,akkor egyből a nappali fogad be. És közvetlenül mellette van még egy lépcső. Ahogyan feljövünk a másik lépcsőn,ott vannak a szobák. Jobb oldali soron van Perrieé,mellette Jadeé,és Jade mellett van egy vendégszoba. A bal oldalon meg Jesyé,Leigh-Anneé és még egy vendégszoba. És a lépcsővel szembe van a stúdiószobájuk.

Mikor bemutatták a lakást,akkor a többieknek dolguk volt. Ezért Perrievel beszélgettem.

- És egy kicsit tudnál mesélni magadról? Csak azért kérdezem,mert Jade nem sokat mondott rólad,meg így jobban megszeretnélek ismerni.

- Persze. - mondom. - Ugyanazon a napon születtem,mint Jade,azaz Június 14-én. Sokan mondták már,hogy nagyon hasonlítunk egymásra. 2 éves koromba volt egy agydaganatom,de azt szerencsére azt eltudták távolítani. 3 éves korom óta meg táncolok. Sokan is megkérdezték már,hogy nem unom-e,de mindig is az volt a válaszom,hogy nem. Ezért,amikor 8.-os voltam,akkor már tudtam,hogy mivel akarok foglalkozni. Olyan 8-9 éves lehettem,amikor is anyámék azt gondolták,hogy leadnak egy árvaházba. Elmeséljem ezt a sztorit is? - kérdeztem.

- Aha. - mondta kíváncsian.

- Nos,ez az egész úgy volt,amikor Jade elköltözött otthonról,akkor anyáék azt találták ki,hogy én is elmenjek otthonról. És amúgy még az a legdurvább,hogy még anyáék azt hazudtolták meg Jadenek,hogy én magamtól mentem el otthonról.

- Hát igen. Elmeséljem az enyémet is? Mert amit az interneten lehet olvasni meg amit a TV-n adják le,az még csak a fele.

- Persze,mondhatod. - mondom neki,majd el kezdi ő is mesélni az életéről.

Mikor Perrie is befejezte a bemutatkozását,akkor Jade jött oda hozzánk.

- Hogyha valamilyen veszekedést vagy kiabálásokat hallotok,akkor az Scott lesz. - mondja,mi meg csak bólintottunk.

- Jade szemszöge-

Mikor a lányoknak,hogy ha ilyeneket hallanak,akkor az Scott lesz. Kicsit izgultam is,mert ugye már itt van a húgom is és nem akarom,hogy ilyeneket halljon tőlünk.

- Jade,bejöhetünk? - kérdezték a lányok.

- Be. - mondtam nekik.

- Nem akarunk zavarni,de ezt inkább előbb tud meg,mint később,mikor majd Scott jön. - kezdte Perrie.

- Mondjátok már!

- Nos,az van,hogy Scott téged...megcsalt. - mondja ki Jesy.

- Hogy mi? - kerekedett el a szemem.

- Itt van. - adja oda a telefonját Leigh-Anne.

Ez állt benne (vagyis a címe inkább): Scott Ponsey és az új neje

- Figyeljetek lányok! Hamarosan mindjárt itt van,szóval megpróbálom mindent kiszedni belőle ezt az egész.

- Oké. - mondják,majd ki is mentek.

Most már teljesen ki vagyok! Tegnap vesztünk össze,és máris egy új barátnője van? Ha idetolja a pofáját,akkor kapni fog!!

- Szia Jade. - köszönt Scott,mikor bejött a szobámba.

- Hello. - köszöntem neki vissza.

- Nos megcsináljuk? - kérdezte.

- Mit?

- Amit tegnap megbeszéltünk.

- Amit tegnap megbeszéltünk? Szerintem te összekevered vele.

- Kivel?

- SCOTT! - kiabáltam rá. - Ne játszd már a hülyét,basszus! Tudod jól,hogy kiről van szó!

- Nem,nem tudom!

- De hogy nem! És ne nézz hülyének,mert tudom,hogy miről van szó!

- Hát nem!

- Akkor miért van tele az internet azzal,hogy van egy új nejed?

- Na jó,akkor ezt meg kell magyaráznom.

- Hát igen,ezt meg kell.

- Tudod,amikor mi 1 hónapot jártunk,akkor ismerkedtem meg vele.

- AMIKOR MI MÉG JÁRTUNK?

- Igen.

- Akkor mindig is az volt,hogy amikor megkérdeztem,hogy ma ráérsz-e,akkor mindig az volt,hogy nem.

- Igen.

- Hát ezt nagyon szépen köszönöm!

- És akkor most mi lesz?

- Takarodjál ki innen és soha ne gyere vissza!

- Oké. Amúgy láttam egy lányt az egyik vendég szobában.

- AZ A LÁNY A HÚGOM ÉS BÉKÉN IS HAGYHATOD! - kiabáltam,majd ki is ment.

Szemét,köcsög láda. Mégis akkor akart megcsalni,amikor mi még alig 1 hónapot jártunk? Hát ezzel most nagyon felidegesített is. A lányok már szerintem aludtak,ezért próbáltam halkan kimenni. De nem,nem aludtak,hanem mind a 4-en ott voltak a nappaliba,és filmet néztek.

- Nézed te is Jade? - kérdezték. Egy pillanatig megálltam,utána pedig elfutottam.

- Hova mész? - kérdezték a lányok,de én meg nem adtam meg a választ.

Egyszerűen a házból kifutottam,de nem tudom,hogy hova. Az biztos,hogy a háztól messzebbre futottam,mint hittem volna. Mikor a hídnál,akkor megálltam,hogy azért kapjak levegőt is. Miközben kifújtam a levegőt,közben két kocsi nekem jött. A kocsi két orra között álltam. Hirtelen sötétség volt és el is ájultam.


Sziasztok. Itt is lennék az 1.résszel,remélem,hogy tetszik. A következő részben az lesz,hogy a lányok megtudják,hogy mi történt Jade-del,és túl fogja-e ezt élni vagy nem?

A szavazás még mindig tart.:) Link: http://kca.nick.co.uk/vote#cat=Favourite-Global-Music-Star és a Twitteren is lehet szavazni #kcaFavGlobalMusicStar hastaggel,meg azt kell megjelölni,hogy kire szavazol.:)


Secret Love Song Where stories live. Discover now