- Sophi szemszöge-
Mikor bemutatkoztunk, akkor tovább díszítettük a házat. Ilyen jó délutánjaim nem is voltak, amikor az árva házban voltam. Sőt, a mai napban az volt még a legjobb, hogy sok év után találkozhattam a bátyánkkal is, Carllal. Már vele nagyon régen találkoztam, és most nagyon jól esett vele találkozni. Mikor már a teljes házat fel lett díszítve, akkor a lányokkal azt találtuk ki, hogy megnézünk egy filmet. Csak úgy jött ki ez az egész, Lee meg Jesy horrort akart nézni, Jade meg Perrie meg nem. És így ebből lett egy kis vita.
- Elég! - szóltam rájuk. - Szerintem meg kezdjünk el egy sorozatot nézni, mert a valamelyik nap is ebből volt vita. - mondtam nekik.
- Szerintem is. - mondja Lee.
- Jó, de akkor mi legyen? - kérdezte Perrie.
- Szerintem legyen a...The Vampire Diaries. - mondtam kis gondolkodás után. - Nyugi, ez csak természet feletti sorozat, nem kell ettől félni. - mondtam Jadenek meg Perrienek.
Mikor Lee lehozta a laptopját, és hozzá csatlakoztatta a TV-hez, akkor elkezdtük nézni a sorozatot. Csak azért mondtam, hogy ezt nézzük, mert sokan mondják, hogy nagyon jó a sorozat. Én akkor kezdtem el nézni a sorozatot, amikor még a TV-ben adták az 1.évadot. Csak utána azért nem néztem, mert letiltották nálunk a csatornát. Mindegy, legalább újra kezdtem nézni. Mikor vége lett, akkor mindannyian elmentünk aludni.
December 17
Reggel, 7:25 fele keltem fel. Mikor kinyitottam a szemeimet, akkor elővettem a telefonomat, és felmentem a közönségi oldalaimra. Majd utána pedig lementem reggelizni.
- Jó reggelt. - köszöntem nekik, mikor leértem a konyhához.
- Neked is. - köszöntek vissza, majd leültem közéjük reggelizni.
Mikor megettem a reggelimet, akkor elmentem készülődni. Majd, mikor készen voltam, akkor kopogtak az ajtón.
- Gyere. - mondtam.
- Bocsi, hogy zavarok, de nekünk most mennünk kell, mert most megbeszélésünk lesz. - mondta Jade.
- Oké.
- Jade szemszöge-
Mikor szóltam Sophinak, hogy megbeszélésünk lesz, akkor már a lányokkal el is mentünk, egyenesen a stúdióhoz. Csak azért kellett bemennünk, mert minél előbb kell megmondanunk, hogy melyik helyeken hol fogunk koncertezni.
- Akkor mindenképp Birkenhade-ben kezdenétek? - kérdezte a menedzserünk, Stefan.
- Igen.
Mikor megbeszéltük, hogy hova megyünk, akkor a megbeszélés után hazamentünk. Otthon Sophi egyből megkérdezte, hogy mi volt.
- Meg vannak azok a helyek, ahova menni fogunk. - mondja Jesy.
- És hova megyünk? - kérdezte.
- Birkenhade, Berlin, Düsseldorf, Bécs.... - soroltam fel a helyeket.
Még beszélgettünk. Egyszer csak a telefonom zavarta meg a beszélgetést.
- Mindjárt jövök. - mondtam a többieknek.
Kimentem a folyosóra, és felvettem a telefont. Elméletileg a legeslegjobb barátnőm hívott Los Angelesből, Rydel. Igen, az a Rydel, aki az R5 csapatban játszik. Épp, hogy csak fél órát tudtunk beszélgetni, ugyanis neki dolga is volt.
- Ki volt az? - kérdezték a lányok.
- Rydel volt csak. Beszélgettünk, meg mondta, hogy holnap átjönnek. - mondom.
Még beszélgettünk, majd olyan este 18:00 fele elkezdtük nézni a TVD-nek az új részét.
Sziasztok. Itt vagyok az új résszel, remélem, hogy tetszett.:) A következő részben vajon Sophinak tetszeni fog-e az R5 vagy nem?
Ha elolvastad a részt, akkor kommentelj+szavazz.:)
YOU ARE READING
Secret Love Song
FanfictionSophi 16 éves. Anglia fővárosában lakik,Londonban. Van egy nővére,akivel szétváltak az útjai. A nővérét úgy hívják,hogy Jade Thirlwall. Eljött egy olyan,amikor is minden meg fog változni. Sophi még ott marad az árva házban,vagy a nővérével meg a ban...