~Samantha Becker~ Az ismeretlen

4. / Ismét van szerencsém a szörnyekhez

Nem csak engem, de még bikapajtást is megleptem a mutatvánnyal. Fogalmam sincs, hogy pontosan mit is csináltam, de kihasználtam az alkalmat és kardomat erősen megmarkolva nyomtam egy hátra szaltót. Eközben a szörny megfordult, hogy elkapjon de még mindig lángoltam. A levegőben mikor szemben voltam vele, a kardomat előre döftem és elképzeltem ahogy darabokra robban a szörny. Mikor talpra érkeztem és kinyitottam a szememet, csak egy nagy arany kupacot láttam magam előtt. Én sem úsztam meg, csupa szörnypor voltam.

Mikor visszabotorkáltam a sikátorba, Nina odarohant hozzám és elkapott mielőtt még összeestem volna. 

Arra ébredtem, hogy egy furgon nyitott hátsójában fekszem, Nina meg aggódva néz ki az palánk felett. A padló szalmával volt kibélelve és elsőre úgy tűnt mintha levágott füvet szállítana. Később kiderült, hogy ambrózia van a sztoriban.
Picit mocorogni kezdtem és Nina azonnal odakapta a fejét.
- Hál' az isteneknek, jól vagy. - könnyebbült meg látványosan.
- Ja, így is mondhatjuk.
Felültem.
- Láttad, ahogy harcoltam? Teljesen más volt. Mintha nem én lettem volna. Na meg az, hogy..
- Hogy lángoltál? Ja. Láttam.- fészkelődött. - Így könnyebb lesz kitalálni ki az anyukád. Én Hesztiára tippelek.
- Nekem fogalmam sincs. Úgy raktam össze a tervet, mintha napokat gondolkodtam volna rajta, pedig mindössze két-három perc lehetett.
- Ez általában Athéné gyerekek tulajdonsága. De akkor mitől vagy tűz álló? Nem értem. Mindegy. Van egy ötletem. Mindent kipróbálunk. Oké?
- Ezt, hogy érted?
- Kitaláljuk ki az anyád.
- És ezt úgy tervezed, hogy... - vártam míg talán befejezi a mondatomat, de nem vette az adást szóval tippeltem. - ..kipróbáltatod velem minden istennő erejét, hátha tőle kaptam az erőt. Ugye?
- Pontosan. Ügyi! - mosolygott vidáman.
- Meg fogok dögleni. - majd visszadőltem az egyik ambróziás zsákra pihenni.
Kábé egy-két óra kocsikázás után egy végtelenbe nyúlóan hosszú úthoz értünk. Egy árva autó sem volt a környéken, pedig a nap már magasan járt az égen.  Ezek szerint több mint tíz órát átaludtam az utunkból. Jól kifárasztott a lángolás.
Kuncogni kezdtem.
- Mi az? - kérdi Nina.
- Semmi csak számolgatok és arra jutottam, hogy rengeteget aludtam és, hogy... hát... -kuncogtam ismét. Megpróbáltam felül kerekedni a már nevetésemen. - Szóval... "kiégtem". -mutattam idéző jelet a két kezemmel és kuncogtam.
- Haha. - nézett rám fapofával Nina. - De elemedben vagy szunyálás után. - mondta gúnnyal a hangjában. - Na nyomás Lánglány! Be az erdőbe.
Ő se bírta. Elnevette magát. Viszont tetszett ez a becenév. Lánglány.
- Te magadnál vagy? Legalább négy hektárnyi ez az erdő. Elvesznénk benne. Mellesleg hol vagyunk? Ismerős a környék.
- Long Islanden. vagyunk. A táborba kell jutnunk és a lehető leggyorsabban. Ez alatt azt értem, hogy szörnymentesen érjünk be a táborba.
- Milyen táborba?
- Félvér Tábor. Így hívják. De át kell érnünk az erdőn. Csak akkor leszünk biztonságban.
- Ha te mondod. - majd elindultunk egy csapáson.
***
A felénél jártunk amikor elfogott a rossz érzés. Túl egyszerűen jutottunk el az erdőig. Eltekintve a Minotaurusztól. 

- Te nem érzed úgy mintha valami bűzlene? - nyilvánítottam ki véleményemet.

- Nem tudom mire célzol. Én nem érzek semmit. - lepődött meg egy kicsit.

- Á mindegy. Felejtsd el! - fordítottam fejemet a patak felé,mely mellettünk csörgedezett.
- Miért vágsz ilyen vágyakozó képet? - nézett rám érdekesen barátnőm.
- Nem is tudom. Csak... - ekkor hirtelen csatakiáltást hallottam és mikor megfordultam, két aranycsirkét láttam ember-fejjel és disznó-agyarral. Először viccesnek találtam, mert vagy a derekamig értek, de attól még eléggé harciasnak bizonyultak mikor teljes mellbedobással Ninára és rám vetették magukat. Pont időben rántottam elő a fegyveremet, mielőtt még beszorult volna a kezemmel együtt a hátam mögé, ahogy hanyatt estem a csirke-nőtől. A mellkasomon állt és össze-vissza karmolta az arcomat és a karomat. Mikor észrevett, miben mesterkedek, beleharapott az egyik kígyója a karomba amivel a kardot fogtam. A maró érzet hamar elkezdett terjedni. Mikor megéreztem a vállamban a zsibbadó és égető fájdalmat, gyanítottam, az se lesz jobb ha eléri a szívemet. Gyorsan kell cselekednem. 

- Meg se próbálj felállni szívecském. - mondta sziszegve a tű hegyes fogai között. 
Olyan érzésem támadt mintha olvasna a gondolataimban, de erre nem képes egyik szörny sem.
- Mesélj csak, milyen méreg is van a kígyóidban? - kérdeztem érdeklődést színlelve, és igyekeztem elrejteni fájdalomtól nyúzott arcomat.
- Hát persze, hogy gorgó méreg mégis mit vártál?! - mondta szemrehányón ezek szerint a gorgó.
Várjunk csak. Gorgó... Meg van!
Jobb oldal gyógyít, bal oldal öl.
Megmarkoltam a kardomat és a lehető legnagyobb lendülettem odacsaptam a jobb oldalának. Észre vette ugyan, de hiába harapdált meg vagy hatszor a művelet kőzben, engem nem zavart meg. Tudtam mi a fontos.
A kardommal sikerült pontosan eltalálnom azt, ahova céloztam. Az ütőerét vágram el és spriccelt minden felé a vére. Egyszerűen odatartottam a számat. A lehető legtöbb lilás vért megittam majd kezdtem újra jól érezni magamat. Ekkor megpillantottam Ninát, amint a másik gorgóval küzd. Odarohantam és nemes egyszerűséggel levágram a szörny fejét. A nyaka helyéről két irányban elkezdett folyni a vére. Az érdekes ebben az volt, hogy a jobb oldaliból lila, míg a bal oldaliból zöld vér csordogált. Megpillantottam a barátnőmet és a sebeit a kígyók maró fogai miatt. Arra gondoltam bárcsak lenne két üvegem, amiben tarthatnám a vért. Mikor felpillantottam, ott volt előttem, amit kevesebb mint egy perce képzeltem ide.