~Samantha Becker~ Az ismeretlen

5. / Bejárást kapunk egy másik világba

Gyorsan odatartottam a két üvegcsét a nyakához és vártam míg megtelik. Mikor tele lett, gyorsan rátettem a kupakot és oda guggoltam Nina mellé.
- Vedd be! - sürgettem.
- De... akkor... nem... marad...ké..-dadogta fájdalomtól eltorzult arccal.
- De most vedd be! - erősködtem.
- Jó! - egyezett bele elhaló hangon.
A lila folyadékot odatartottam a szájához és beletöltöttem.
Sápadt arcába kezdett visszatérnina szín. Megkönnyebbültem, mikor felült. Magamhoz öleltem. Mikor elengedtem egy kicsit felsóhajtott. Lehet, hogy egy picit erős voltam. Hoppá...
- Köszönöm. - mosolygott rám barátnőm.
- Semmiség. De még egyszer ne merészelj nekem itt haldokolni! - mondtam, miközben próbáltam komoly lenni.
- Jó, jó. - nevetett fel.
- Oké. Azt mondtad, hogy az erdőben van egy domb, amin túl biztonságos. Igaz? Akkor menjünk. Nincs nálam kettő plussz gorgó véres üveg. -jelentettem ki.
- Benne vagyok a tervben.
Felhúztam a földről és elindultunk az ösvényen.
- Honnan tudtad, valami nem oké? - kérdezte óvatoskodva.
- Fogalmam sincs. Egyszerűen éreztem a jelenlétüket, csak még akkor nem tudtam mik azok.
- Aha. Fura. Ez egyik női istennek sem a képessége. - gondolkodott el.
- Akkor kié? - kérdeztem.
- Hát... Hádészé. - mondta.
- Dehisz nekem csak az anyám lehet istennő. Nem? - tettem föl azt a kérdést, ami már rég óta zavart.
- Nem tudom! - tört ki picit hevesebben, mint gondoltam.
- Na. Nyugi. Megoldjuk. - próbáltam megnyugtatni.
- Igazad lehet.
Ezzel a hátunk mögött tovább sétáltunk.
Mikor elértük azt a bizonyos dombot, ami jobban hasonlított egy hegyre, mint domba, ahol a köd, mintha egyenesen az égig érne fel, onnan húllt alá. Teljesen átláthatat volt.
- Gyere! -nyúlt a kezemért.
- Oda? - mutattam a hüvelykujjammal a köd felé.
- Igen. "Oda!" - nyomta meg a szót, utánozva a hangomat.
- Hát oké.
- Add a kezed.
Odanyúltam a kezéért és ő egyszer csak átrántott.
- Ezt muszáj volt?! - méltatlankodtam.
- Nem. De így viccesebb az arcod. - kezdett el röhögni.
-Ja. Biztos. - mondtam.
- Szerinted is?! - nevetett még mindig. - Najó. Oké. Abba hagytam.
Mikor reflexből leporoltam a nadrágomat felnéztem. A kezem magállt a mozdulat közben és a szám azzal fenyegetett, hogy Hádész birodalmáig zuhan. Nem tudtam becsukni. Nina elröhögte magát. Milyen kis hangulat rontó.
Az a látvány, ami elém tárult, az eszméletlen volt. Egy kis tisztás terült el a hegy lábánál. A tisztást két oldalról hegy karolta fel tőlem balról és innen ahol állok. Nekem jobbra folytatódott az egyenes talaj. A szemben levő oldalon egy meseszép tó bontakozott ki. Szinte vonzott. Mikor észbe kaptam, már rohantam is le a hegyről. Azt nem tudom hova, de mentem. Najó Sam. Ezt így nem. Állj meg! Mindenki idióta betolakodónak fog nézni!
Nem tudom miért, de hallgattam a hangra és megtorpantam. Mivel nagy volt a lendületem a hegyről lefele, nem tudtam megtartani az egyensúlyomat és előre estem. Már rákészültem, hogy arcal előre belecsapódok a földbe de ekkor... Elkapott egy erős kar. Óvatosan kinyitottam a szemem. A talaj mindössze kettő centire volt tőlem. Felpillantottam. Egy meleg barna szemű, nap barnított bőrű, barna kócos hajú, izlésesen izmos testű, mosolygós srác nézett vissza rám. Egy nem tetszett. A mosolya olyan önelégült volt, hogy rögtön volt tippem kinek a gyereke.
Ezt tetézte azzal hogy kinyitotta a száját.
- Mizujs, cica? Figyelj, ha legközelebb kedved támadna orral előre zuhanni, csak szólj, mert most szerencséd volt, hogy itt teremtem, virágszálam. - mondta, miközben pimasz mosoly húzódik végig az arcán.
- Cica?! VIRÁGSZÁLAM?! - gratulálok Sam. Sikerült megragadnod a lényeges pontokat. - Te csak ne becézgess ilyen idiótaságoknak. - lehet, hogy Aphroditét kilőhetem. Felálltam és megpróbáltam kibújni a karkai közül. Hát nem sikerült. Közel húzott magához. Egészen romantikus is lehetne, ha bírnám a srácot, vagy ha nem vágna ilyen képet.
- Elengednél? - kérdeztem higgadtam.
- Mit ajánlasz cserébe? - vigyorgott. Valószínűleg másra gondolt mint én mert én ezt válaszoltam.
- Nem rúglak tökön. - azzal megemeltem a térdemet ami pont ott volt neki, csak a nyomatékosítás kedvéért.
Picit elhúzta a száját, de nem esett ki a szerepéből.
- Még megfontolom. - majd feldobotta a vállára és elcipelt. Ott rikácsoltam a vállán seggel előre és mindenki, aki mellett elmentünk, megbámult. Arra lettem figyelmes, hogy mindenkin ugyolyan póló van. Narancssárga és nagy fekete betűkkel az állt rajta, hogy FÉLVÉR TÁBOR. Elmerültem a gondolataimban, vajon én hogy néznék ki egy ilyenben és arra jutottam hogy így is, úgy is hülyén nézek ki. Egy narancs póló már semmiség lenne. Ekkor hirtelen ledobott a válláról és én majdnem seggre estem, mikor megint elkapta a kezem és visszarántott egyenesbe.
-Ezt te még egyszer próbáld meg és ennél durvább rea...- megfordultam és egy kentaurt láttam magam előtt. Végigmértem, és aztán a szemébe néztem. Nem is tudom. Mintha aggodalom, vagy talán szánalom tükröződött volna a szemében. - Végül is egy kentaur már semmiség a mai naphoz képest... Szóval..- nyújtottam kezet neki - Samantha Becker. Őn?
- Kheirón, kedvesem. Gyere, láton  nem lepődtél meg nagyon.
- Ami azt illeti ön a legkevésbé meghökkentő lény, akivel ma találkoztam eddig. - véggig gondoltam, mit mondtam és rögtön javítgatni kezdtem. - Mármint ember... vagy ló... vagy nem tudom... - lehorgasztottam a fejemet és hirtelen nagyon izgalmas lett a cipőm orra.
- Semmi gond. Ez nagyjából mindig ilyen.