~Samantha Becker~ Az ismeretlen

1. /Samantha Becker hivatalosan nem ért semmit

- Ez hülyeség!- törtem ki hisztérikus röhögésben.
- Szerinted miért mondtam ha nem lenne igaz?- kérdezett vissza számonkérőn legjobb barátom, Nina.

Nos. Nináról azt kell tudni, hogy úgy kb egy fejjel alacsonyabb nálam, kecsesen vékony, szeplős napbarnított bőr, barna hajú, nagy és félénk zöldes barna szemek. Tipikus manószerüség. Csak hát nem manó.
Én magasabb vagyok, de nem egy égimeszelő vagy ilyesmi, csak épp kellemesen. Olyan darázs derekam van, hogy én is csodálkozok, hogy még nem állt le egy szervem sem a rossz elhelyezkedés miatt. A hajam általában mint egy szénakazal (csak vöröses barnában) bár ritka alkalmakkor kifésülöm és akkor egészen tűrhető. A szemem ég kék. A bőröm pedig picit világosabb árnyalatú mint Nináé.

Ma is a farmer shortomat viseltem, mint nindig, csak ma valamilyen fura okból kénytelen voltam felvenni a piros pólómat hozzá, ami szörnyen nézet ki. De igazából a helyzet komolyságát illetően, ez a legkevésbé sem érdekelhet senkit.
- Elmagyaráznád végre pontosan mi az isten nyiláról dumálsz itt nekem össze-vissza?!- kérdeztem zavarodottan.
- Nem tűnt még fel, hogy egy szörny lohol a nyomunkban, arra várva, hogy megehessen és mi meg futunk mint két idióta?- felelt kérdéssel kérdésemre szarkasztikusan Nina. Na igen. Ezért imádom őt nagyon. Mindig szarkazmusokat használ, hogy fokozza a kialakuló helyzetet.
Igaz csak év eleje óta ismerem őt, mert új vagyok a Manhattani gimimben.
Apámmal élek, mert anyám meghalt egy autó balesetben. Azóta egyfolytában költözünk. Én speciel nagyon unom. Anyámat nem is ismertem. Megszült aztán kész, passz. "Viszlát! Ha estleg probléma lenne a gyerekünkkel, hozzám ne fordulj! Csá!" És kész. Miközben éppen úton volt a bárhová, egy hétre a születésem után, ő felszívódott. Később (3 évre rá) a hírekből tudtuk meg, hogy halott. Engem nem rázott meg annyira a tény 3 évesen, de apu összeroskadt. Szörnyű volt. Végig csak ezt ismételgette: "Semmi baj Sammyikém. Megoldjuk majd valahogy. Én érzem."
Még most sem értem teljesen mit is jelenthet amit mondott, de az a furcsa érzés fogott el, hogy 16 éves létemre többre vagyok képes mint gondolnám.

***

Csak futottunk és futottunk végig a Manhattani utcákon a zuhogó esőben és hátra se fordultam, tisztán éreztem, hogy az a mi-a-csuda ott van a sarkunkban.
Egy körülbelül 4 méter magas bikaszerű állat rohant utánunk.
Azon gondolkodtam vajon honnan olyan ismerős. Ekkor beugrott, hogy múlt hónapban törint tanultunk egy ilyen kinézetű görög szörnyről. Valami 'M' betűs neve volt. Mi is? Ja igen. A Minotaurusz.
- Ez ugye nem a Minot...- kezdtem.
- Ki ne mondd!- szólt rám Nina.
- De...- dadogtam.- Ő... az...ugye?
- Igen de most fuss mert ha utólér végünk.
- Ennek így semmi értelme. Várj!
Azzal megragadtam a csuklóját és hirtelen írányt változtattam. Beszaladtam egy sikátorba, magam után vonszolva barátnőmet. Lehuppantam egy kuka tövében és lerántottam Ninát is. Csend lett. Szörnyű, nyugtalanító, hideg csend. Nem mozdultunk. A Bikapajtásunk elcammogott a sikátorunk előtt. Ide se nézett. Huh... Most pedig...
- Nina Tomlerdan! Azonnali magyarázatot kérek. MINDENRE!- üvöltöttem suttogva.
Kicsit vonakodott, de azért csak belement.
- Ez nehéz lesz, de oké. -kezdte.- Először is: az összes görög, római (stb.) mítosz meg mitológia igaz.
- Na nem. Ezt nem fogod beadni nekem.- idegeskedtem.
- Samantha! Hallgass végig ha már egyszer te kérted.
- Jó. Folytasd! -azzal összefontam a karomat a mellkasom alatt.
- Másodszor is: az istenek is valódiak...
- Ccc...
- ÉS a szörnyek is.
- Te milyen füvet szívtál?! -kérdeztem picit vicceskedve.- Mert én is kérnek belőle.
- Végig hallgatsz? -sóhajtozott nagyokat.
- Persze!
-Harmadszor: Anyád nem halt meg Sam. Anyád egy istennő.