Lenich Walzer Wales leghíresebb varázslója. De nem akármiről híres: az összes hölgyet el tudja csábítani, ha úgy akarja. Eddig egyetlen nő sem tudott ellenállni neki.
Lenich már 270 éves, de még mindig nem találta meg azt az asszonyt, akivel le szer...
A varázslók örökké élnek, ha pedig megtalálják a számukra legértékesebb embert és elvégeznek egy ősi szertartást, akkor onnantól életük végéig együtt lehetnek, évszázadokon keresztül. Ezekből a "házaspárokból" áll a Helytartótanács, másnéven a Mágustanács. Ezekből a személyekből áll az a tanács, amely megátkozott engem.
Minden varázslónak kerek száz éve van arra, hogy megtalálja élete szerelmét. Csakhogy nekem nem volt ennyi idő elég. Nem találtam senkit, aki megtette volna, hogy elvegyem. Sőt! Megpróbáltam ezt a törvényt eltörölni, de hiába. A Mágustanács ezt rossz szemmel nézte és a bűntetésem így szólt: a száz év letelte után nem lehetek varázsmester, mint a többi nőtlen varázsló, hanem továbbra is azt a bizonyos hölgyet kell keresnem, akit megfelelőnek tartok majd ahhoz, hogy az asszonyom legyen.
A nevem Lenich Walzer. Wales egy eldugott, erdős területén élek, a kastélyomban. Kicsit lepukkant, poros és szürke kívülről, de belülről egy igazi palota. Első száz évemben felhalmoztam benne a világ legszebb dolgait. Csodálatos kínai vázákat, persza szőnyegeket, porcelánokat, faragott intarziás bútorokat és a legdíszesebb tükröket és képeket, melyeket a föld valaha is a hátán hordott.
A hölgyek minden este eljönnnek hozzám, és az ágyamba fekszenek anélkül, hogy megkérném őket. Hízelegnek, kedveskednek, sokszor olyanok mégis, mint a bábok. Fogalmam sincs, hogy valaha találok- e majd egy olyan nőt, aki megfelelne minden elvárásomnak.
Mindig is varázsmester szerettem volna lenni. Már kiskorom óta, onnantól kezdve, hogy én is tanonc lettem. A mesterem egy Michael Lehren nevezetű férfi volt. Habár német származású vagyok, a nevemen kívül teljesen walesi vagyok. Árvaként találtak rám egykor, majd valahogy Angliába kerültem. Hogy hogyan, azt nem tudom.
A mesterem a világ legkedvesebb embere volt. Amikor engem tanoncává fogadott, már betöltötte 500. évét. Számomra ő volt minden, ami a szépet, a jót és a reményt jelképezte. Idős kora ellenére pedig úgy nézett ki, mint egy fiatal tizenéves. Ő tudta az elmúlt évszázad varázslói közül a legjobban változtatni a külsejét. Sajnos, miután száműzatésbe vonultam, nem találkoztunk többé. Már 170 év óta.
Fogalmam sincs, hogy mikor találok majd rá az igaz szerelemre. Talán sose, és akkor nem lehetek mester se. Bár ha meg megtalálom a szerelmet, akkor meg nem lehetek varázsmester. Reménytelen helyzet. De talán majd történik valami, ami megváltoztatja ezt a lehetetlen helyzetet.
