Az elátkozott varázsló tanonca

1. fejezet

Egy újabb, unalmas nő, mely csak testi élvezeteket tud nekem adni. Aki csak arra jó, hogy egy kis élvezetet biztosítson a számomra.

- Erre gyere! - szóltam utána, mikor beengedtem a kastély kapuján.

A nő szótlanul követett, mintha meg lett volna babonázva, pedig nem is bűvöltem meg. Szemei élettelennek tűntek, bár fiatal kora miatt csillogóaknak kellett volna lenniük.

- Lenich - sama! Tegyen velem azt, amit szeretne, kérem - ajánlotta fel magát, mikor egy szobába értünk.

Direkt nem a hálószobámba hoztam a nőket. Erre egy külön szobácskát tartottam, hatalmas franciaággyal és vörös selyemtakaróval. A sarokban vázákban pirosló rózsák díszelegtek. A falakon festmények lógtak virágokról és tájakról. Az ágy egyik oldalán egy kandallóban pattogott a tűz, másik oldalán pedig egy bársonnyal bevont kanapé terpeszkedett várva gazdáját. Kellemes hangulatú kis helyiség volt.

- Biztos, hogy akarod? - kérdeztem a hölgyet.

Nem akartam, hogy ezzel, hogy nekem adja magát, tönkre tegye fiatalkorát, esetleg családi életét. Lehet, hogy van férje is. Vagy jegyese. Mit szólnának, ha egy idegen elvenné a szüzességét?

- Akarom - hangzott a nő határozott válasza.

- Hát jó - egyeztem bele, miközben lehúztam a ruhát hófehér, elefántcsontszínű bőréről.

Az 1800- as évek elején jártunk, ha jól számoltam. Most divat volt a szép, bő és uszályos ruhák hordása a nők körében, míg a férfiak előszeretettel öltöttek magukra frakkot, cilindert és csokornyakkendőt. Sétapálcát is hordtak magukkal.

- Várjon, segítek - a hölgy segített lehámozi magáról a ruhát. Pedig már hány éve csinálom, mégsem ment. A mostani áldozatom túl finom és tiszta teremtésnek tűnt ahhoz, hogy az enyém legyen. Mégis az lesz.

Kicsit szemérmes teremtés volt, de készséges. Mindent hagyott nekem, amit meg szerettem volna vele csinálni. A legmocskosabb helyzetekbe is belement, gondolkodás nélkül, bár egy kis pirulással. Még szűz volt. Ennyit az életéről.

*

Reggel a hölgyet elengedtem. Meghajlással, kézcsókkal búcsúztam el tőle, míg ő ezt a gesztust egy pukedlivel viszonozta. Az élete már sosem lesz olyan, mint volt. De ő jött, nem az én hibám. De nem is az övé, hanem a Mágustanácsé. Csakis azoknak a kivénhedt varázslóknak a bűne.

Aprókat lépkedve, lassan sétálva és elmerengve visszamentem a váramba. Csend volt, hiszen még most pirkadt. A nap első sugarai megvilágították és arany köntösbe vonták a szomszéd erdő fáinak csúcsait.

Nagyot nyújtózkodtam, majd elindultam a fürdőszobámba, hogy vegyek egy forró, frissítő fürdőt. Hamarosan kész lettem, felöltöttem szép, fehér ingem és köpenyemet, hozzá pedig fekete lakkcipőmet. Készen is álltam az előttem álló napra, valamint újabb esti vendégem érkeztére.

A nap további részében az udvaron tevékenykedtem és különféle varázslatokkal próbáltam megoldani, hogy anélkül, hogy a földhöz kéne érnem és bepiszkolnám ingem ujját, elültessem a hortenziapalántákat. Szerettem a virágokat és a növényeket.

A kedvenceim a rózsák voltak, de fel- feltűntek kertemben a petúniák, pókliliomok, krizantémok, királyliliomok, jácintok és nárciszok  egyaránt. Ezer színben pompázott a kert és én boldog voltam, hogy gondozhattam. Ez volt az én magányos napjaimnak vigasza, mely sokszor felejtette velem a bűntudatot is, melyet egy- egy lány megrontása után éreztem.

Igen, még volt egy kis lelkem, még ha szinte már teljes homály fedte is be, burkolta be, úgy, hogy szinte már alig jutott levegőhöz. A sötétség magába szippantott és én hiába küzdöttem ellene, a hosszú évek voltak az ellenem szegülő kardok és lándzsák hada, melyek tüzesen égették szívemet.