Book of Reality (Befejezett)

10. Fejezet

ChanYeol távozása után úgy döntök, felkeresem HaNeult. Egy gyors átöltözést követően elindulok abba az irányba, amerre pár napja fogadott húgom is eltűnt. Tudom nagyjából merre és meddig kell mennem, de azt nem, pontosan hol keresem. És a történtek után – Chen külön kérésére – HaNeul nem sokat tartózkodik kint, így nehezebb lesz megtalálnom.
A HaNeulhöz vezető úton azon gondolkozom, hogyan is mondjam el JongDaenek – hogy a tanácsával ellentétben – felkerestem Park tanácsost, mi több, munkába is álltam nála. Végül arra az elhatározásra jutok, hogy nem mondok semmit. Egyrészt úgy sem támogatna, másrészt, amíg HaNeul nincs a közelemben, és nem sodorhatom veszélybe, addig nem is érdeklem. Nem tudom miért, de ez zavar. Halk sóhajal állok meg egy kereszteződésben és pillatok körbe. Na, és most merre?
- Jó estét! – Hallok meg, egy dallamos női hangot a hátam mögül.
- Jó estét – fordulok meg, és hajolok is meg, az ötvenes éveiben járható hölgy felé.
- Talán eltévedt? – Kérdezi, kedvesen mosolyogva.
- Úgy is mondhatjuk. Az unokahúgom nem régen költözött a környékre, csak az a baj, nem tudom pontosan hova – magyarázkodom.
- Oh, és hogy néz ki az unokahúga? Hátha megtudom mondani, merre találja. Én mindenkit ismerek a környéken.
- Az remek lenne! – Lelkesülök. – Hm, nálam kicsit fiatalabb, és magasabb is. Hosszú sötétbarna haja van és nagyon kedves mosolya. Életvidám lány – összegzem, kerülve a nevének kiejtését.
- Oh, tudom kiről beszél! HanAh, pár napja érkezett. illik is rá a leírása. Nagyon kedves, segítőkész lány. – Mondja a hölgy. HanAh? Illetődöm meg, reméljük ő az. Megvárom míg a hölgy utba igazít, majd jobbra fordulva keresem meg, az említett kis házikót. Oda érve halkan kopogtatok.
- Ki az? – Hallom meg az ismerős, kisé félink hangot.
- Én vagyok, SunHee – mondom, és kitárul előttem az ajtó. Amint belépek rajta, fogadott húgom azonnal szorosan meg is ölel.
- Úgy örülök, hogy nem esett bajod! Nagyon aggódtam, vártam mikor bukkansz fel. Mesélj, mi volt? Hittek neked?
- Én is örülök, hogy látlak! Aish, igen is meg nem is. Elhitték, hogy nem ismerlek, de azt nem, hogy nem tudom hol vagy. Ezért inkább vártam pár napot, mielőtt ide jöttem volna. De azért volt jó is abban, hogy meglátogattam a palotát. Találtam munkát!
- Igazán? Hol?
- Park HyoJong tanácsosnál. Hallotta a palotában, hogy munka miatt jöttem a városba, és felajánlotta, hogy dolgozhatok nála. Egyelőre a konyhán, de remélhetőleg nem sokáig.
- Nem veszélyes ez? A koronaherceg nem kedveli a tanácsost, és te már így is gyanús vagy.
- Tudom, de hasznos lehet az, ha ott vagyok. Ha sikerül elnyernem a tanácsos bizalmát, lehet többet megtudhatok a koronaherceg ügyeiről.
- Értelek – bólint HaNeul, ahogy helyet foglal, követve példáját telepszem le vele szemben. Elmesélem neki az elmúlt napok történéseit, a ChanYeollal való találkozásomat, a Park tanácsosról hallottakat. És persze azt is, hogy mi van Chennel.
- JongDaenek nem fog tetszeni, amit csinálsz.
- Tudom – sóhajtok. – Ezért nem is maradhatok itt veled. Ha valaki Park tanácsos miatt megkeres, és téged is ott talál, nagy bajban leszünk. Mindhárman. Ezért is maradok a kis kunyhóban, te pedig itt.
- De, hát...
- Tudom. De nem tehetünk mást. Sokat fogok majd jönni hozzád. Hozok mindent, ami csak kell. De HaNeul. Nem jöhetsz vissza, csak akkor, ha nincs más választásod, és akkor is nagyon vigyázz. Valamint, - kezdem, de elhallgatok. Ez egy nehéz kérés. – Ne keresd meg Chent. Jobb, ha minél kevesebben tudjuk hol vagy. Én majd, aish – sóhajtok.
- De, aggódni fog. Eddig mindig tudta, hol vagyok.
- Tudom, de ez a ti érdeketek. Ha követik JongDaet, márpedig ez előfordulhat, azok után, hogy „láttak minket együtt" – teszem idézőjelbe – és elvezeti őket hozzád, úgy szint bajban leszünk. Úgy tud a legjobban megvédeni, ha nem tudja pontosan hol vagy. Én majd összekötlek benneteket. Ha üzeni szeretnél Chennek, akkor csak írd le, vagy mond el és én átadom neki, és fordítva.
- Ah, rendben, legyen. – Egyezik bele HaNeul, azaz HanAh, apropó HanAh.
- Egyébként – mosolyodom el – mióta neveznek HanAhnak? – vonom fel a szemöldököm.
- Én csak, gondoltam így nehezebb megtalálni, a HaNeul nevet lassan az egész ország ismeri – kuncog.
- Okos ötlet volt – kacsintok, majd még beszélgetünk egy darabig.
- SunHee, azért ma éjszakára már maradsz, ugye? – Kérdi HaNeul.
- Hmm – nyújtózok egyet – igen, későre jár, és holnap innen is tudok menni dolgozni – mosolygom rá, majd vacsora után nyugovóra is térünk.

Reggel korán munkába indulok, nem szeretnék rossz benyomást kelteni. Ha azt szeretném, hogy megbízzanak beennem, akkor már a konyhán jól kell teljesítenem!

Hamar oda is érek a Park rezidenciához. Első utam rögtön a konyhába vezet, ahol meg érdeklődőm, mi lesz az aznapi feladatom. SeoYeonnal épp az ebédet készítjük elő, amikor megjelenik ChanYeol.

- Annyeonghaseyo! – Hajolunk meg felé azonnal, amit ő egy biccentéssel viszonoz.

- SunHee – szólít meg, felém fordulva. – Velem jönnél, az apám látni kíván.
- Igenis! – Mondom, majd követni kezdem.
- Park tanácsos úr! – Hajolok meg, amint a férfi elé érek.
- SunHee. Említetted nekem, hogy tudsz írni és olvasni.
- Igen – bólintok. – Sajnos nem tökéletes a tudásom, de igyekszem!
- Helyes hozzáállás – mosolyog rám. – Segíteni is foglak, illetve fogunk abban, hogy fejlődhess. Az országnak csak jót tesz, ha látják, a nők is képesek sok mindenre abból, amire a férfiak! Ezért ChanYeol mellé adlak, hogy segítsd a munkáját és tanulását, hogy egy nap átvehese a helyemet. Te pedig tanulhatsz tőle írni és olvasni – mondja. Nem úgy hangzik, mint egy ajánlat. Ha akarjuk, ha nem ez így lesz. Félve pillantok a colosra, de ő csak mosolyogva bólogat. Végül is, kedvelem. Kedves, segítőkész, okos ember. És nem árthat a barátsága.
- Ez egy remek dolog! – mosolyodom el. – Köszönöm – hajolok meg.
- Na, akkor fiatalok, irány dolgozni! – Kezd el hessegetni minket, én pedig ChanYeollal együtt meghajolva távozom, majd követve újdonsült főnökömet vetem bele magam a munkába. Ez azért közelebb áll a szívemhez, mint a krumpli hámozás!
Végül késő délután indulok haza, újfent ChanYeollal. A házamhoz vezető úton végig beszélgetünk. Többnyire a munkáról és a tanításomról, de sok minden más is szóba kerül. Elmélyülten beszélgetve, fülig érő szájjal lépkedünk a kunyhóhoz vezető úton, amikor egy kissé ingerült torokköszörülés miatt kapom a fejem az ajtó felé. Hát ez?
- JongDae, te mit keresel itt? – Pillantok megilletődve a katonára, de ő csak ChanYeolt méregeti. A két férfi majdhogynem farkasszemet néz egymásal. Miért érzem úgy, hogy ennek nem lesz jó vége?

****
Heló! Meghoztam ezt a fejezetet is. Először is, köszönöm szépen, hogy ennyien szavaztok, nagyon jól esik! *boldog* Másodszor pedig, örülök, hogy ezt a fejezetet is olvastátok! Remélem a továbbiakban is velünk maradtok!;)
Bocsi a helyesírási és elgépelési hibákért!