Book of Reality (Befejezett)

11. Fejezet

         Hideg levegő borzolja tovább a kedélyeket, ahogy mindkét férfi felém fordítja tekintetét. Hát, erre én sem számítottam.
- ChanYeol – köszörülöm meg a torkom – Ő itt JongDae és se...
- Tudom ki ő – válaszol a colos, biccentve egyet Chen felé, aki csak elpillantva a férfiról kezd el hozzám beszélni.
- Beszélnünk kell, sürgősen – morog.
- Hát akkor – fordulok ChanYeol felé, aki csak széles mosolyt varázsol az arcára.
- Akkor holnap SunHee – hajol meg felém játékosan, majd megsimítva az arcomat indul útnak. – Viszlát!
- Szia – mosolygok rá, majd Chen felé fordulok, aki csak morgolódva trappol be a házba. Nem tudom eldönteni mi a meglepőbb, ChanYeol csalódott tekintete vagy JongDae haragja. Jó, az igazat megvallva tudom.
- Mit keresett itt? – támad le rögtön a férfi, amint beléptem.
- Hmm? ChanYeol?
- Mégis ki más?
- Csak haza kísért munka után – felelem és várom, mikor is esik le neki, amit mondtam.
- Parancsolsz? – Ez nem tartott sokáig. – Nem megmondtam, hogy maradj nyugton? Nagyon veszélyes játékot játszol már így is, nem kell, hogy még nagyobb bajba sodord magadat és ezzel együtt a húgomat is – emeli meg a hangját.
- Nem vagyok olyan buta, tudom, hogy mit csinálok, és mint látod HaNeul nincs is itt, így bajba sem tudom keverni – kiabálok most már én is.
- Attól még butaság, amit csinálsz. Én a helyedben nem bíznék meg ennyire ChanYeolban! Nem olyan kedves, mint amilyennek mutatja.
- Ez meg mégis, hogy jön ide? Neked nem az a lényeg, hogy a húgod biztonságban legyen? Egyébként nem jön vissza, és én sem megyek utána, ha nem látnak minket együtt, akkor nem lesz gond belőle, hogy Park tanácsosnál dolgozom.
- Mi az, hogy nem mész utána? Miért, hol van? – Ráncolja a szemöldökét még mindig kiabálva.
- Jó helyen. Nem mondom meg, hogy hol, pláne nem ilyen hangerővel – morgom.
- Mi az, hogy nem mondod meg hol van?
- Gondolkodj már, ha követnek, ami előfordulhat, akkor elvezeted őket hozzá, míg engem egy idő után már nem figyelnek. És ha hozzám jössz, mert érdekel, hogy van, üzent-e, még mindig hazudhatsz, hogy miért vagy itt. – Magyarázom, már sokkal emberibb hangon. – Ami pedig a ChanYeollal való közös munkámat illeti, semmi közöd hozzá, mit csinálok, amíg az nem buktat le téged, vagy a húgodat! – Mondom és épp hátat fordítanék neki, jelezvén, részemről ennyi volt a beszélgetés, de elkapva karomat ránt magához közel.
- Attól még nem örülök neki, hogy ennyi időt fogsz ChanYeollal tölteni – suttogja a fülembe, majd kicsit eltolva magától néz a szemeimbe. – Ha most megcsókolnálak, megütnél?
- Abban biztos lehetsz! – Mondom, de biztosan sokkal meggyőzőbb lettem volna, ha nem lennék olyan piros, mint egy pipacs és nem remegne a hangom.
- Sejtettem – vigyorodik el, elengedve engem.
Gondolataimba mélyedve meredek magam elé, azt sem tudva éppen hol vagyok, míg egy mély hang vissza nem ránt a valóságba.
- SunHee, figyelsz?
- Oh, ne haragudj ChanYeol, csak... Elgondolkodtam – erőltetek egy halvány mosolyt az ajkaimra.
- Biztos? – Kérdi, mire bólintok. – SunHee, minden rendben? Nekem elmondhatod, ha nyomja valami a szívedet.
- Igazán nincs semmi, csak egy kicsit elkalandoztam – mosolyodom el, most már kicsit őszintébben, de látom, nem igazán győztem meg.
- Csak nem... Esetleg, JongDae járt a fejedben? – Kérdezi, és mindig vidám hangja, most kicsit szomorkásan cseng.
- Mi? Nem, dehogy is – legyintek, némiképp elferdítve az igazságot.
- Ennek örülök – vigyorodik el szélesen.
- Ohm – esküszöm nem értem mi ütött ezekbe a fiúkba, csak nem... Kizárt, hogy féltékenyek lennének egymásra, vagy talán... - Ah, inkább folytassuk a munkát!
- Renden! – És azzal folytattuk. Én pedig nagyon igyekeztem, hogy koncentrálni tudjak, de mikor este felé már az írásgyakorlatomat tartottuk, szó szerint kiesett a kezemből az ecset. Modern módon, egy magasított aztalnál foglaltam helyet, egy igen csak kényelmetlen széken és próbáltam minél olvashatóbban lekanyarintani az írásjeleket, de nem igazán sikerült. ChanYeol ezt látván a szék mögé sétálva hajolt hozzám, majd ajkait a fülem mellett mozgatva kezdett el suttogni, hogy hogyan fogjam az ecsetet és egyebek, de ezzel csak azt érte el, hogy kiejtettem a kezemből az íróeszközt. Halkan kuncogva – persze ezt még mindig a fülem mellett – adja újra a kezembe az ecsetet, majd megragadva kacsómat kezdi el vezetni a kezemet. Egy óvatlan pillanatban felé pillantottam, de nem számítottam rá, hogy ilyen közel van hozzám, így ajkaim súrolták álla vonalát, mire felém kapta a pillantását, ezzel mindkettőnk kezéből kihullajtva az ecsetet.
- Ohm – köszörülöm meg a torkomat. – Későre jár, ideje lenne mennem – motyogom, majd hírtelen felpattanva a székről lépek távolabb a férfitól.
- Rendben – bólint, majd elmosolyodva folytatja – haza kísérlek! – Bólintva fogadom az ajánlatát, majd összekapva cuccaimat lépünk is ki a hűvös éjszakába. A hűs, lágy szellő simogatása kifejezetten jót tesz felhevült arcomnak.
- Ad csak azt ide – fogja meg ChanYeol a kezeimet, hogy kivegye közülük a csomagot, amit haza szándékozom vinni – majd én viszem.
Néma csendben tesszük meg az utat, de a történtek ellenére nem kínos, csak kicsit zavarba ejtő. Amikor megérkezünk lakhelyemhez mosolyogva pillantok a férfira.
- Köszönöm, hogy haza kísértél, ma is.
- Ugyan, ez csak természetes – vigyorog, majd hozzám hajolva nyomja kezeimbe a csomagomat, és még mielőtt eltávolodna, egy puszit nyom az arcomra. – Szép estét, egy szép hölgynek! – Bókol, majd meg sem várva válaszomat hajol meg és indul is útnak.
- Jó éjt! – suttogom, remegő ujjaimat arcomhoz érintve.
Hangos sóhajjal ajkaimon csukom be magam mögött az ajtót, majd neki dőlve csúszok a padlóra. Nem tudom eldönteni, hogy örülök-e ChanYeol közeledésének, vagy sokkal inkább megrémít a Chennel való kapcsolatom miatt. Eh, milyen kapcsolat? Keserű mosollyal ajkaimon állok fel, majd készülődök a lefekvéshez. Bár – mivel Parkék délután nem érnek rá – holnap rövid napom lesz, de szeretnék elmenni HaNeulhöz, elmondani neki miről beszélgettünk a bátyával, bár az ominózus utolsó kérdést, szerintem inkább nem említem meg. Komolyan nem értem mi folyik itt. Mármint flörtöltek már velem, nyilván, de nem így és pláne nem a középkorban. Nem tudom hova tenni sem Chan sem pedig Chen viselkedését. De néha van egy olyan érzésem, nem is akarom, elvégre ki tudja meddig leszek még itt.

****
Sziasztok. Remélem megérte rá várni, nekem legalábbis tetszik ez a rövidke kis fejezet. Köszi, hogy olvastátok eddig és számítok rá, hogy ez után is fogjátok!:D
Bocsi az elgépelési és helyesírási hibákért!