Book of Reality (Befejezett)

9. Fejezet

      Lassan telnek a napok és úgy határozok ideje lenne megkeresni HaNeult, de előtte szeretnék még elintézni valamit. Kihasználva a munkám által szerzett tapasztalataimat próbáltam meg kideríteni minél többet Park HyoJong tanácsosról. Nos, nem mondanám, hogy veszélytelen ember, annyi biztos, hogy nem szívesen lennék az ellensége. De, ahogy látom nincs igazán miért aggódnom, így úgy döntök – bár Chenen úgy láttam nem igazán örül ennek – felkeresem az urat.

Park tanácsos háza előtt állva vacillálok azon, vajon hogyan is tovább, de szerencsémre egy idegen, egy nagyon magas idegen a segítségemre siet.
- Üdvözletem a kisasszonynak, talán eltéved, hogy ily elveszetten álldogál itt? – Szólít meg és mély hangja hatására kiráz a hideg.
- Én, nem, csak... Nemrégiben találkoztam Park tanácsos úrral és említette, hogy ha munkát... - magyarázkodom fel-fel pillantva a férfira.
- Oh, így már mindent értek. Már hallottam önről, igen várták az érkezését – világosít fel. – Erre – mutat el balra és maga elé engedve kezd el terelgetni. Elérünk egy ajtóhoz, ahol az idegen megáll így én is ezt teszem. – Itt várjon – mosolyog, majd eltűnik az ajtó mögött. Amíg visszatértét várom addig kicsit körbe pillantok. Egy hatalmas udvar és viszonylag magas falak veszik körül a házat, illetve házakat. Szolgálok mászkálnak fel-alá, rám pillantva, meghajolva üdvözölve, kedvesen mosolyogva. Hasonló lelkesedésessel viszonzom gesztusukat, meglepő nyugalmat érezve. HaNeul mellet volt ilyen, mintha nem lennék egyedül, és szerintem ez az érzés nagyban köszönhető az idegen meleg kisugárzásának is. Apropó idegen, még mindig mosollyal az ajkaimon fordulok az éppen visszatérő férfi mellé, aki hatalmas mosollyal lép mellém és invitál beljebb. Kedves mosolya van, és gondolom a természete is ilyen. Szöges ellentéte JongDaenek.
- Áh, hát újra láthatom a kisasszonyt! – üdvözöl Park HyoJong.
- Örvendek az újbóli találkozásnak – hajolok meg felé.
- Meggondolta az ajánlatomat? – Tér is rögtön a lényegre.
- Igen uram – mosolyodom el.
- És mihez ért?
- Ohm, hát tudok főzni és mosni – kezdem sorolni azt, amivel itt sem lehet gond. – De írni és olvasni is.
- Igazán? Ez érdekes, hmm – gondolkodik el. – Egyelőre maradjon a konyhán és segítsen ott, aztán meglátjuk hogyan tovább. Ön egy igen eszes lánynak tűnik, kiderítjük hol lehet igazán a hasznunkra!
- Köszönöm – hajolok meg ismét.
- Van hol laknia? Vagy esetleg szeretne itt maradni?
- Köszönöm, de nem mesze lakom innen, így, ha nem gond, maradnék otthon. Tudja az unokahúgom is itt van Hanjangban és néha meg szokott látogatni, és nem szeretném, ha ebből gond lenne – mondom, mire beleegyezően bólint.
- Mikor tudna kezdeni?
- Akár most is itt maradhatok, hogy megismerjem az itteni dolgokat – mosolygom.
- Remek, ezesetbe – fordul a magas idegen felé. – Megmutatnál neki mindent?
- Persze – bólint, majd mellém lépve vezet ki a helyiségből. – A kamrát és egyebeket balra találod, ott van minden, ami csak a főzéshez kellhet. A konyha erre van – indul el jobbra – a főszakácsunk kicsit morgós, de igazán jó lélek – magyaráz. – Ha valami gondod lenne keresd a lányát, ő majd segít neked – mosolyog miközben tovább mutogatja mi merre van. – Ha bármi segítségre lenne szükséged – állunk meg végül a konyha előtt – akkor keress nyugodtan engem!
- Rendben _ bólintok, majd be is lépnék a konyhába, mikor eszembe jut valami, de mire megfordulok a fiú már nincs sehol. Akkor majd máskor, úgy érzem lesz még alkalmam elbeszélgetni vele. Mély levegőt véve lépek be a konyhába és keresem meg Mrs. Choi-t.
- Annyeonghaseyo! – köszönök meghajolva. – Én Choi asszonyt keresem.
- Áh, szervusz – lép mellém egy mosolygós, szeplős lány. – Te leszel az új, ideiglenes konyhai kisegítő?
- Oh, itt aztán gyorsan terjednek a hírek – kuncogom. – Igen, én lennék. Lee SunHee – mutatkozom be neki, újra meghajolva.
- Choi SeoYeon vagyok, az édesanyám a főszakács a konyhában Choi MinSeo, ha bármi kérdésed van, akkor minket keress – mutatkozik be a lány, majd segít is megkeresni az anyját. Megtudakolom, mit és hogyan kell majd csinálnom, kinek, miben lehetek a segítségére. Egyenőre az előkészületekben fogok majd segíteni, olyannyira, hogy már ma is besegítettem, persze önszántamból. Épp végzünk mindennel, mikor a magas férfi lép a konyhába. Bosszantó, hogy még mindig nem tudom a nevét. A konyhában tartózkodók, mind meghajlásal üdvözölik a férfit.
- Hölgyek – biccent, majd felém fordul. – SunHee, ma már haza mehet, nem szeretnénk rögtön az első napon kedvét venni – mosolyog. Ilyenkor olyan aranyos mégis férfias marad, hihetetlen.
- Ugyan – legyintek, de azért elindulok haza.
- Elkísérem! – lép mellém a colos, Istenem, milyen magas! Nem mondom, JongDae is magasabb, mint én, ami nem nehéz mert elég alacsony vagyok, de ő, még Chennél is jóval magasabb!
- Köszönöm. – Végül útnak indulunk út közben jót beszélgetve.
- És mi hozott a fővárosba?
- A sors – mondom, mert hát, némiképpen igaz is. – Nem terveztem el, hogy feltétlenül itt kötök ki, de így alakult – mesélek.
- Oh, hajóval jöttél? – Áh, hát persze, kikötöttem.
- Úgy a leggyorsabb, nem?
- Végül is – mosolyog rám. Elképesztő, mindig felfelé görbül a szája, még egy ilyen viszontagságos időszakban is.
- Nos – állok meg a házikó előtt, ami az utóbbi időben az otthonom volt és lesz is még egy darabig. – Itt lakom – bökök a fejemmel az ajtó felé.
- Csinos – mondja a férfi, majd elköszönve tőlem indul útnak.
- Várj! – szólok utána. – Köszönöm, hogy elkísértél, ohm... Ne haragudj, de mi a neved?
- Igazán nincs mit! Oh, és a nevem Park ChanYeol – vigyorog, majd játékosan meghajolva távozik. Hm, Park ChanYeol, kedves név egy kedves embernek!

****
Hali, nos, elég érdekes lett, nem? SunHee megismerhetett egy újabb szívdöglesztő koreai férfit. Vajon mi lesz ebből? Chen miért ellenezi annyira, hogy SunHee a Park háznál dolgozzon? És vajon okoz-e bonyodalmat ChanYeol felbukkanása? Na, és HaNeul, vele mi lesz? Maradjatok velem – és amit tudom hozni – megtudjátok. Remélem tetszett ez a rész is!
Bocsi a helyesírási és elgépelési hibákért!