Egy szuperhős legjobb barátja /Befejezett/

1.fejezet

Theo terepjárója közvetlen az épület előtt állt. Ez már szinte a saját helye volt, ahogy minden focistának. Mivel reggel majdnem egy órával a többi diák előtt érkeznek, hogy még az órák előtt futhassanak egy kört, általában oda állnak, ahova szeretnének és így az évek során lassan mindenkinek alap lett, hogy a fiúk helyét még csak meg sem próbálják ellopni. Nem járnának jól.
Beültem a kék kocsi anyósülésére és bekötöttem az övemet. A kocsi szinte kilőtt a parkolóból és lehúzott ablakkal gurultunk végig a földúton, ami az iskolától az első betonútig vezetett.
-Mit terveznek az ikrek? - kérdeztem egyből, hogy felkészülhessek, ha esetleg rám akarnak ugrani.
-Nem árulhatom el - rázta meg a fejét Theo, de a szája szélében megjelent egy apró mosoly. - Meglepetésnek szánják.
-De én majd meglepődöm! - erősködtem.
-Nem. Nem. Te is tudod, hogy ebből nem fogok engedni. - vetett rám egy óvatos pillantást és lefordult egy kisebb útra, ami egyenesen a térhez tartozó parkolóba vezetett.
Theo leállította a kocsit és kiszálltunk.
Ez a tér volt a mi városunk központja. Ilyenkor, tavaszi délutánokon ez a tér megtelt standokkal és mindig emberek lepték el. A közepén álló szökőkúthoz pedig messziről jártak túristák, hogy megcsodálhassak teljesen egyedi kidolgozását. Az egész közepén egy hatalmas angyal volt, ami mintha kiemelkedett volna a vízből. Szárnyait széttárta és a karját maga elé emelte, mintha hivogatná az erre járókat.
A teret nagy, többemeletes lakóházak vették körbe.
Theoval évek óta a kedvenc fagyis helyünk egy Valentina nevű stand, amit egy kedves öreg úr üzemeltet, lassan 40 éve. A fagyija nagyon krémes, hatalmas a választék és nem kér érte sok pénzt.
-Ezúttal meghívlak! - indultunk el a tér másik része felé.
Nem ellenkeztem.
-Boldog névnapot, Aria! - kiáltotta Brian, az öreg úr és máris ugrott, hogy elkészítse nekünk a szokásosat.
-Köszönöm! - mosolyodtam el. - Hogy van a felesége? - kérdeztem kíváncsian és a mozgó kocsi felnyitott ablakához léptem.
-Meglátogatjuk ma a fiunkat - mesélte boldogan. - Végre kiengedik.
Brian és a felesége, Cristy fiát öt éve csukták le adócsalásért. Brian mindig róla beszélt és biztos vagyok benne, hogy nagy banzájt csapnak majd.
-A mai napon hamarabb bezárok majd. Szerencsétek van, hogy most jöttetek. Fél óra múlva már úton lennék haza - mosolyodott el kedvesen és átnyújtotta nekem a zöldalmás fagyimat, majd Theonak a vanilliásat. Theo kifizette, megköszöntük és elindultunk a szökőkút felé, hogy letelepedjünk a szélére.
Lerugtam a cipőmet és belemártottam a lábamat a vízbe, majd helyet foglaltam a márvány szélén.
A fagyik hamar olvadozni kezdtek, de nekem még nem volt kedvem hazamenni. Jól esett a napfény és Theo társasága.
Hirtelen sikoltás hasított a levegőbe és előttünk egy kisebb csapat gyűlt össze. Mind az előttük tornyosuló hatalmas épület tetejére bámultak.
Követtem a tekintetüket és rémülten kaptam a szám elé a kezemet.
-Atya ég! - motyogtam magam elé és felugrottam a szökőkút széléről, mire a fagyi kicsúszott a kezemből és a földre hullott. Teljesen ledermedve bámultam a tetőn álló tizenéves lányt. Hosszú, szőke haja körülötte örvénylett megállás nélkül.
Az emberek sikoltoztak, kiabáltak. Hosszú percek teltek el és a lány egyértelműen vívódott.
Képtelen voltam megmozdulni, még levegőt venni is féltem. A gondolatra, hogy ez a lány leugrik onnan, megborzongtam. Sosem tudtam elképzelni akkora mértékű fájdalmat, ami engem rávenne, hogy kioltsam a saját életemet. Ez a lány bizonyára kínok között örlődött, ha ilyesmire vetemedett.
Vett egy nagy levegőt és lépett egyet előre, oda, ahol már nem volt talaj a talpa alatt. Sikítás hangzott és mindenki pánikba esett, ahogy a lány egyre gyorsabban közeledett a beton felé, de ahelyett, hogy belecsapódott volna, az utolsó pillanatban egy kezeslábasba öltöztetett srác kezeiben landolt, aki repült még egy kört, majd lassan leereszkedett.
Hallottam már róla. Szuperhős és a Falcon Guard névre hallgat. Sok videót láttam és olvastam is róla, de a saját szememmel még sosem láttam. Már a kezdetektől úgy gondoltam, hogy az egész csak ámítás. Hiszen milyen tinédzser az, aki tud repülni és kisujjal felemel egy több tonnás teherautót? Hát az biztos, hogy nem hétköznapi.
Viszont most, ahogy a tekintetemmel a mozgását követtem, kétségem sem lehetett róla, hogy igazi. Falcon Guard körözött egy kicsit, majd lassan leereszkedett és a lányt a talpára állította, közvetlen a szülei mellett, akik azonnal a gyerekük mellé ugrottak és sírva borult össze az egész család.
Megkönnyebbülten engedtem le a kezemet a szám elől és megfordultam, hogy Theoval beszéljek, de ő eltűnt. Helyette egy fehér tócsa pihent az aszfalton, néhány méterre az enyémtől. Forogni kezdtem, hogy megtaláljam a szememmel a legjobb barátomat, de őt mintha a föld nyelte volna el. Aztán megakadt a szemem a szuperhősön, akit mindenki körbeállt, de ő egyenesen engem nézett. És ahogy a tekintetem találkozott az ő fűzöld szemével, kétségem sem lehetett affelől, hogy ismerem.
Falcon Guard felröppent, majd egy drámai elköszönés után eltűnt az épületek közt. Néhány perccel később megjelent Theo, ugyanabból az irányból.
Karba tettem a kezemet és próbáltam feldolgozni az iménti meglepő titkot.
Theo alig két lépésre állt meg tőlem és az én sötétkék tekintetem találkozott az ő fűzöld szemével. Meg sem kellett szólalnom és ő máris tudta, hogy lebukott.
Ügyetlenül zsebre vágta a kezeit és egyik lábáról a másikra topogott.
El sem tudtam hinni, hogy az az örök hóbortos, kedves, de kissé szétszórt srác, aki előttem állt megegyezik azzal a repkedő bolonddal, aki megmentette annak a lánynak az életét.
Kétség sem fér hozzá.
Theo maga Falcon Guard.
A legjobb barátom egy szuperhős.