A kapuk nyomában

15 0 0
                                    

Igyekszünk, folyamat szedjük a lábunkat, nincs megállás. Ahhoz a kapuhoz sietünk melyet 2008 februárjában találtam egy kórház mellett. Úgy gondolom Uriel nyitotta az Alvilágból, bár az Éden logikusabb lenne, hisz ő szabad bejárással rendelkezik mindenhová. Akár másik világba is.
Lehet Justicia a felső karból, hiszen az igazság nem árt mielőtt bekapcsolják a deffibrilátort. Az igazság, mely a jó akarat lúzereinek mentsvára. Barát, egy támasz.. hontalan angyal, ki megölni sem tudott. Pedig csak egy farkas vagyok, aki másfél szemmel is jobban lát, mint azok kik öregednek, tapasztalnak. Én csak álomra vágyom, de még egy kicsit menni kell. De hamarosan megpihenünk. Már írni is nehéz. Úgy érzem mintha megrágott volna ezernyi fogaskerék.  Pedig sosem öregszem. Soha ne mondd, hogy soha.
De majd én is titánként halok. Dicsőséggel fogok majd. Tudom ám. Csak test vagyok.. mindjárt mint a hóvirág.. elhalok.
De mindíg csábít a kaland. A benne rejlő izgalom, s mint egy gyermek, félelem nélkül gázolni át minden veszedelmen.
A'sun néha halk sóhajokat küld szerte az az oxigén váltakozó szövésű pajzsára. Tudja, hamarosan "kék cicává" kell alakulnia. Azaz a jóslatokban asztrális degradációra kell testét bírni. Túl sok a húsvér, ő pedig egyiptomi harcos viseletében egy hangyányit feltűnő. Mint egy tiszta fekete éjjel a harsányan daloló telihold.
Megálltunk, hogy mindez a fájdalmas procedúra végbe menjék.
Némi univerzális kóma után, a keleti helytartó tanács magas rangú tisztviselője apró cirmossá válik. Őt mindenki látja, furcsa türkízkék szeme pedig rengeteg csodáló szempárra lel, noha a lord ettől nem jő zavarba. Inkább kéjesen hunyorít egyet-kettőt, mely valójában mély szánalmat sugall az emberek iránt.

Emitt pedig egy gyakorlati példa, mikor Őnagysága nyelvünkön óhajt tájékoztatást adni remek észrevételeiről

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Emitt pedig egy gyakorlati példa, mikor Őnagysága nyelvünkön óhajt tájékoztatást adni remek észrevételeiről.

TimeWorg - The ContractWhere stories live. Discover now