Keressük Tovább

11 0 0
                                    

.. Végül Nero-t elengedtük, fusson a bolond, gyújtogatás lesz a bűne, haza árulás és gyilkosság. Tényleg nincs mit tenni. A'sun a verandán elhelyezkedve a naplót bújja ismét, majd hangosan szavalni kezdi az  ott leírtakat.
"Halára ítélt senkiházi alja nép. Mi sem egyszerűbb, mint okoskodni, és más tollával ékeskedni. Gratulálok ember fia, ha nem démon vagy egy rühes angyal vagy, ki most olvas engem, a nagy Luczi'phert. Végre megtudhatod, hogy minden ami neked kárhozatot, betegséget hoz otthonodba, az az én művem. Ilyen Steve bácsi a Naturland gyógyszeripari dolgozó is. Ez a krém jót tesz. Igen, a kibaszott átok is, melyet ízlésesen csomagoltam nektek.. A pokol, ha már így hívjátok a hercegséget, sokkal kellemesebb hely lenne nektek is, míg szolgálatomban álltok. De felőlem itt  is megdögölhettek. Pallosom, az Új Vérholdat várja, de addig is, hogy ne unatkozzatok ott van nővérem ajándéka, szurdokok, hágók, erdők, mezők. Én szortam rájuk deret, hamut, csontot, felöntöttem a véretekkel, gyorskajával és démonokkal. Seggfejek. "
E kedves sorokat végig kellett hallgatnunk, de csak csendben bólogatott mindnyájunk. Igen, ez Imn, sóhajtottam fel, ezúttal elsőként.
A'sun összecsukta a könyvet. Majd eltelik egy hosszú néma perc, s Uriel lábára csapva felpattan, majd közli:
" nekem mennem kell, csoportos gyilkolást szerveznek a római felebarátok.. Tudjátok, utolsó kivánságok, szóval majd jövök... "
Kaszáját magához ragadva elindult éjfekete leplével majd köddé vált a piaci nyüsgésben.
Jen'sen is szólt végre, de szerintem eddig tartott neki is feldolgozni, hogy ez mind a valóság, hogy a múlt, a jövőnk örökkévaló oszlopa. Így hangozzék:
" ez kész baszd meg. Én még maradok, le kell ülnöm." így is tett. A'sunnal őrült sebességű futásba kezdtünk, bár volt 54 percünk míg az átjáró visszaáll az eredeti iránya felé. Alig öt perc vágta után a tér eleven csíkokká válik, mint korunk űrhajós filmjeiben. Egyszercsak megszakad a kontinuum s sárral teli mederbe zuhanok. Majd A'sun követ. Szerencsére puhára esett. Mint, ha ezer tű fúródna vállaimba. De csak karmok. Ilyedtében újra négy lábra kényszerült, landolása már eképpen ment végbe puha bőrömön. Ki is szökkent a sáros mederből  felejtve engem, bár ki tudtam kászálódni. Igen. Mi keressük Őt, de azt hiszem, ha nem tettük volna akkor is ez lesz, itt ha felkel a nap, már nem Árnyak Erdeje a neve, hanem "otthon". Míg az altató átok nem hat addig árkon-bokron keresztül keressük a patás leányát. Kifutunk az időből.. Végezni fog az emberiséggel. Gondoltam magamban, azt is csak suttogva. Az igazság halkan is az.
Aztán reggel lett ott.. Itthon meg 0:57. Budapest, Ferencváros. Jen'sen is ilyenkor hazatér. Valószínűleg rossz álomként betudja majd. A cica mellettem, én pedig tiszta sár. Bassza meg, ki fogja ezt nekem elhinni? Nem számít! Újult erővel fogom keresni tovább a Sátánt, muszáj tudnom a választ, érteni akarom a kérdést, csak legyen alkalmam feltenni. Félő, hogy az idő lejárt.. Hiába faltam fel Krónoszt tavaly, mire felbüfögtem, újra szerzett magának testet, s az idő végtelen marad. Korántsem relatíve. De marad. Én pedig magamba roskadva várom édes megmentőm, ki halandó alja pásztorok főistene, setét hercegné, csodálatos ajkakkal.

You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: Jun 29, 2018 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

TimeWorg - The ContractWhere stories live. Discover now