Gyújtsuk fel!

11 0 0
                                    

-... Szóval azt akarod mondani nekem bölcs fekete farkas, hogy te visszatértél a múltba, azért, mert Évezred Lángját nem emelhetem Róma egéig?
- Nem a jövőből jöttem. Nem a múltban társalgunk most Nero. Ez a világnak egy olyan Univerzális rétege, ahol ez Jelen. Én egy Asztrális utazáson veszek részt, élettelen testem valahol a Hunok földjén fekszik. Az is jelen.. nem lehet szavakba önteni Nero.. egy másik időben, épp ezt gépelem be, egy modern gépezetbe, hogy a világ megismerje a történetünket.
- Egy szavad sem hiszem varázsló! Változz vissza emberré, mutasd orcád!

Úgy tettem ahogyan kért, s megmutattam neki valódi arcom.
Ekkor fordult a kocka, meglátott majd ordítva menekül:
- " Ez nem, ez nem lehet!"
De vannak a jó barátok.
Uriel fekete csuklyás ruhájában, Jensen japán bevetési egyenruhájában lép a gyújtogató elé.
- Nero, Nero..
Csóválta fejét a fekete angyal.
Ezzel az egykori vagy jelenlegi (?) Hősünk elájul s eszméletlen borul a földre. Ezernyi lépés hallatszik kelet felől. Rómaiak. Eddig tudtuk az Idővel feltartani őket. Mire körbenéztem már a téren árusok hemzsegnek és széles portékájukat kínálják koldus ruhákba bújt arisztokratáknak. Persze csak éz hívom így az akkori felső ötezret, de na! Ennyi XXI. Század belefér egy okkult ,,tankönyvbe".
Az ájult testet, hamar felemelték barátaink, majd Jen'sen hangot adott e művelethez:
-Gyorsan!
Egy keskenyebb sikátorba vonszoltuk.
A'sun a semmiből előugorva egy ökölcsapással kívánta üdvözölni a történelem fenegyerekét.
Sajnos nem tért magához, más módszert kell bevetni, talán erős főzet lesz a legjobb választás..mondjuk kávé. Néhány ősi keleti zarándoknak köszönhetően Róma is részesült a  kávézás örömeiben. A mai napig használják a kommandók is, kik a cloroformmal altatott egyedeket az isteni őrölt babok szúrós, ám felettébb illatdús aromájával keltik.
Uriel az egyetlen aki ezt a népi latint beszéli, úgyhogy neki kell intézni a kávét.

Alig néhány perc múlva Nero magához tér, mielőtt még a fekete Halál visszatér.
- Azt hiszitek megállíthattok? Egy csapat félisten sem képes rá... majd köp egyet. A vér kellemes színátmenetben festi rózsaszínné habos nyálát.
Világi jó káröröm lesz úrrá rajtam, ahogy majd a kaszás csalódott arcát bujtatja egy kaspó koffein mögé..

Kis várakozás után valóban megjelent mindannyiunk gyilkosa, igaz nem kaspóval, hanem egy kisebb mozsárral.
Nero, kikerekedett szemmel nézi a fekete kaftán alatt csüngő óriási kebleket, melyek egyre közelebb kerülnek hozzá.
Uriel elébe gugol, majd kérdőre vonja a Colossioum lámpását:
- Remélem tetszik, mit látsz porbafingó halandó.. De itt vannak a babok. Rágd. Ébren maradsz, és válaszolsz minden kérdésre. Világos ez számodra?
Majd lassan csorgatva nyálát, a halandó elé köp. Színe fekete, gyertyaviasz sűrűségű.
Közben a szövet kabát alatt elbújik szbad keze, és félreérthető helyen kotorászva bámul.
- Nézd, szép magasztos hölgy! Én nem akarom, hogy csalódást okozzak. A Caesar embere kért, arannyal fizetett, dénárok ezreit. Ez csak politika, meg kell tennem, fel kell gyújtanom, mert különben fejem szegik.
Lihegve válaszolt, majd néhány fél babot szájába helyezve eleresztett néhány könnycseppet.

Uriel ruhája alatti kotorászását megszüntette, majd a kedvenc közös képemmel előrukkolt:

Uriel ruhája alatti kotorászását megszüntette, majd a kedvenc közös képemmel előrukkolt:

¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.

- Felismered ki ez, Nero? Tudod ki ez?
Kérdezte határozottan haját kibontva.

-i.. I... Igggen (felelt dadogva), ő.. ŐŐ adta a rengeteg keleti arany pénzt!

A Kurva életbe! Ezúttal én kiabáltam fel, trágárul.
Bassza meg, picsába! Ezzel folytattam, A'sun pedig a maga nyugalmában, karba tett kézzel áll, majd szavalja a következőket:
"Ha Imn mester, minden okozója minden bűnnek, akkor nem lehet miattunk másabb e világ."

Ezek szerint így készült annak idején a McDonald'S is.

TimeWorg - The ContractDonde viven las historias. Descúbrelo ahora