Október 27 (Befejezett)

4. rész

2011. október 27.

Azon találom magam, hogy egy nagy tömeg előtt gitározok, ugyanazon a színpadon, ahol Baekhyun énekelt két évvel ezelőtt.
Azt a dalt éneklem, amit neki; a dalt, amit egy évvel ezelőtt énekeltem ugyanazon a színpadon, ugyanazon a napon.
Ez nem egy hobbi vagy egy feladat. Inkább az, amit szeretek csinálni. Szeretek zenét komponálni és gitározni. A zene évek óta erőt adott nekem; mígnem szerelmes nem lettem. Most, ez az erő a zene és Baekhyun.
Az emberek éljeneznek, mosolygós arcok töltik be a szobát, de minden homályos.
Ez az utolsó fellépésem ezen az egyetemen. Koreában talán éppen az utolsó.
És mindent beleadtam. És remélem a zeném – a hangom eléri Őt.

Az utolsó hangjegynél kinyitom a szemem, tehetetlenül ragaszkodok a remény utolsó kis darabjához, amely elhagyja a szívem. Imádkozom, azt kívánom, bárcsak láthatnám azt az egyetlen embert, akit az elmúlt években mindvégig szerettem.
A szívverésem folyamatosan gyorsul és lassul. Lassan kinyitom a szemem.

De nincs itt.

Baekhyun nincs itt.

2010 November 27

Egy nappal azután, hogy szerelmet vallottam Baekhyunnak, úgy érzem magam, mintha egy álomba ragadtam volna, egy szörnyű rémálomba, amit megélek.
Minden megválaszolatlan maradt. Baekhyun soha nem vett részt a záróvizsgákon.
Baekhyun soha nem iratkozott be a következő szemeszterre. Soha nem fogunk tudni együtt diplomázni.
Egyáltalán nem láttam Baekhyunt azóta a nap óta, hogy bevallottam, mit érzek iránta.

“Hé, haver, fel a fejjel.” Jongin megveregeti a vállam, ahogy átad egy doboz sört.

“Szórakozz, Yeol.” Kyungsoo lágyan rám mosolyog. “Születésnapod van. Megérdemled, hogy boldog legyél.”

Kyungsoo a legjobb a mondatok megformálásában. Megérdemlem, hogy boldog legyek, tudom, de képtelen vagyok rá. A szomorúságom a döntéseim fölé kerekednek, és nem azért, mert Baekhyun elment. Nem azért, mert nem láttam Baekhyunt ebben hónapban.
Simán mennek a dolgok. Néhány hónap múlva lediplomázok és felajánlottak egy munkát – egy álom munkát.
Boldognak kéne lennem.

Jongin csücsörít a szájával, próbálja legjobb mosolyát mutatni. De jó vagyok abban, hogy leolvassam az arcáról – Baekhyunra gondol. Láthatod, hogy amikor őrülten szerelmes vagy minden kikapcsol. Félsz az elutasítástól, ezért taszítod el az összes pozitív gondolatot. Mindig el kell nyomnod azt a gondolatot, hogy viszontszeret e.
És Jongin tud valamit.
Tudom.

“Boldog vagyok. Mindketten itt vagytok.” - ajándékozom meg őket legszélesebb mosolyommal.
Kyungsoo kimegy a tortáért. Jongin engem néz.

“Chanyeol.”

Nagyon nyugtalan vagyok, hogy megtudjam, mit akar mondani Jongin. Ő az egyetlen kapcsolatom Baekhyunhoz.

“Felejtsd el hyungot.”

Jongin volt a legnagyobb rajongóm. Amikor rájött, hogy beleszerettem a testvérébe, az ő mosolya volt a legragyogóbb. Ösztönzött, hogy próbáljam meg és végig támogatott. Ő volt a legboldogabb.
Így a szavai olyanok, mint egy felrobbantott nukleáris bomba.
Hallom Kyungsoot, amint a boldog születésnapot énekli, de a hangok eltorzulnak. A szemeim Jonginra szegezem. Szemeiből szomorúság és bűnösség sugárzik.
Kyungsoo még mindig énekel.

“Nem.” Ez az egyetlen szó zengi keresztül a szobát, megszakítva Kyungsoo énekét.
Soha nem fogom tudni elfelejteni Baekhyunt. De ha ez az ára az egésznek, amiért elfutott, akkor hajlandó vagyok megálljt parancsolni az érzéseimnek. Szeretném, ha minden visszatérne abba az irányba, ahogy előtte volt.
Nem akarok mindennap úgy felkelni, hogy tudom: nincs a közelben.
Látni akarom a mosolyát.
Hallani akarom a hangját.
Nem érdekel, ha ő mást akar.
Nem érdekel, ha más sráccal látom csókolózni. Nem érdekel, ha figyelmen kívül hagy.
Csak azt akarom, hogy közel legyen hozzám. Látni akarom őt.