Október 27 (Befejezett)

5. rész

Történetünk vészesen közeledik a végéhez, íme az utolsó előtti rész.♡

2012. október 27.

„Vége.”

A doktor felbukkan a műtőből.
Minden megáll, mikor felállok a helyemről, majd szúrós tekintettel vizslatom a doktor szemeit.
Itt van; a legutolsó teszt eredménye. Mindenki kíváncsi, válaszokat várunk. Baekhyun élhet még pár hónapig, pár évig?
Hónapokon keresztül küzdöttünk a kemoterápiákkal és műtétekkel; Baekhyun rettentő törékenynek tűnik.
Isten tudja, hogy én abba akarom hagyni, de nem tehetem; nem tehetjük. Minden egyes operáció megtörténtekor egyre jobban veszíti el a hangját.
Megéri ez egyáltalán?
Élete legnagyobb kincsével játszunk; tényleg megéri?
Mi van akkor, ha az operáció nem sikerül? Elveszíti az életét; elveszíti a hangját. Ez nem egy olyan szituáció, ahol csak nyerni lehet, hiszen vállalni kell a kockázatát, bármit is válasszunk útnak. Baekhyun akarta ezt, mert élni akar. Én is élni akarok – vele.
A doktor odasétál elénk.
Az elmém kavarog, és az orvos csak kulcsszavakat használ előttünk: életjel, állapot, szövetek, rák, operáció, Baekhyun, meghal. Túl sok szó, túl sok felesleges dolog.
Minden homályba borul.
Minden lelassul.
Nem értek egy szót sem, amíg magamhoz nem térek, és megemésztem a doktor utolsó szavait.

„Azt hiszem a hátralevő életét veled fogja tölteni.” A mosolya olyan, akár egy angyalé.

Kyungsoo sírásban tör ki, miközben Jongin szorosan magához húzza. A boldogság könnyei folynak le arcáról. Baekhyun édesanyja megütögeti a hátamat. A válaszok idáig kielégítőek.

„Köszönöm.” –suttogja halkan. "Köszönet mindenért, Chanyeol.”

„Baekhyun él.” Az édesanyja halkan ejti ki a szavakat, közben a könnyeit törli a szemeiről.
Megmarkolom a textilanyagot a szívem felett. Egy könnycseppet sem ejtek.
Baekhyun él. Baekhyun túlélte.
Minden olyan, akár egy álom; mint egy regény, egy fikció, ami tökéletesen meg van írva – egy mese.
A szavak bennragadnak. Keverednek, zsúfolódnak, homályosak – de egy mondat élesen visszhangzik.
Ha lehetne egy második esélyem, Chanyeol, akkor a hátralévő életemet veled tölteném.
Baekhyun élni akart.
Csak ez az egy megingott mondat; Baekhyun utolsó szavai az utolsó műtét előtt visszhangoztak a fejemben.
Én is vele akarom tölteni az életemet. A következő életemet vele szeretném tölteni. Végtelen időt szeretnék vele.
Mindenki szemei engem fürkésznek. Le vagyok sokkolva, de a boldogság szavai szólalnak meg belőlem; a legőszintébben, leghálásabban.

„Meg szeretném kérni Baekhyun kezét.”

2011. október 28. (egy évvel korábban)

Frissen sütött bacon és tojás illat csapja meg az orromat, ahogy felébredek.
Minden annyira nehéz, de egyúttal nyugalmas. Fekszem az ágyban, fél ébren, és hagyom, hogy az illatok beborítsák a szobát, csak úgy, mint a gondolatok az elmémet a múlt éjszakai beszélgetésről.
Haldoklok. Haldoklok, Chanyeol.
Még mindig el vagyok merülve ebben a forgatókönyvben és nem veszem észre, hogy Baekhyun belép a szobába.

„Chanyeol.”

Puha kezek zökkentenek ki, és megpillantom őt az ágy szélén ülni.

„Már elég régóta itt ülök, és egyetlen kérdésre sem válaszoltál, amit feltettem neked.”

„Bocsánat.” – csak ennyit tudok kinyögni.

„Min gondolkozol?”

„Dolgokon.” Lassan mozdítom meg a testemet felé, és addig fészkelődök, amíg oda nem kerülök mellé. „Mindenen.”