AZ EMO FIÚ

1.Utazás és Ő

Ma jött el a nap...a nap, amikor Budapestre költözünk a családdal.
Vagyis Kate(Ketrin), és Én.
Azért kell oda költöznünk, mert ott közelebb vannak a nagyszüleink, és mert mostantól abba a suliba fogok járni, ami Bp- n van.
Magyarország, készülj, mert jövök !

OOO

Éppen a bőröndömbe dobtam bele az utolsó ruhadarabot, mikor
Ketrin bejött a szobámba.
-Akkor Ben nem jöhet?- Ben Kate barátja, és az én egyedüli legjobb barátom.
-Sajnos nem, de szünetekben majd eljövünk.
Nem hagyhatja itt az iskolát, és a barátait.
És a szülei sem engedik.- mondtam el neki, kb. harmadjára.
Kate hozzám szaladt, majd szorosan megölelt.
Zokogni kezdett.
Nem tagadhatom, az én arcom sem maradt szárazon.
(Ben, 16 éves 👇)

Már hozzá nőtt a szívemhez.
Mintha az öcsém lenne...
Ő tanított meg deszkázni is.
Nagyon szeretem.

OOO

A repülőtéren vagyunk, éppen én jövök a búcsúzkodásban.
Oda sétálok Benhez, és szorosan megölelem.
A vállán kezdek el zokogni, mire simogatni kezdi a hátam.
- Ne sírj, Sarah.
Minden rendben lesz...- szipogott.
- Mi lesz velem nélküled ?- zokkogtam, és mégjobban bele kapaszkodtam.
- Nem hagylak el.
Egy percre sem fogom letenni a telefont, a végén már unni fogsz...- mosolyodott el.
- Téged nem lehet unni, öcsi...- suttogtam, mégis úgy, hogy ő is hallja.
Miután kizokogtam a lelkemet egy puszit adtam az arcára.
Annyira fog hiányozni...

OOO

Miután felültünk a repülőre és elfoglaltuk a helyeinket (Kate tőlem 4 üléssel odébb volt) bedugtam a fülest a fülembe, majd max hangerőre állítottam a zenelejátszómat, és álomra hajtottam a fejemet.
Mindíg is féltem egyedül a repülőkön, vonatokon, buszokon, taxikban, mert mi van, ha valaki elrabol, miközben alszom ?

OOO

Arra keltem fel (kb. 5 percet aludhattam), hogy egy fiú leül a velem szembeni helyre, majd rámemeli a tekintetét.

Gyönyörű kék szemei voltak.
Egy emós fiú volt.
Rámosolyogtam, de nem viszonozta.
-Hello.- köszöntem neki, de nem szólt vissza.
Kinéztem a mellettem lévő ablakon, és felhúztam a lábaimat.

A fiú méregetni kezdett, amitől én eléggé zavarba jöttem.
Ráhajtottam a kezeimre a fejem, és újra elaludtam.
Most valamiért nyugottabban aludtam.

OOO

Mikor felkeltem, valaki vállán feküdtem.
A kezemet is fogta valaki.
Kezeink össze voltak kulcsolva.
Résnyire kinyitottam a szemeimet, majd lenéztem a kezünkre.
Tényleg össze voltak kulcsolva.
A fiú már nem ült ott a velem szembeni helyen, de a bőröndjei ott voltak.
Lassan leemeltem a fejem a mellettem ülő válláról, majd ránéztem.
Ő volt az.
Nem nézett rám.
Óvatosan ki akartam húzni ujjaim az övéi közül, de enyhén megszorította.
Melegség töltött el.
Fejemet vissza helyeztem a vállára, majd megszólaltam.
-Hogy hívnak ?- kérdeztem.
Szerencsére most válaszolt is.
-David.
-Sarah.- mondtam el én is a nevemet.
Nem éreztem azt, hogy esetleg el akarna rabolni.
Különben már alvás közben megtette volna.
Fejét a fejemre hajtotta, én pedig elpirultam.
-Szép a színed.- mosolyodott el halványan.
-Kuss..- szóltam rá, miközben ő hüvelyk ujjával megsimogatta a kézfejemet (ami még mindíg az övével volt összekulcsolva)
-Te hova utazol ?- kérdeztem.
-Budapestre.- válaszolta, mire elmosolyodtam.
-És te ?- kérdezte.
-Szintén.- válaszoltam.
-Hány éves vagy? -kérdeztem.
-18. Te?- kérdezett vissza.
-Szintén.- ismételtem meg.
Az út további része csendben telt.

OOO

Hallottam, ahogy a hangosbemondó nő megszólal.
-Kérem, kapcsolják be öveiket.
A gép hamarosan leszáll.- hallottam.
Gyorsan becsatoltam az övemet, majd vissza hajtottam David vállára a fejem.

Lenéztem az összekulcsolt kezeinkre.
- Van barátnőd ?- suttogtam.
- Nincs. Van barátod ?- kérdezte.
- Nincs, és nem is volt.- néztem rá.
- Miért nem ?- kérdezte.
- Miért lett volna ?
Nézz csak rám.- hajtottam le a fejem.
- Gyönyörű vagy...- suttogta.
- Hm ?- kaptam rá a fejem.
Persze, hallottam hogy mit mondott.
- Semmi.- vágta rá.
- És neked volt már barátnőd ?- kérdeztem.
Eléggé meglepődtem a reakcióján: elhúzta a kezét az enyémtől, majd vissza ült a velem szembeni helyre.
Valami rosszat mondtam ?
Újra felhúztam a lábaimat, majd ráhajtottam a fejem.
Ránéztem arra a helyre, ahol Kate- nek kellett volna lennie.
De nem volt ott.
Nagyon megilyedtem.
Mosdóba nem mehetett el, mert szólt volna.
Tudja, hogy mennyire aggódom érte.
Kikapcsoltam az övemet, majd felpattantam a helyemről, mire David elég furcsán nézett rám.
Tudom, hogy veszélyes, de nagyon aggódom.
Elindultam egy irányba.
Pár perc keresgélés után megtaláltam egy mosdóban, zokogva.
Legugoltam elé.
- Életem, mi a baj ?- kérdeztem tőle.
- Félek...- szipogott.
- Mitől ?
- A távkapcsolattól.
Bízok benne, de már nagyon hiányzik.- zokogott tovább.
Miután sikerült megnyugtatnom, vissza vezettem a helyére, és én is leültem.
Pár perc múlva (már szállt le a gép) megszólalt a telefonom.
Ben volt az.
Felvettem.

-Szia életem.
Kate már nagyon aggódott.- szóltam a telefonba.
- Tudom, az előbb beszéltem vele, csak lemerült a telefonom.- adta a magyarázatot.
-Nekem nem kell magyarázkodnod, bízok benned.
- Tudom, ezért vagy a legjobb barát a világon.
- Nem igaz, mert te vagy.
- Ezen órákig vitázhatnánk, de le kell tennem.
Majd beszélünk.
Szia, Szeretlek.- köszönt el
-Én is szeretlek, puszi.- tettem le a telefont.

Nagyon hiányzik már.
Mikor felnéztem a telefon mögül egy mérges szempárral találtam szembe magam.
Most meg mi a...nee !
És ekkor esett le, hogy eléggé félreérthető volt ez a telefonbeszélgetés.
- Figyelj...- kezdtem volna magyarázkodni, de bedugta a fülhallgatót a füleibe, majd egy lenéző pillantás kíséretében azt suttogta:hazug rib@nc, és az ablakot kezdte bámulni, én pedig lehajtottam a fejem.
A gép leszállt, David pedig se szó, se beszéd ott hagyott engem.
Mikor magamhoz tértem én is leszálltam a gépről Kate- tel, majd a repülőtérhez rendelt taxiba pakoltuk a cuccinkat.
Egy utolsó pillantást vetettem Davidre.
Tekintetünk találkozott, de azonnal el is kapta.