Magányos sötét éjeken
Fényporrá hulló emlékek.
Fájón suhanó álmokban
Élni csupán boldogan.
Haladó csend belül a lélek
Hangtalan szavaktól nem ébred.
Rideg kőbe zárt a fény
Erőtlen tétova a remény.
Mint üstökös a csillagok között
Egy rezzenő érzés beköszön.
De az idő végtelenbe futó útján
Nem marad, csak a fénytelen magány
