Az angyal tanácsa

2. fejezet

Shiver kilépett a nagy tölgyfaajtón, mely a Donne birtok kastélyának ki- és bejárata volt. Megállt gyönyörködni a természet csodáiban, majd gondolva egyet a kert felé vette az irányt.

A Donne birtoknak gyönyörűséges, lélekemelően szép kertje volt. Csodálatraméltó szépségét kertészének, Rosemary Sackville- nek köszönhette, aki egy fiatal, tizenéves fiú volt.

Rosemary elég nőies nevű férfiember volt, de illett hozzá. Lágy vonásai voltak, s hangja is úgy hatott, mint a legszebb éjjeli muzsika. Szerette a növényeket és már tíz éves korában Denver felvette őt dolgozni, árva gyermek lévén. A fiú pedig nem okozott csalódást.

Shiver's P.O.V.

Megláttam Rosemary- t és mosoly röppent ajkamra. Már rég nem láttam és most előre örültem, hogy megölelhetem és megcsókolhatom őt. Leszakítottam egy szál virágot, majd hátulról közelítettem felé.

- Szia! - súgtam fülébe, majd belefújtam, ő pedig megrázkódott a fuvallattól.

Megpördült, én pedig a hajába tűztem a virágot.

- Szia! – köszönt vissza, majd a hajához kapott. – Mit tettél bele?

- Csak egy virágot. Nagyon jól áll neked- tettem hozzá.

Elvörösödött, majd ő is elment virágot szedni. Egy kis, lila virágot választott, melyet bele is tett kékes színű hajamba.

- Neked is jól áll – mondta mosolyogva.

Közelebb húztam magamhoz, mire ő úgy bújt hozzám, mint egy aranyos kiscica. Kezemet buksijára tettem és ujjaimat belefúrtam szőkésfehér hajába. Óvatosan az ajkaihoz hajoltam, majd birtokba vettem őket. Olyan régóta vártam már erre!

- Gyere – húzott maga után egy eldugott helyre, a mi kis titkos búvóhelyünkre.

A fészkünk egy, a kert távoli pontján terült el, ahol a fák körbeöleltek egy kis zöld mezőt. A fű itt dús volt, puha és nem lehetett ide belátni kintről. Tökéletes hely volt, ha az ember el akart vonulni a szeretőjével.

- Már hiányoztál – nyögte Rosemary két csók között.

- Te is nekem- mondtam, majd lerángattam róla ruháit, ő pedig velem tette ugyanezt.

Fiatal teste minden érintésemre reagált, hatalmas sóhajokat és nyögéseket produkálva. Már évek óta titkos szeretők voltunk, minden elkötelezettség nélkül. Nem kellett egymásnak magyarázkodnunk, csak kihasználtuk a másikat, ha úgy tetszett. És ez így bőven elég is volt.

Rosemary kedves fiú volt, és mindent hagyott nekem, méghozzá úgy, hogy közben ő is élvezte. Persze a testiségen kívül sokszor beszélgettem is vele. Én is szerettem a virágokat és a növényeket, mivel kertész családból származom. Szerettünk virágnyelven beszélgetni egymással.

Kitartottunk egymás mellett, mégis nem éreztük magunkat megkötve, megláncolva. Nem ígértünk és így nem volt mit betartanunk, vagy megtörnünk. Csak élveztük az élet azon pillanatait, amit a másiknak szenteltünk.

Az ölembe kaptam, ő pedig ráült ágyékomra és magába fogadta férfiasságomat. Közben kezeimet én is gyönyörére helyeztem, majd mindent megtettem, hogy én is kényeztessem őt. Egyszerre értük el az extázis csúcsát.

- Még mindig jó vagy – vigyorgott rám egy perverz mosoly kíséretében.

- Te sem panaszkodhatsz – mondtam, majd megcsókoltam.

Eszembe jutott, hogy ha meghalok a polgárháborúban, akkor többé nem ölelhetem így őt. Ő észrevette elsötétült tekintetemet.

- Gondterheltnek tűnsz – állapította meg. – Mi a baj? – fogta két keze közé fejemet.

- Pár nap múlva a király háborút indít az ellene szövetkező nemesek ellen – nyögtem ki, ami a szívemet bántotta.

- Oh – arca neki is elkomorult, majd hogy megvigasztaljon, hozzátette: - Tudom, hogy győzni fogsz. Ne aggódj!

- És ha mégsem? – kérdeztem. – Még nem akarok meghalni.

- Imádkozni fogok érted – mondta bizakodva. – Túl fogod élni, és aztán visszatérsz hozzám.

Most, életemben először hallottam ilyen szavakat tőle. Életemben először kérte, hogy ígérjek meg neki valamit. És én elhatároztam magam.

- Megígérem – mosolyogtam rá. – Vissza fogok hozzád térni, kedvesem.

Hozzám hajolt és vöröses ajkait lágyan az enyéimre helyezte. Ígéretem megpecsételődött és már nem menekülhettem előle. Én aki, utáltam ígérgetni, most szabad akaratomból ígérkeztem el, hogy teljesen az övévé váljak.

Furcsa elgondolás volt. Igaz, hogy én voltam az erősebb és az idősebb, én voltam a dominánsabb fél, mégis én tartoztam hozzá, nem pedig ő hozzám.

Mikor már visszaöltöttük magunkra öltözetünket, és hatalmas, fekete köpenyemet is felvettem vállamra, elindultunk sétálni. Szerettünk együtt lenni, csak úgy céltalanul bolyongva.

A birtok határánál volt egy hatalmas rét, ahová szerettünk kijárni. Most is oda tartottunk, kézen fogva. Csak akkor engedtük el egymást, mikor megláttuk a Donne család egyik cselédjének, Lettie- nek unokahúgát, Dorset lányát, Nathalie- t.

A kis szőke hajú lány, kutyájával, Sarah- val játszott. Egy labdát dobált a kutyának, míg az észre nem vett bennünket. Csóválva a farkát fordult felénk.

- Szia Nally – köszöntem a kislánynak. – Hogy vagy?

- Shiver bácsi, Rosemary bácsi! – kiáltott fel, miközben arcára kiült gyermeki mosolya. – Jól vagyok. Most tanítottam meg Sarah- nak egy új játékot. Már tud pacsit is adni.

Meg se várva, hogy mit felelünk, magához hívta a kutyát, majd bemutatta a feladatot.

- Pacsit, Sarah – mosolygott, mire a kutyus oda tette mancsát a kislány kezére.

- Nagyon ügyes vagy – dicsérte meg a lányt Rosemary, mire annak vigyora még szélesebbre húzódott.

- Olyan szép itt kint lenni – mondta, majd körbefordult. – Még táncolni is lehet a madarak zenéjére.

A kislány ruhája szélét megemelte, majd táncolni kezdett. Ügyetlenül lépkedett, mégis vidám táncot járt. Egy gondolattól vezérelve újra megfogtam Rosemary kezét, majd kört alkotva, hárman kezdtünk el táncolni. Pörögtünk- forogtunk, életünk melódiájának zenéjére járva.

Úgy véltem, ennél boldogabb már nem lehetek, mint amilyen most vagyok. Gyermeki szemmel nézve a világ szép volt és kedves. Nem kellett a harcokra gondolnom, vagy a megölt emberekre. Arra se kellett emlékeznem, hogy ez a kislány félig árva.

Nem kellett a kezeimen folyó vérre gondolnom, mely a rémálmaimban tört elő. Nem kellett a kioltott életekre gondolnom, melyek az én lelkemen száradtak. Önfeledten ünnepelhettem az életet és a vidámságot.

Nem bántam meg az ígéretemet. Ha a csata után ugyanez a boldogság fogad, akkor bármit megteszek azért, hogy túléljem a harcot. Képes leszek újra kardot ragadni és küzdeni. Azért, hogy újra velük lehessek.

------------------------------------------------------------------------------

Sziasztok!

Meghoztam a második fejezetet, remélem, tetszett! :D

Legyen szép napotok: Haru Amadare