Az angyal tanácsa

7. fejezet

A tanácsterem lassan kiürült. A trónon ülő már mélyen aludt. Kancellára karjaiba emelte, és vigyázva, hogy el ne vegye a királya édes álmait, gyengéden, mégis biztosan tartva az uralkodót, a szobájába vitte.

Beérve a baldachinos ágyra tette, majd gondosan betakarta. Mielőtt kivonult volna a szobából, még egy lágy csókot hintett felsége arcára.

- Álmodj szépeket! – suttogta a fülébe.

A király álmában elmosolyodott és az arcától távolodó kéz után kapott.

- Ne menj- mondta.

- De mennem kell – nem engedelmeskedve, elhagyta kedvese hálóhelyét. – Szóval mindössze húsz nemes maradt hűséges hozzánk. Ez pedig fejenként száz és háromszáz közötti katonát jelent.

Lucifer's P.O.V.:

Arra ébredtem, hogy valaki kinyitja az ajtót és belép rajta. Szembesülnöm kellett a ténnyel, hogy elbóbiskoltam és elaludtam. Pedig megígértem magamnak, hogy ma mindent megteszek, hogy segítsem gazdámat a munkában, lejegyezzem az összes adatot, illetve egy levél formájában kifejtsem, hogy milyenek a katonáink és ki milyen felszereléssel vonul majd harcba.

Denverrel megbeszéltük, és végül kétszázötven és háromszáz katonát fogunk tudni kiállítani. Többet nem enged meg a költségvetésünk. Én pedig nem fogok harcolni, csak mint egyszerű katona, küzdeni fogok, mint Denver társa.

- Gyere, Lucifer! – szólalt meg egy számomra ismeretlen hang.

A belépő árnyra néztem. Sötét volt a szobában, de még így is felismertem, hogy ez nem Denver, hanem a kancellár.

- Mit szeretne, uram? – pásztáztam alakját. – Denver- sama még nem jött vissza.

- Tudom, azért jöttem most. Veled van dolgom, nem vele.

Kikeltem az ágyból és meggyújtottam az olajlámpást. A fény a szobát borongásba vonta, lágyan táncoltak a sötét árnyszerűségek a falakon. Az árnyékok körbelengtek, és arra kényszerítettek, hogy a kancellár zölden izzó tekintetébe nézzek.

- Rég láttalak, Lucifer – mosolygott rám.

- Mi még nem találkoztunk – néztem rá zavarodottan.

- Dehogynem, Lucifer – hangjára megborzongtam. – Vagy hívjalak inkább Azazelnek?

- Valakivel bizonyára összekever, uram – ráztam a fejem.

- Nem hinném – megfordított, majd kezeit megéreztem a hátamon.

V alakban végigsimított lapockáimon, mire még jobban megremegett a testem.

- Semmi kétség, te vagy az – kezeit elvette. – Csak nem felejtetted el kedves démon barátodat?

- Te egy démon vagy? – egyre ijesztőbb lett a helyzet. – Mit akarsz tőlem?

- Te tényleg elfelejtettél, te letört szárnyú angyal – ejtette ki a szavakat. – Pedig együtt szenvedtünk a pusztán. Én voltam, aki miatt megőrültél és ölni kezdtél. Miattam feketedtek meg a szárnyaid. Miattam vetted el egy arkangyal nevét. És miattam szerettél is bele. Miattam törte le az Isten a szárnyaidat. Miattam lettél száműzetett erre a világra.

- Én nem vagyok angyal – húztam ki magam. – Én csak Denver Donne tanácsnoka vagyok.

A férfi leült az ágy mellett terpeszkedő karosszékbe és kényelmesen elterpeszkedett rajta.

- Most csak egy tanácsnok vagy, de angyali képességekkel – elővett egy zsebkendőt és cipőjét megfényezte, mint aki nagyon unatkozik. – Ne légy ilyen értetlen, vagy még sosem tapasztaltál furcsa erőket, melyeket birtokoltál?