Horror Történetek

A napló

  Ezt a történetet egy naplóban olvastam. Egy 18 éves srác naplójában.
Mióta elolvastam furcsa dolgok történnek velem. Nem kell semmi
különösre gondolni. Csak hangokat hallok. Olyan hangokat, amiket talán
nem lenne szabad. Hangokat az éjszaka közepén, és nem tudok aludni.
Félek. A napló miatt van minden, és amiatt, mert megtudtam mi történt a
sráccal. Lehet, hogy csak kezdek begolyózni, ki tudja? De a hangokat
akkor is hallom, és ezek nem hétköznapi hangok. A *** életbe, hisz
rohadtul valósak. Te is félnél! Úgy érzem, hogy tényleg a napló okozta
az egészet. Már azt se tudom, hogy került hozzám az a ***, de nem is
érdekes. El kezdtem olvasni, eleinte nagyon érdekes és humoros
volt, egészen addig még el nem érkeztem a szeptember 7.-ei beíráshoz.
Először nem nagyon hittem el amit olvastam, gondoltam kamu az egész. De
aztán rájöttem, hogy minden igaz. Mondhatnánk azt is hogy
megvilágosultam. Hallani kezdtem a hangokat. Azokat a *** hangokat.
Vagy nevezzük őket zajoknak. Végül is lényegtelen minek nevezzük őket,
a lényeg hogy léteznek. Olvasd el a naplót és rájössz! Szeptember 7. Na üdv! Én vagyok az megint, hál' Istennek ismét eltelt egy nap. No de mi is történt a mai napon, hát ez itt az izgalmas.Suliba
nem történt semmi komoly. Oké kaptam egy karót, de ***, majd ki lesz
javítva, nem is érdekel. Érdekesebb ennél az ami a buszon történt.
Persze megint a szokásos busszal jöttem, mert reméltem az a csaj ott
lesz. Nem volt ott. Hű de kár! Olyan csaj a világon nincs több, a teste
valami csodás, olyan popsim lenne, mint neki, esküszöm egész nap a
kezemen ülnék. Ott lett volna biztos megszólítom, de nem volt ott. Kár.
Szerintem most végre beszéltem volna vele, bár esélytelen vagyok mint a
Maccabi Tel-aviv a BL-ben, de fene tudja egy próbát azért megér a
dolog. Na de majd kiderül hogy mit lépek. Hát sajna a csaj ugye nem volt ott, de nagyon érdekes volt az utazás. Őszintén szólva féltem. Az
egész ott kezdődött, hogy végre valahára kijöttem a suliból, azt
indultam a buszváróba. Igen, igen, a busz késett! Mikor nem? Kábé 10
perces volt a késés. Láttam hogy már fordul be a megállóba, valamiért,
*** tudja miért ránéztem a rendszám táblára. 666. Ezek voltak a számok.
Eszembe is jutott hogy van egy jó kis zenész arc akinek ez a neve. Meg
minek is. Ja persze az ördögnek. Csalódnom kellett, mert a sofőr
bácsinak nem volt ***, gondolom nem is Lucifernek hívták. Elkezdtem
keresni a bérletem, de hát ugye az ember felejt. Otthon hagytam.
Szerencsére a pénztárca nálam volt. Kértem egy jegyet. 66 forint volt.
Elindultam hogy keresek valami ülőhelyet. Csak egy volt. Hihetetlen
hogy tele volt a busz. Ezen a járaton rohadt ritka a nagy tömeg. A
reggeli buszon szoktak sokan lenni. Mondjuk a 6-os buszon.Odamentem
az egyetlen üres helyhez. Az ablak felől valami eszméletlen érdekes arc
ült. Nem tudom hogy nő volt-e vagy férfi, szerintem a kettő közötti
átmenet. Hosszú kezei voltak. Úgy néztek ki mintha csápok lettek volna.
A polip jutott róla eszembe. Szerintem volt vagy 2 méter magas, szóval
a lábai is elég hosszúak voltak. 4 karú polip. Bámult ki az ablakon, és
érdekes hangot adott ki. Mintha cuppogott volna. Jól el volt. - Szabad a hely? – kérdeztem tőle. Felém
fordult. Azt hittem felordítok. Mint egy mutáns szörny, izé polip úgy
nézett ki. Az arca szinte csaknem teljesen fehér volt. Zombi, ez csak
is egy *** zombi lehet, erre gondoltam. A szeme körül lila folt. Mintha
kapott volna egy jó kis ütést a szeme alá, vagy erősen kifestette
volna. Arra gondoltam hogy valami indián féle lehet a tag, de aztán
rájöttem mindenre. Lila, fehér. Újpest drukker. Tuti. Amire ezt a
gondolat menetet befejeztem szó nélkül vissza fordult az ablak felé, és
újra cuppogni kezdett. A *** anyád, gondoltam, hozzád szólok, lila majom. Megköszörültem a torkomat. - Elnézést szabad a hely? Na
most meg aztán le se ***. Nem csak Újpest drukker, még süket is. Rossz
lehet neki, főleg mert cuppog is. Elmebeteg. Gondoltam teszek még egy
próbát, mert rohadtul nem volt kedvem ácsorogni. - Hahó! Szabad a hely? A többi utas elég furcsán nézett rám. De hát kapják be és törődjenek a saját dolgaikkal, gondoltam. És megtört a jég. Rám nézett azzal a mutáns polip tekintettel, és hozzám szólt: - Neked foglaltam! – mondta majd ismét befordult és cuppogni kezdett. A
mindenit, de rendes polip vagy te. Majd feltűnt valami. Rohadtul
érdekes hangja volt. Ha nem látom, csak a hangját hallom, esküszöm
elküldeném egy óvodába, olyan volt a hangja mint egy kis csoportosnak.
Bár azt még mindig nem tudom, hogy ez fiús vagy lányos hang. Ez is a
kettő közt volt. A csiga jutott eszembe, az is hímnős, pont mint ez,
mert hogy ez is ilyen féle, afelől nem kételkedtem. Bár nem
érdekelt a dolog, mivel fáradt voltam és leakartam ülni, minden áron. A
tesi óra mocskos módon kifárasztott. Mikor leültem véletlen meglöktem a
polipot. - Bocs! Ült, bámult ki az ablakon és cuppogott.
Reméltem legalább a cuppogást abba hagyja, de nagyon gyorsan, mert
untam. Fáradt voltam és pont a hülye cuppogás hiányzott. Majd még
jobban meglepődtem. Felemelte a kezét, és az ablakot kezdte el
kapargatni, na és persze közben cuppogott. *** meg, gondoltam. Ez a ***
mindig kitalál valamit, hogy szórakoztasson. A rohadt életbe.Biztos
tetszett neki a móka, mert sokáig csinálta, majd hirtelen abbahagyta és
rám nézett. Ha lehet most még ijesztőbb volt az arca mint az előbb. A
lila folt viszont eltűnt az arcáról! Azt hittem kiesek a székből! Hogy
a ******** csinálhatta? Nem foci szurkoló ez, hanem varázsló! Még le sem
törölhette az arcát, mivel az biztos, hogy az arcához nem nyúlt, az
feltűnt volna. Csodálkozásomban véletlen megszólaltam: - Jó trükk. Halkan
mondtam, biztos voltam benne hogy semmit nem hallott. Felé fordultam és
engem nézett. Elfordultam, de továbbra is nézett. Na meg persze
cuppogott. Szája úgy mozgott mint a halaké, ez eddig fel se tűnt. Minek
nézel ***? Nem tudtam. Csak nézett egy darabig majd megszólalt a kis
óvodás polip hangon. - A végállomásra tartasz? Na hogy ez miért érdekelte azt még mindig nem tudom. Azért válaszoltam. - Nem.Nem
valami bő válasz, de nincs olyan ember, aki szívesen társalogna egy
polippal. Reméltem végre elfordul, és nem nézz tovább. Nagyon zavart,
egyre jobban. De nem tette, ismét megszólalt. - Mindenki oda tart! Te is! Megborzongtam.
Teljesen más hangon szólt, mint ez előtt. Nyoma sem volt a kis óvodás
polip hangnak. Egy az egyben más hang volt. Mintha egy túlvilági hang
lett volna. Persze ilyen csak a mesében van, inkább valami hangutánzó
féle arc lehetett. Mint a Bagi vagy a Nacsa. Miután eltűnődtem
ezen újabb gondolatok jelentek meg a fejemben. Konkrétan az, hogy mit
is akart mondani ezzel a bölcsességgel. „Mindenki oda tart!" Mindenki a
végállomásra tart. Én is. Biztos valami ókori bölcs okos mondása volt
ez, de tévedett, nem megyek a végállomásig. Ránéztem. Ismét az
ablak felé fordult és cuppogott. Csinálja, ha élvezi. Inkább megnéztem
mennyi az idő. Huh még 5 perc hazáig, reméltem addig nem lesz részem
valami újabb voodoo varázslatban. Megint tévedtem. Mikor újra
felnéztem, már megint engem nézett. Újabb borzongás vette kezdetét. A
szeme sárga volt. Őszintén szólva, előtte nem néztem milyen színű volt
a szeme, de kétlem hogy sárga. Talán mintha barna színű lett volna.
Vagy nem? A fene tudja. A további 5 percben szinte levegőt se
mertem venni. Életemben nem vártam még semmit, így mint hogy leszálljak
a buszról. Szörnyen lassan telt el az 5 perc. Mintha 5 óra lett volna. Aztán
végre láttam, hogy mindjárt otthon vagyok. Elindultam hogy jelezzek.
Ahogy felkeltem és az ajtóhoz mentem végig engem nézet, csak úgy mint
az 5 perc alatt. A busz végre megállt, azt hittem ez a pillanat soha
sem jön el az életemben. Az ajtó kinyílt, és villám gyorsan leszálltam.
Fellélegeztem, de csak egy pillanatra. Újra magamon éreztem a szemeit.
Az ablakon keresztül benéztem az ablakon arra a helyre ahol nem rég én
is különös utastársam ültünk. Nem volt ott! Szívverésem felgyorsult, és
gyorsabban vettem a levegőt is. De hát persze! Hisz nem az ajtó felőli
oldalon ültünk. A másik oldalon. A busz még időzött, így volt időm
átmenni az úton és megnézni az ablakot ahol tényleg ültünk. Ott sem
volt senki. A szívem ismét majd kiugrott a helyéről. Egy pillanatra nem
kaptam levegőt, majd zihálni kezdtem. Ez leszállt. De nem lehet ide
valósi, ismerném. Vagy mégse? Mit akarhat itt. Hallottam, ahogy a busz
ajtaja becsukódik. Majd a sofőr sebességbe tette a járművet és
elhajtott. A polip ott állt! Ha lehet a szívem még gyorsabban
kezdett verni. Egy véres kés volt a kezében. Nem hittem el amit láttam.
Lehunytam a szemem. Mikor újra kinyitottam, nem volt ott senki. Sehol
egy polip kinézetű arc, sehol egy véres kés. Hát persze, hallucináltam!
Én hülye, túlságosan fáradt vagyok, meg hát erre a polip is rátett egy
lapáttal. Nem is szállt le. Aztán az futott át az agyamon, hogy az is
lehet hogy az egész polip egy hallucináció volt. Ááá ez badarság,
vetettem el magamban az újabb agyrémet. Ott volt az tuti. Nem szállt
le, az oké, de ott volt. Beszéltem is vele, sajnos. Biztos ott volt a
buszon, ezt szentül hiszem. Ezek után elindultam haza. Ahogy
sétáltam haza felé, érdekesnek találtam hogy rajtam kívül senki nem
volt az utcában. Nem is emlékszem mikor volt utoljára ilyen, régen az
biztos. Már nem sok volt hátra a házunkig, amikor érdekes hangot
hallottam. Cuppogást. Aztán valaki mintha ablaküveget kapargatott
volna. Úgy hallatszott oldalról jön a hang. Arra fordultam, és az ablak
mögött ott volt ő. A polip! Mr. Octopus! De hisz itt tudom ki lakik. Ez
itt a 66-os számú ház, ki is lakik itt. Hát persze az öreg Pölösiék.
Újra az ablakra néztem. Pölösiné állt ott és az ablakot mosta. Már
megint hallucinálok. Gyorsabbra vettem az iramot, hogy minél
hamarabb itthon legyek. Már szinte rohantam, és közbe hátam mögül a
cuppogós zajt hallottam. Nem mertem hátra nézni. Valahol legbelül
tudtam, hogy hülyeség, hisz nincs ott senki. De a cuppogást tisztán
hallottam. Már csak pár méter választott el a bejárati kapunktól.
Gyorsítottam, és útközben előkaptam a kulcscsomómat. Odaérve a zárba
tettem és elfordítottam. A cuppogást egyre közelebbről hallottam.
Lenyomtam a kilincset, és nyitni akartam az ajtót, de az a *** a meleg
miatt megszorult egy kicsit. Elkezdtem befelé tolni, a hang egyre
közelebb volt, mintha a nyomomba lett volna. Bent voltam bevágtam az
ajtót. Fellélegeztem, ma már másodszorra. Az otthon közelsége
megnyugtatott, habár ha üldöznek, akkor az üldözi könnyedén
átnyúlhatott volna a kerítés rácsain és magához ránthatott volna.
Hátrafordultam és persze senki nem volt ott, majd egy halk kacajt
hallottam. Mintha nem e világi lett volna. Majd csend, legalábbis a
hang eltűnt, csak a megszokott hangokat hallottam. Úgy éreztem vége.
Megnyugodtam, légzésem és a szívverésem visszaállt a szokásos
állapotba. Ha lehet még fáradtabb voltam, mint tesi óra után, de ez nem
is csoda, mert hazáig szaladtam. Meg is izzadtam rendesen. De a lényeg
hogy már vége. Se cuppogás, se kaparászás, se kacaj. Végre. Juhé!
Bementem a házba, és itt már minden rendbe volt. Anya valami kaját
főzött, Apa közben beszélgetett vele, a bátyám pedig a 666-ot
hallgatta. Szóval jó öreg napló ennyi lett volna ez a történet.
Amiről már magam se tudom, hogy mi is valójában. Hallucináció, vagy
valóság! A kettő között lehet, mert a buszon biztos láttam Octopust,
viszont a többi talán már élénk fantáziám része. Na mára ennyit, megyek meccset nézni. Ma lesz a sorsdöntő vb selejtező a svédek ellen. Nyernünk kell. HAJRÁ MAGYAROK! Pá napló! Vége
is van a beírásnak, és a naplónak is. Több bejegyzés nem került bele,
és soha nem is fog. A srácot másnap reggel az az 8.-án találták meg.
Bent volt a szobájában, az ágyban feküdt. A szülei találtak rá. A srác
halott volt. Nem tudni hogyan, de annyi biztos hogy a jobb kezéről
hiányzott a mutató ujja. Egyszerűen eltűnt. A rendőrség arra gondolt,
hogy a srácot meggyilkolták, de nem értették, hogy történhetett, mert
semmi erre utaló jel nem volt. Egyedül a fiú bátyja hallott az este
folyamán zajokat, testvére szobája felől. Cuppogást és kaparászást. Nem
tulajdonított neki különösebb figyelmet. A napló is előkerült.
Kiderült hogy a buszon, az nap semmi féle polip ember nem volt. Az
utasok szerint a fiú néha megszólalt, mintha magában beszélne. A lényeg
hogy a polipnak nyoma sem volt. A srác pedig halott volt, és hiányzott
egy ujja. Talán a meccs után halt meg, ki tudja. Lehet hogy még
hallotta Matthäus nyilatkozatát. „Megölt minket ez a *** gól." A srácot
meg megölte ez a *** polip. Tudom. A polip, aki szerint mindenki a
végállomásra tart. A rohadt életbe milyen igaza van. Tudod valamit, de
csak azért mert nem e világi. A másik oldalról, a túl világról jött
közénk, hogy elvégezze a piszkos munkát. Elvisz a végállomásra.Őszintén
szólva nem tudom, hogy került hozzám a napló. Nem emlékszem. Elkezdtem
olvasni, és elértem az utolsó bejegyzéshez, és azt is végig olvastam. Másnap
velem is érdekes dolgok történtek. Busszal indultam haza. 66 forint
volt a jegyem. Érdekes egybe esés, de ez még semmi. A buszon egy hely
volt csak. Elindultam oda és láttam hogy ki ül ott. Mr. Octopus, a
polip volt az! Az ablak felé fordult és cuppogott. Nem mertem leülni, a
következő megállónál le is szálltam. Megvártam a következő buszt,
jobbnak láttam ha azzal megyek haza. Sokat kellett várnom, és közben
hallottam a cuppogást. Rohadtul féltem. Végre megérkezett, szerencsére
csak 10 percet késett. Ismét felszálltam és vettem egy újabb jegyet. A
busz megint tele volt, és a cuppogást is tisztán hallottam. Ordítozni
kezdtem és mindenki furcsán nézett rám: - Emberek! Maguk nem hallják? Nem látják? Ott ül az a *** polip. A *** életbe, hát senki nem hallja? Senki
nem hallotta, és nem látta. Csak engem láttak, amint ordítozok.
Leszálltam a buszról és úgy döntöttem gyalog megyek haza. Hosszú séta
várt rám, de az is jobb, mint egy buszon utazni a polippal. Egész úton
haza felé minden honnan hallottam a cuppogást, és éreztem, hogy figyel
engem. A mellettem elhaladó emberek arcát lestem, hátha felismerem. És
egyszer csak megláttam, biztos voltam benne hogy ő az. Fehér arc,
hosszú végtagok és sárga szem. - Húzz a ***, te ***! Tudom, hogy te voltál! Te ölted meg a srácot! A
tag furán nézett rám. Hisz csak egy járókelő volt, nem a polip. Szó
nélkül tovább haladtam, nyomomban a hangokkal. A sráchoz hasonlóan,
egyre közelebbről és közelebbről hallottam a cuppogást. Mikor átléptem
a kapun a túlviláginak hangzó kacajt is tisztán hallottam. Az nap
este nem aludtam semmit. Ültem az ágyamban, és bámultam magam elé.
Éjfél körül, visszatértek a hangok. A polip eljött értem. A túlvilági
polip, talán ő a halál, nem tudni, de este eljött értem. Szobám ablakán
kaparászást hallottam, odanéztem és a sötét éjszakában két sárga
szempárt láttam, szinte izzottak a sötétben. Ordítani akartam, de nem
bírtam. Majd észre vettem hogy csak Orlando van ott, a macskám. De a
fenét, legbelül tudtam hogy nem macska az ott, hanem ő az, a polip, Mr.
Octopus. Ez egy hete történt, és azóta még élek. A hangokat
folyamatosan hallom, szinte egész nap. Az éjszakák a legrosszabbak,
mert nem merek elaludni. Tudom hogy engem less, érzem magamon a sárga,
izzó szempárt. Arra vár hogy elaludjak és akkor lecsap. Másnap meg csak
a hullámat találnák meg, és hiányozna egy ujjam. Hát köszi, ebből nem
kérek. Bár tudom, hogy nem lehet elfutni előle. Csak játszik velem,
bármelyik pillanatban lecsaphatna rám, de nem, ő nem ilyen. Szórakozik
velem, kínoz. Ha egyszer rájössz, hogy ő létezik, akkor véged van.
Elolvastad a naplót! Te is a listáján vagy. Hallgasd a hangokat és
figyeld a sárga szempárt az éjszakában. Te sem tudod, hogy mikor jön
elérted. Ne aggódj, álmodban csap le, szerintem nem érzel majd semmit,
de lehet, hogy tévedek. Ne próbálj elmenekülni, hidd el csak rosszabb lesz, sokkal rosszabb! Hisz tudod: „Mindenki a végállomásra tart!"