Az új társ

33 3 1
                                    

Természetes, hogy nem ingyen élőként maradok. Részt vettem az őrségekben, az őrök kiképzésén és gyakorlatain is. Ezzel igazán sok újat nem tanultam, hiszen otthon már átestem ezen a rituálén. Viszont a harcmodor, az teljesen más. Sokkal fürgébbek és minden hárított támadás után, más fegyvert használnak, ezzel teljesen kiismerhetetlen a taktikájuk. Glaivvel kezdenek, melyet később a harc folyamán általában nem használnak fel újra. Ez egy olyan hajlított penge, amelynek a markolata középen található a kézvédővel együtt. A kétirányú penge kiosztás előnye, hogy hátra felé is könnyen indíthatóak támadások különös manőverek nélkül. Ezzel a lassabb ellenfelek tulajdonképpen nem is tudják felvenni a versenyt. A további fegyverhasználat már az ellenfél harcmodorán múlik. Én lassúnak bizonyultam a fegyver használatához, viszont védekezni már tudok ellene.

Az én fegyvertáramba tartozik két tőr, egy könnyített kétkezes és egy sima egykezes kard.

Most, hogy megtaláltuk a hozzám illő harc stílust élesbe megy a dolog. Mah'isz-el holnaptól kezdve minden hajnalban vadászni megyünk, nagyobb alfa vadakat keresünk és ha nincs, akkor ő idéz egyet.

Mára már csak egy programunk van, kapok egy Elfek által kovácsolt teljes vértezetet. Ahogy a kovács, Borhagor mondta: "Megdolgoztál érte és meg is fogsz.". A megállapodásunk szerint a szükséges érceket visszafizetem majd neki, anyagban vagy pénzben.

Kényelmes és könnyű. Nem tudom milyen teknikával készítette, de nem lett nehezebb a bőr vértezetemnél. Vállvért, vért, lábvédő, kesztyű és csizma. Egyedül sisakot nem készített, de azt én kértem, nem tudok megfelelően koncentrálni benne.

Most már minden a helyén van, ideje átélezni a fegyvereket és ledőlni.

-Hét alvó! Fél órája várlak, így nem fog működni a dolog... -Dobta rám a kesztyűimet Mah'isz. -

-Elnézést már is összeszedem magam! -Riadtam fel kómásan édesded álmaimból. -

-5 percet kapsz, lent meg várlak. -Majd madár képében elrepült. -

Most őszintén, lépcsőzött már valaha életében? Na mindegy, gyorsan összekaptam magam és siettem hozzá le. Majd se szó se beszéd indult is. Kiértünk a város széléhez, ami az átlagtól eltérően nem fal volt vagy folyó, hanem föld, konkrétan a talaj maga.

-Valami lépcső szerűségre számítottam őszintén megvallva...

-Jegyeztem meg gúnyosan. -

-De hisz itt a lépcső. -Tenyerét a falhoz érintve, egy porfelhő kíséretében a föld saját magából kialakította a felszínre vezető utat. -

Nem tudom Talgor ereje mekkora lehet, de ha csak meg is közelíti a Mah'isz-et akkor egyedül képtelen leszek legyőzni. A fizikai és taktikai edzés után remélem áttérünk a varázslatokra és azok elhárítására. Ahogy haladtunk felfelé mögöttünk úgy omlott be a járat.

-Minden Elf képes manipulálni a természet elemeit? -Érdeklődtem igazán kíváncsian. -

-Nem, dehogyis. Mint ahogy a legtöbb faj nálunk is vannak, akik nem képesek semmilyen varázslat elsajátítására sem. Viszont jelentősen fogékonyak rájuk az Elfek családjába tartozó lények. -Válaszolta miközben elértük a felszint. -

A nap fénye még nem hatolt be a sűrű lombok között és a szentjános bogarak sem bújtak még el. Ha a szükség úgy kívánja a nehéz ébredés ellenére ez a legjobb idő a vadászatra, ezt kétségtelen.

-Induljunk, valami könnyebbel kezdjük. Mondjuk goblinokkal, a folyó és a hegy lábának találkozásánál tömegesen sátraznak. -Felvette kentaur formáját és északnak indult. -

Has llegado al final de las partes publicadas.

⏰ Última actualización: Jul 16, 2017 ⏰

¡Añade esta historia a tu biblioteca para recibir notificaciones sobre nuevas partes!

Prologue Of World - A Világom KezdeteDonde viven las historias. Descúbrelo ahora