Önmagam árnyékában

^1. Fejezet^

*Serena*

Egy vasból készült páncél. Mindössze ennyit láttam az után, miután Ward leütött. Fájó fejemet fogva ültem feljebb és ott volt az egész csipet-csapat. Tényleg eljöttek értem, azt hittem Strucker csak hülyéskedik, de nem... Hihetetlen, hogy az összes Bosszúálló előttem áll vagy térdel és mindet le tudnám győzni egy csettintéssel, de nem tehetem. Be kell szivárognom. Ki kell derítenem mindent, amit csak lehet róluk és a S.H.I.E.L.D.-ről is.

- Mi... mi történt? - kérdeztem elesett kislánynak látszódva. Ha tudnák...

- Nem lesz semmi baj. Most már minden rendben lesz - ismételte el magát Vasember, majd felhúzott a kém nő segítségével.

- Hol vagyok? Nem emlékszem semmire... - néztem körbe ijedten.

- Tényleg semmire nem emlékszel? - kérdezte Stark aggódva.

- Nem... Valaki leütött... Mi ez a hely? - néztem ra ijedten, pedig pontosan tudom, hogy Hydra alaszkai bázisában vagyunk az "F" folyosón.

- Semmi. Gyere, elviszünk innen - fogta át derekamat és kezemet a nyakába helyeztem. Rá támaszkodva sántikáltam ki az épületből egyenesen a quinjet-hez.

A lábam igazából mar vagy egy hete nem akar meggyógyulni, pedig csak egy kis ficam volt. Éppen le akartam lőni a fickót, mikor kigáncsolt. Utána puszta kézzel fojtottam meg. Míg legutóbbi munkámon gondolkodtam felértünk a gépre és Sólyomszem máris a kormányhoz ült. Nekem segített helyet foglalni a Vasember, majd levette a páncélját és mellém ült. Valamiért ő jobban törődött velem, mint a többiek.

- Tudom, hogy nehéz lehet erről beszélni, de mit kerestél te abban az épületben, pont Alaszkában? - kérdezte Natasha. Vele lesz a legnehezebb elhitetnem az ártatlan kislányt, lehet ki kell iktatnom.

- Nem tudom. Elraboltak és a szüleimről kérdezgettek, hiába mondtam nekik, hogy nem ismertem őket... Már a napját sem tudom, hogy mikor hoztak be. Az árvaházi iskolából hazafelé jöttem, mikor megállt mellettem egy fekete furgon. Talán olyan tizenöt éves lehettem. Azóta itt tartottak. Azt mondták valami Hydra nevű szervezet tagjai - hazudtam, mint a vízfolyás. Oké, részben igaz is volt, mert a szüleimet tényleg nem ismerem a mai napig. Észre sem vettem, hogy a végére teljesen elérzékenyültem, csak, mikor egy könnycsepp landolt a padlón.

- Semmi baj. Most már biztonságban vagy - ölelt meg Stark.

- Köszönöm, hogy megmentettek.

- Van hol laknod? - tette fel hirtelen a kérdést Steve.

- Nem hiszem, hogy az árvaházba visszavennének - horgasztottam le fejemet. Biztos vagyok benne, hogy be fognak fogadni a lágyszívű barmok.

- Lakj a toronyban - ajánlotta Clint. Na mit mondtam? - Úgyis van még üres szoba.

- Nem szeretnék zavarni - ráztam meg fejemet.

- Ha zavarnál nem ajánlottam volna fel a helyet. Na, legalább menő helyen, menő emberekkel lakhatsz. Megtanítalak lőni - nevetett fel.

- Csak, ha tényleg nem zavarnék - mosolyodtam el.

- Szuper! Végre változatos lesz a társaság! - pördült meg székében Clint.

- Előre szólok, hogy elég unalmas vagyok, semmihez sem értek. Na jó, a gépekhez egy kicsit.

- Az remek, akkor lesz közös témánk - nevetett fel Tony.

Hogy mennyi közös témánk lenne, ha tényleg ismernének. Jó vagyok közel és távolharcban is, nagyon jól színészkedem és értek a gépekhez... Nem is kicsit. Talán a szüleimtől örökölhettem az ezekhez való készséget, de ezt lehet már nem is fogom megtudni. Míg gondolataim elterelődtek a szüleim felé megérkeztünk a toronyhoz, ahol szépen leszálltunk és Vasember segítségével bebicegtem a kanapéra. Jó kis hely. Azt hiszem elhúzom egy kicsit az akciót.

- Dr. Banner holnap itt lesz és megvizsgál, én leteszem a páncélt, addig maradj itt - szállt be a liftbe Tony, míg Natasha és Steve a helyiségből nyíló egyetlen folyosóra mentek, gondolom arra vannak a hálók.

- Eddig milyen? - huppant mellém Clint és átnyújtott egy pohár narancslevet.

- Nagy és modern. Még meg kell szoknom - mosolyogtam rá.

- Meg fogod, hidd el. Én is gyorsan megszoktam - kapcsolta be a tévét, majd valami híradóra, ami engem nem érdekelt, így úgy döntöttem, kicsit körbe nézek a szinten.

A konyhában is minden modern volt. Szerintem hangvezérlésű lehetett minden robotgép vagy mikró vagy tűzhely meg az ilyesmik. Éppen a fiókokat néztem át, mikor halk lépteket hallottam meg magam mögül. Kihúztam az előbb megvizsgált evőeszközös fiókot és egy élesnek tűnő késre helyeztem a kezemet úgy, hogy a mögöttem lévő személy ne lássa.

- Látom elkezdted felfedezni a helyet - szólt Tony elég közelről. Azonnal elengedtem a kést és mosolyogva fordultam felé.

- Igen, gondoltam kicsit körbe nézek meg ilyesmi. A dugi csokit már megtaláltam - nevettem fel. - Nyugi, senkinek nem árulom el.

- Az minegy. A dugi piát ne áruld el senkinek - nevetett ő is. - Ha szeretnéd megmutatom a szobádat. Saját fürdőd és gardróbod van. Ha szeretnéd holnap elviszlek vásárolni, bármit megveszünk, amit szeretnél vagy hívathatok stylist-ot és majd ő bevásárol.

- Ha nem lenne gond a másodikat választanám. Utálok vásárolni - túrtam bele hajamba.

- Rendben, akkor majd telefonálok egy párat, most pedig gyere, megmutatom a szobádat - indult el a folyosó felé, majd a legutolsó ajtópárosnál balra fordultunk. - A nevedet majd kiírjuk az ajtóra, ha nem bánod, ami...

- Milyen udvariatlan vagyok. Serena - nyújtottam felé kezemet. - A vezetéknevemet nem kötötték az orromra.

- Tony Stark, bár láthattál már máshol is.

- Igen, a hírekben párszor - ásítottam. - Nem lenne baj, ha most...

- Dehogy. Aludj csak. Jó éjt - mosolygott, majd magamra hagyott.

Amint beléptem a szobámba megdöbbentem. Teljesen úgy nézett ki, mintha én rendeztem volna be. Talán az asztalt tettem volna máshová, de a többi teljesen stimmelt. A legjobban a hatalmas ablak tetszett. Azonnal kinyitottam és kiültem a párkányra a lábam a levegőben lógott.

- Jó kis hely, nem igaz? - hallottam meg a mellettem lévő ablakból Clint hangját. - Én is szeretek itt üldögélni, figyelni a várost.

- Sosem láttam még ilyen szépet. Innen minden olyan más. El tudnám nézni egész nap.

- Én szintén. Mesélj valamit magadról. Milyen volt az árvaház? Barátok? Barátnők?

- Semmi. Egyedül voltam. Talán egy fiú volt, aki segített, ha bajban voltam, vele nagyon összetartottunk. Jóban rosszban egymás mellett álltunk. Azt mondták hároméves koromban kerültem hozzájuk. A szüleim nevét titkosították, nekem sem mondták meg és ezzel úgymond megbélyegeztek.

- Azta... Nem lehetett könnyű. Nekem is van egy fiam, talán veled egyidős lehet vagy picit idősebb és fogalmam sincs mit tennék, ha ilyesmit kéne átélnie.

- Szerencsés fiad van, hogy ilyen az apja. Az én apám meg eldobott magától, mint valami rongy - töröltem le egy kósza könnycseppet. A Hydra mindig azt mondta, hogy a szüleim letettek egy kuka mellé és ők ott találtak rám.

- Nem biztos, hogy elhagyott. Mi van, ha elvettek tőle.

- Bizonyára nem érdekelte annyira, hogy megkeressen. Tizennégy év alatt csak megtalált volna.

- Ne ítélkezz addig, amíg nem tudod az egész történetet. Talán nem olyan könnyű téged megtalálni, mint hiszed. Nagyon jó volt veled beszélgetni, de én most megyek aludni. Jó éjszakát! - köszönt el Clint.

- Jó éjszakát - feleltem, majd én is lemásztam az ablakból.

Ahogy voltam ruhástul befeküdtem az ágyba és magamra húztam a puha takarót, amit már nagyon régóta nem tehettem meg. Nyakamból kivettem azt az S.S. monogramot tartozó nyakláncot, amit még a megtalálásomkor is a nyakamban hordtam, majd letettem az éjjeli szekrényre. Sokat tűnődtem rajta, hogy mi is lehet a második S. Az első bizonyára Serena, de a második? Ismét ezen morfondírozva nyomott el az álom.