Hat (mickey x emil)

385 25 3
                                    

Dél van, és ezek máris sört isznak.
Mickey csalódottan húzta végig bőröndjét Prága utcáin. A macskakövek már azóta irritálták, mióta leszállt a repülőről. Az a gondolat pedig, hogy ahhoz a retkes Emilhez kell mennie, jobban irritálta mint Csehország összes macskaköve és sörvedelője együttvéve.
Mickey gondterhelten fordult be a kis utcába, ahol az a hiperaktív pewdiepie-szerű lény lakott.
Ezt most Saraért teszem, gondolta hősiesen, és megnyomta a kapucsengőt. Semmi válasz, kb négy másodpercig. Aztán Emil ráküldött egy hangorkánt, ami leginkább AHOYt tartalmazott. A kapu kinyílt, Mickey pedig keservesen battyogott befelé. Emil már kidugta a fejét az ajtón, és úgy nézett ki mint a perverz emoji. Mickey megborzongott, de nem volt többre ideje, mivel Emil nekiindult és megölelte.
- Mickeeeeey, nagyon rég láttalak! Volt vagy három hónap!!- Mickey eközben a cseh erős karjai között fuldokolva gondolta: életem legszebb három hónapja volt.
Emil lekászálódott a megrettent olaszról, és beinvitálta szerény hajlékába.
• de hogyan is kerül a csizma az asztalra, és Mickey Csehországba? Na. Mickey szegény. Nagyon. Lesz egy verseny Csehországban, de nem volt pénze a teljes ellátásra. Az edzője meg, hát szépen fogalmazva tojik rá. Emilnek pedig az az ördögien ravasz terve támadt, hogy mekkora jó lenne, ha Mickey egy hétig nála héderelne. Mickey ennek nem örült. De elfogadta, mert Emil jobb, mint egy motel. •
Miközben Mickey lepakolta a cuccait, Emil folyamatosan pofázott hozzá. Mickey csak tűrte, aztán, amikor Emil megemlítette Sarát, elege lett.
- Namostmárkussoljbetekibaszott...
- kérsz valamit enni?- szakította félbe Emil, aki látgatólag le se szarta, hogy éppen le akarták ordítani.
Elpattogott a hűtőig, és kivett egy adag kaját.
                   💿 timeskip 💿
Emil boldogan nézte Mickeyt a pódiumon. Bár az olasz csak szomorúan lengette a bronzérmét, és néha hadonászott a ványadt virágcsokrával. Emil viszont csak ötödik lett. Hol az oklevelét bámulta, hol Mickeyt. Körbenézett a tömegben, de nem látta Sarát. Talán emiatt szomorú Mickey, gondolta.
A versenyzők még pár szót beszéltek az edzőjükkel, aztán mehettek átöltözni. Mickey bevágtatott az öltözőbe, Emil meg utána. Úgy tervezte, hogy megvárja Mickeyt az öltöző előtt, de a terve rosszul sikerült, mivel Mickey nem szándékozott átöltözni, hanem csak felkapta a cuccait, és kirongyolt az öltözőből. Egyenesen neki Emilnek. Szépen fel is borultak.
Emil csak vigyorgott, de elkomolyodott,  mikor megpillantotta Mickey arcát. A fiú elpirult, és mindenfelé tekintgetett, csak Emilre nem. Aztán felpattant, és nekivágott kifelé a csarnokból. Emil mem győzött utána szaladni. Kellet is neki idő, hogy utolérje.
- valami baj van?- kérdezte Emil.
Mickey csak suhant tovább.
Emil előrenyújtotta a karját, és megállította az olaszt.
- ami azt illeti, igen.- válaszolt Mickey lassan.
- eeeh, bizonyára én vagyok az. Leléphetsz, ha szeretnél, én majd valamikor hazamegyek.
Mickey erre csak megvetően nézett, majd egyszer csak hatalmas erővel átölelte Mickeyt.
- nem. Akárhogy is viselkedem, akármit is mondok rólad, nekem te sose vagy baj.

Gyerekek, valaki használja még a wattpadot?? Ha igen pls mondjatok meg mi legyen a Kovi fejezetben💞👌🏼Amgy Sorry a hatalmas kihagyasert😂 byee

Guys on ice • One shots Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang