Felejthetsz, de visszatérek

Prológus

- Tiffany, te vagy a fogó! - kiabált a világosszőke hajú, gesztenye barna szemű kislány. Én mosolyogva utána futottam, s leterítettem a homokba, ahol elfeküdtünk és kacagva felültünk.

- Nem akarlak elveszíteni, soha. A legjobb barátnőm vagy - mondtam, majd megöleltem a kislányt.

••• 7 évvel később •••

Kimberly -vel már a kilencediket kezdtük, természetesen együtt, s vidáman ugrándoztunk egymás kezét fogva a kollégiumi szobánkban. Szerettem ezt a hülyét, nagyon is.
Boldogan kezdtük az évet, egy szobában, és padtársakként.

Sütött a nap, s rügyeztek a virágok. A szokott helyünk egy eldugott kis virágosmező volt, melyet a fák takartak el a külvilágtól. Itt csak mi ketten voltunk. Még kiskorunkban, fogócskázás közben találtunk rá.

Mikor Kimberly sírva rohant el, én gondoltam, hogy itt találom. Utána rohantam, majd leültem mellé, és megöleltem.

- Tudod Tiffany, apám mindig is megvetett engem, most is csak azt hallgattam, hogy végre megszabadult tőlem, hogy soha többé ne is keressem. - mondta könnyeivel küzdködve, majd vett egy nagy levegőt, és folytatta. - Eltartottam a telefont a fülemtől, mert vadállat módjára ordítozott. "Egy semmirekellő szégyen vagy! Egy kibaszott selejt!" Majd előhozta anyámat. Kiborultam - mondta keservesen. - Kinyomtam a telefont, és elfutottam ide. Sajnálom, hogy neked se tudok jó barátod lenni... - mondta arcát törölgetve, én csak még szorosabban öleltem. Egymás vállára dőlve sírtunk.

Már a nap lemenőben volt, mi a fűben feküdtünk. Ő hozzámbújt, én pedig átkaroltam, s így néztük a tájat. Én fejemet felé fordítottam, elkezdett vadul kalapálni a szívem, és csak az ajkaira tudtam koncentrálni. Rám pillantott, azonban mikor észrevette azt, hogy a száját nézem, alsó ajkát beharapta, arca a vörös minden színében játszott. Én féloldalasan rámosolyogtam, majd ajkaink összetapadtak, nyelveink harcot vívtak. Én felétámaszkodtam, így csókoltuk vadul egymást.

Oxigén hiányában, abba hagytuk, leszálltam róla, meg akartam ölelni, de ő a szájához kapott, felkelt, majd teljes sebességgel rohanni kezdett. Én utána szaladtam, de nem értem már utol. Nagyon kikészültem, hisz teljesen beleszerettem. Visszamentem a koleszba, de ő nem volt ott, ahogy másnap reggel se. Sőt, soha többé. Azon a napon, kisétált az életemből, bennem pedig egy világ dőlt össze.