Felejthetsz, de visszatérek

Kérdezz csak, én felelek

Olivia ruháit összeraktuk, azután a többi holmiját is elrendeztük. Fárasztó volt, mi pedig fáradtak lettünk a nap végére, ezért ledobtuk magunkat az ágyamra.  Ő a plafont bámulta, én viszont Őt. Őt ahogy mosolygott, és ahogy vette a levegőt. Ijesztő, egyben felkavaró volt, hogy életem első szerelme itt fekszik mellettem. Vagyis inkább a hasonmása. Újra átéltem azt, amit az eltűnése előtt. A szívem hevesen vert, pillangók hadakoztak a gyomromba. Leírhatatlan érzés. Érthetetlen késztetés fogott el, miszerint meg akartam csókolni. Ő mintha meghallotta volna a gondolataim, lassan felém fordult. Lassan elindultam felé, észrevehetetlen tempóba, mire ő hirtelen felült és rám mosolygott.

- Menjünk, mert lekéssük a testnevelést.

- Ó, persze – ráztam meg a fejem, hogy visszarázódjak a valóságba, eszembe jutott valami. – Mi lenne, ha ellógnánk a tesi órát, és itt maradnánk.

- Tiffany, jó lenne, de ez az első napom, biztos nem fogok lógni. – rázta meg a fejét.

- De ez csak tesi. – ellenkeztem tovább.

- Nincs semmi de, inkább gyere - ragadta meg a kezem, majd az ajtóhoz ráncigált. Akaratlanul is elkezdtem kuncogni, majd pár kanyargás után elértünk az öltözőbe. Becsuktam azt ajtót, Olivia vetkőzni kezdett, amitől olyan lett a fejem, mint egy érett paradicsom, szóval inkább átmentem a szekrénysor másik oldalára.

A testnevelés kemény és fárasztó volt, mint mindig. Kahn tanárúr lejátszatta velünk az osztályok közötti meccset, és elvárta, hogy a mi osztályunk győzzön. A 12. évfolyam ellen veszítettünk egy pont híján, de a többit legyőztük. A tanár úr egy kettes jegyre minősítette a játékunkat, és ezzel lezárva az órát beküldött mindenkit az öltöző feltárt rejtelmeibe.

Viszonylag levegőtlen és tömör hellyé vált a lánybirodalom, mivel a többi évfolyam közben értesült, szóval Olivia közelében esett csak hely az öltözésemre. Érdekes meglátás volt, hogy az évfolyamok szanaszét vetették le átizzadt ruháikat, és inkább más korosztályokkal vegyültek. Én meg csak álltam, és zavaromban még Olive-ra se néztem, viszont az a pók a sarokba nagyon barátságosnak tűnt. Ó, és a pad alatt tetszelgő cipők is elég társaságkedvelőnek mutatkoztak.

Olive-val visszaténferegtünk a szobánkba, és ahhoz képest, hogy egy kemény tesi órán vagyunk túl, elég vidámnak és felfrissültnek hatott, én pedig olyan voltam, mint egy hulla oszlás után.

- Olivia, nincs kedved kicsit ismerkedni? Mesélj a gyerekkorodról. - néztem rá kíváncsian, miközben lehuppantam az ágyamra. - Én már úgyis beavattalak.