Disappeared

Képzelődöm?

Amikor másnap reggel felkeltem, eléggé fáradt voltam, mert nagyon sokáig beszéltem Randellel. Hihetetlenül kedves és udvarias. Amikor kimentem a mosdóba reggel, úgy éreztem vagyok valaki. Ez az érzés olyan energiával töltött fel, hogy az valami elképesztő és még csak redbullt sem ittam, de lehet azért nem tudok repülni. 

Úgy döntöttem ma is sétálok a parkban, de állandóan a szombaton járt az eszem. . .  Az első randim az első barátommal. Viszont most biztos, hogy olyan helyekre visz majd, ahol sok ember lesz. Vajon mások látnak most már? Idiótának fogják nézni szegényt aki a levegőhöz beszél. Lehet el kéne neki mondanom? De mégis hogy? Figyu amúgy 14 éve láthatatlan vagyok a balesetem óta és most próbálom megfejteni, te miért látsz. Na ez ki van zárva. Fel kéne hívnom, hogy találkozzunk ma vagy holnap, hogy ne a randevún keljen emiatt idegeskednem, már ha lesz miután elmondom neki. Lehet itt fog hagyni.

10 perccel később már együtt sétálgattunk a parkban. Minden bátorságom össze kellett szednem. 

-Örülök, hogy el tudtál jönni. 

-Én meg örülök, hogy egyáltalán elhívtál. -ekkor egy édes mosollyal jutalmazott meg, amitől menten elolvadtam.

-Most egy kicsit komolyabb dologról szeretnék veled beszélni.

-Hallgatlak. -mondta kikerekedett hatalmas kék szemeivel. Összekaptam magam.

-Tudod egy olyan dolgot szeretnék most elmondani, amit nagy valószínűséggel nem fogsz elhinni, és azt hiszed majd megőrültem és itt hagysz, de legalább egy esélyt adj, hogy bebizonyítsam.

-Miről beszélsz?

-Várj és figyelj. -Ekkor odamentem a hozzám legközelebb álló emberhez, aki egyszerűen átsétált rajtam, mintha ott sem lennék. Féltem a reakciójától, de muszáj volt elmondanom. Visszasétáltam és leültem mellé.

-Várjunk ez valami trükk volt és bűvész vagy, vagy mi?

-Bár az lennék. Tudod az életem utolsó 14 évét egy rejtélyes dolog fedi. 6 évesen volt egy autó balesetem és utána mintha eggyé váltam volna a levegővel. Csak anyukám látott és hallott egészen hétfő reggelig, amíg te nem jöttél nekem. Na most adok egy kis időt.

-Akkor te egy szellem vagy? -Már azt hittem indulni készül. . .

-Nem tudom. Ha szeretnél most elmehetsz én nem tartalak vissza. Ha nem akarsz többet látni, megértelek. -Ekkor egy jókora könnycsepp gördült végig az arcomon és cikáztak bennem a rosszabbnál rosszabb gondolatok.

-Ez az egész engem is érdekel. Nem tudom, hogy most álmodok-e, meg azt sem értem én miért látlak, de szeretnék segíteni abban, hogy megfejtsd. -Ekkor felcsillant a szemem és hirtelen megöleltem.

-Köszönöm.  -Mást nagyon nem tudtam kinyögni abban a percben.

-Ez a legkevesebb. Bár most felmerült bennem a kérdés, hogy hányan néztek hibbantnak. Jelenleg én a levegőhöz beszélek nem? 

-Hát attól függ kinek a szemszögéből nézzük. -mosolyodtam el.

-Baj lenne, ha a városnézést elhalasztanánk és inkább feljönnél hozzánk filmet nézni? Legalább kiderül, hogy a szüleim látnak-e.

-És ha nem?

-Akkor majd meglátjuk mi lesz. Én akkor is támogatni foglak, de azért örülnék, ha nekik is olyan jó látásuk lenne mint nekem. 

-De vicces valaki. Szerintem jobb lenne, ha előbb én mutatnálak be anyukámnak azután jönnek a te szüleid, és addig nyomozunk még egy kicsit.

-Ez jó ötlet lenne. Kíváncsi vagyok, hogy mit fogunk találni.

-Hát még én.

-Voltál a baleseted óta azon a helyen, ahol a kamionnal ütköztetek?

-Nem, de nem is nagyon akarok visszamenni.

-Tudom, hogy nehéz, de muszáj lenne. Kérlek. És anyukádnak is jönnie kell.

-Ezt még át kell beszélnünk. 

-Ez nem lehet kérdés. Egyébként a kocsival mi lett, amivel utaztatok?

-Egy közeli roncstelepen van. Még nem adtuk el.

-Még ne is. Át kéne vizsgálnunk. 

-Nem lesz könnyű. 

-Tudom, de hol akarod máshol kezdeni? Muszáj abból kiindulnunk amink van. Hátha találunk valamit.

-Remélem.

A mai napon megcsillant a remény és már alig várom, hogy ennek az egésznek a végére járjunk. Nem lesz könnyű, főleg nem anyunak, de muszáj lesz elkezdenünk valahol. Randell nélkül nem tudom mit csinálnék most, de valószínűleg még mindig egyedül kuksolnék otthon.