Újonc

12. rész

Halo drágáim!
Tyűha milyen régen volt rész...
Ne haragudjatok emiatt!
Elképesztően örülök, hogy visszakaptam ezt a könyvem és újra közzétehetem a részeket!♥
Kedves dramaturg tanárom megengedte, hogy néha-néha az óráján folytassam a történetet, szóval igyekszem! ( Most is itt ülök )
Nem is rabolom tovább az időtöket: Íme a 12. rész!
Jó olvasást kívánok!

Dóri xx

Eltelt pár nap, amíg Harry teljesen felépült, de végül újra lábra állt.

- Szóval azt mondod, hogy a karjaiban vitt ki az erdőből?- sokkolva nézett szőke társára. - És el sem akart engedni? És gyakran látogatott meg?- hüledezett.

- A sok "és" szó már bántja a fülemet. - fintorgott Niall. - De igen, igaz.

Úgy nézett fiatal barátjára, mintha titkolna valamit vagy ilyesmi... Mindenesetre nagyon bökte valami a csőrét.

- Mit hallgatsz el előlem Horan?

Síri csend állt be.

- Nyögd már ki, az Isten szerelmére! Azt akarod, hogy itt őszüljek meg a válaszig?- a nagy hévben elkapta barátja gallérját és rángatni kezdte.

- Oké, csak ne fojts meg!- bocsánatkérőn ránézett, majd elengedte. - Köszönöm. - sóhajtott. - A lényeg az, hogy - körbenézett még egyszer, hátha valaki hallgatózik.

A gyengélkedő üres volt. Harryn kívül senki se sérült meg komolyabban.

Niall hirtelen közel húzta magához a göndört úgy, hogy a fejük összekoccant és egyszerre jajdultak fel.

- Tomlinson meleg.

És akkor lesokkolt.

Lélegzeni is elfelejtett, akkorát dobbant a szíve... Hogy őszinte legyek szerintem még a sajátnevét is elfelejtette.

Meleg. Kibaszottul kályha az ember.

- Várj... Kandalló vagy csak közepes hőmérsékletű radiátor?- kíváncsiskodott Styles, mire egy értelmetlen fejet kapott válaszul. - Biszex vagy meleg?

És akkor Niall megvilágosodott: - Igazi tábortűz!

- Mennem kell!

Harry csak szaladt es szaladt, mit sem törődve barátja értetlen tekintetével.

Fogalma se volt, hogy hova rohan vagy esetleg mitől ekkora sebességgel, de amikor a dombon találta magát, kifáradva leült.

Meleg. Louis Tomlinson meleg.

Elfeküdt a fűben és cseppet sem foglalkozott a lassan beköszönő tél által okozott hőmérséklettel.

Legutóbb mikor ezen a dombon ült, ő is itt volt. Nem szóltak egymáshoz, csendben nézték a csillagokat.

Igazán romantikus lehetett volna, ha nem utálják egymást. Aznap csúnyán összeszólalkoztak, mert Harry obszcén szavakkal illette Louis identitását.

- Várjunk. - suttogta maga elé. - Lebuziztam. - csapta fejbe a felismerés.

Hirtelen nagyon elszégyellte magát, hiszen még mindig előtte volt az a szomorú arckifejezés, amit akkor vágott Lou.

Harry nem vonzódik a férfiakhoz, mégis annyira hevesen kezdett verni a szíve, amikor parancsnoka egy légtérben volt vele.

Oda volt azokért a kék szemekért, amik mindig szigorúságot tükröztek, de ő még is látta bennük a melegséget.

Nem gondolta rossz embernek. Hiába viselkedett vele bunkón, hiába bántotta rengetegszer, püfölte szét az arcát... Látta benne a jót.

Valami vonzotta hozzá és már elfáradt ellene küzdeni.

Hiszen remegett a teste, amikor Louis "titkon" bámulta őt, amikor párszor megillette édes mosolyával, amikor segített neki.

Talán őt kereste az erdőben? Félt, hogy baja esik Harrynek?

Lassan kezdtek visszatérni emlékei és szívet megmelengette, ahogy eszébe jutott Lou ajkain kiejtett beceneve: Hazza.

Eszébe jutott az álma, ami olyan valóságosnak tűnt, hogy érezte puha ajkait az ő sebes száján.

Be kellett látnia, hogy vonzódik hozzá, hiszen már bele fáradt abba, hogy tagadja azt, ami nyilvánvaló.

De mit érezhet iránta és mit érez Rose iránt? Szegény lány, biztosan buzgón várja őt otthon, erre valaki más elcsábítja tőle, még hozzá egy férfi.

Harry sóhajtva felült.

A hold fénye megvilágította gondterhelt arcát, amit kezébe temetett.

- Mi történik velem? Mit tesz velem ez a férfi? Én nem vagyok meleg. Vagy mégis?