Újonc

7. rész

Sziasztok!:)

Íme az új rész és el kell nektek mondanom, hogy ez az egyik kedvencem!

De a ti véleményetekre kíváncsibb vagyok, szóval kommenteljetek, vote-oljatok és kövessetek bátran, hogyha tetszett!:)

Jó olvasást kívánok!

Dóri xx

 

A tavaszi szél erőtlenül söpört végig a nyiladozó virágokkal teli réten. A madarak lágy hangon csicseregve, töltötték be a teret. Mosolyogva sétáltam szerelmem felé, aki a mező másik felén volt. Lassú lépteink alatt, halkan ropogott a fű és szemeink megszakíthatatlanul bámultak egymáséba.

Szívem hevesen kezdett verni, amint mosolyra húzta száját és szorosan magához ölelt.
Azonnal karjaimba zártam és nyakhajlatába fúrva fejem, belélegeztem mámorító illatát, amit oly' rég éreztem már.
Nem szóltunk semmit, csak hallgattuk egymás lélegzetvételét. Végre újra, otthonra leltem karjaiban, amik most derekamat ölelték körbe.
Beletúrtam selymes, szőke hajába, majd eltoltam pár centire magamtól, hogy gyönyörű kék szemeibe tudjak nézni.

-Hiányoztál Leo! – cirógattam meg kedvesen arcát.

- Te is nekem Lou!

Hiába állt négy szóból hosszúidők óta, az első felém irányuló mondata, hiszen újra olyan szerelmes lettem tőlük, mint régen.

Telt ajkait lassan és gyengéden hintettek csókot a számra, majd újra és újra megismételte, amíg el nem nevettem magam.

Leültünk a fűbe, majd elfektettem és mellkasára hajtottam fejem. Nem tudtam betelni mámorító illatával, ami örökre az orromba szökött. Apró köröket rajzolgattam felsőtestére, mert tudtam, hogy szereti ezt.
Minden annyira gyönyörű és hihetetlen volt, mintha csak egy álomba lettem volna.

Mosolyogva néztem fel szerelmemre, majd ajkaira hajolva, megcsókoltam. Rögtön viszonozta és selymes, egymásba szeretett nyelveink simogatták a másikat, majd vad csatába kezdtek. Csípőjére húzott és fenekembe markolt, amit már régen is imádott.
Lassan elhúzódtam, majd lesokkolva figyeltem az alattam lévő fiút.

-Harry?

Louis hirtelen kinyitotta szemeit és próbálta helyreállítani szapora légvételét. Megtörölve izzadt homlokát, hajtotta vissza fejét a párnára és a repedezett falat kezdte el bámulni.

-Csak álmodtam.

Szorosan magához ölelve egy párnát, gondolt vissza Leo ölelő karjaira és szerelmes szavaira. Egyszerre kerítette hatalmába a boldogság és a hiányérzet.
Minden annyira élethű volt. Ő, ahogy ott állt előtte, ahogy mosolygott, átölelte, megpuszilta a száját és végül az a csók.
Jól tudta Lou, hogy azt nem Leotól, hanem Harrytől kapta. Hiszen egyáltalán nem hasonlított szerelme ajkaira. Az egész annyira más volt és magával ragadó.
Louis megijedt a benne felmerülő érzések miatt, hiszen az a csók megmozgatott benne valamit, amit nem lett volna szabad más férfinak kiváltania belőle.

Élesen kifújta a levegőt és elővéve zseblámpáját, kiment a bázis udvarára. Egy ideig körbe-körbe sétálgatott, majd miután meggyőződött róla, hogy senki sem követte, lekapcsolta lámpáját és megkereste a kerítésen lévő óriási, de még is jól elrejtett lyukat, amin kimászott és leült szeretett búvóhelyére. Pár percre volt csak a főhadiszállástól, egy kietlen dombon.
Leült és a csillagokat kémlelve merengett az álmán, ami annyira felkavarta őt. Maga se értette, hogy miért álmodott Harryvel és az ő, megrészegítő csókjával. Hirtelen megrázta a fejét, hátha így elűzheti a vele kapcsolatos gondolatait, de mind hiába.

Gyűlölte, de még is vonzotta valami hozzá, valami... amit nem tudott megmagyarázni, ez miatt még nagyobb lett az unszimpátiája vele szemben.
Halk neszt hallott, de azonnal odakapta a fejét és felpattant, majd zsebéből előkapta pisztolyát és a sötétben megbúvó ismeretlen emberre szegezte.

-Ki van ott? Mutasd magad!- szólt erélyes, megfélemlítő hangján.

- Csak én.

Feltett kezekkel lépett ki a sötétből Harry és Loura emelte zöld szemeit. Sóhajtva eltette a fegyvert, miközben arra várt, hogy közelebb jöjjön.

-Mit keres itt katona?- vetette elé a kérdést. – Engedély nélkül nem szabad elhagyni a bázist!

- Uram, önnek talán van engedélye?- pimaszkodott újra, de hangja kicsit megtört, mintha nyomná valami a lelkét.

- Igen van, még pedig saját magamtól. – húztam fel a szemöldököm.

Sóhajtott egyet és a bázis irányába tekintett, majd újra Loura nézett, pontosabban a szemébe bámult. Tomlinsonnak a homlokom ráncba szaladt és értetlenül nézett rá.

-Szóval újabb büntetést kapok, mert újra szabályt szegtem?- olyan erőtlen volt a hangja és elveszett.

-Nem, ha elmondod, hogy miért vagy szomorú. - fel sem tűnt, hogy letegezte.

Harry meglepődve bámult rá, mintha nem értette volna jól a kérdést. Fogalma se volt róla, hogy miért volt, most kedves vele a parancsnok.

-Magánügy.

Louisnak rá kellett jönnie, hogy igaza van. Hiszen mi köze van hozzá? Miért mondaná el pont neki? Csak a parancsnoka, aki ráadásul gyakran bántalmazza.
Harry észrevette, hogy ez rosszul esett Lounak és talán egy kis bűntudatot is látott szemeiben.

-Te miért vagy itt?- kérdezte, szinte suttogva.

- Magánügy.

Bár eléggé gyerekes választ adott Louis, most nem foglalkozott vele. Inkább leült a földre és újra a csillagokat bámulta. Talán Leo is a csillagokat bámulja, pont úgy, mint ő.

-Gondolkodni jöttem ide. – adta meg magát végül Lou.

Harry bólintott egyet, majd megindult a bázis felé, de pár lépés után megtorpant.

-Leülhetek?- fordult parancsnoka felé.

Ő pedig csak bólintott, bár Harry nem látta, de mosolygott is közben.